Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bizonyították a felkészültségüket

Szöveg: Galambos Sándor |  2013. január 26. 7:03

Egyhetes ellenőrző, szintentartó lövészeten vettek részt a szolnoki MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj harcoló beosztású katonái. Valamennyien végrehajtották az alaplőgyakorlatot, a gyorsreagálású alegységek tagjainak pedig ezen felül még az alakulat tűzerejét alapvetően meghatározó fegyverek kezeléséből is számot kellett adniuk.

Egy hétre a táborfalvai lőtérre „költözött" az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj. Év eleji ellenőrző, a kiképzési évet indító foglalkozásuk során először a géppuskák, majd az RPG-7-es gránátvetők és 82 milliméteres aknavetők kezelőinek valamint a mesterlövészeknek kellett bizonyítaniuk a felkészültségüket, az egyhetes kiképzés végén pedig gépkarabéllyal valamennyi katona végrehajtotta a felmérő lövészetet.

1596730458

Pintér Ferenc alezredes, a zászlóalj parancsnokhelyettese a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a zászlóalj gyorsreagálású alegységeinél szolgáló katonáknak a gépkarabélyon kívül még két, az alakulat tűzerejét alapvetően meghatározó fegyver, a géppuska és az RPG-7-es gránátvető kezelését is készség szinten kell ismerniük. Erre az egyhetes foglalkozásra pedig a gyakorlás, az esetleg feledésbe merült tudás felelevenítése érdekében van szükség. Ezek a rutinszerű ismeretek szükségesek ugyanis az év további lőkiképzési és harcászati feladatainak a sikeres végrehajtásához, az alakulat előtt álló kiképzési év eredményességéhez.

„A fegyverhasználatot nem lehet eleget gyakorolni, nem szabad elhanyagolni a rendszeres, gyakorlótéren történő kiképzést. Ez a folyamatos, rendszeres gyakorlás kell ugyanis ahhoz, hogy a lövészkatona eredményesen hajtsa végre a feladatát, balesetmentesen és szakszerűen kezelje a fegyverét" – hangsúlyozta Pintér alezredes.

1596730458

Az RPG-7-es gránátvetők kezelői január 24-én 200-300 méter távolságban lévő
álló és mozgó célokra hajtottak végre lőgyakorlatot – tudtuk meg Hetényi Botond századostól, a harctámogató század megbízott századparancsnokától. A 82 milliméteres aknavetőkel az irányzók az egyéni 1/A, úgynevezett félközvetlen (vagyis látják a célt) lőfeladatot hajtották végre, a mesterlövészek pedig 400 és 800 méter közötti célokat küzdöttek le. Gépkarabéllyal minden katona lőtt, a 7-es számú különleges lőgyakorlatot felmérés jelleggel hajtották végre – amit 70 százalékos (megfelelő) szinten kellett teljesíteniük.

A zászlóalj szervezeti keretében a gyorsreagálású lövész századok támogatását az úgynevezett nehézfegyveres harctámogató század felderítő, aknavető, páncéltörő és a műszaki szakaszai biztosítják. RPG-7-es gránátvetővel minden lövész raj rendelkezik, ez a géppuska mellett az alegység fő fegyverének számít. A mesterlövészek pedig – amerikai minta alapján – a harctámogató század felderítő szakaszának a tagjai. Erősokszorozó tényezők, alapvető feladatuk az információszerzés. A mesterlövészek akár két-három napig képesek önállóan felderítő tevékenységet végezni, a kiemelten fontos célok kiemelésével, megsemmisítésével pedig zavart okoznak az ellenség harctevékenységében. Egy-egy mesterlövész csoport adott esetben akár egy lövészszázaddal felérő harcértéket is képviselhet, ha megfelelő helyen és megfelelő időben alkalmazzák őket.

1596730459

Fotó: Rácz Tünde