Caesar „jajgat” és „vérzik”
Szöveg: Antal Ferenc | 2011. október 21. 11:34Nemzetközi elsősegélynyújtó tanfolyamot rendezett a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) Gödön, október 18-án, kedden. A próbaoktatáson négy ország katonái vettek részt, akik Caesaron, a csúcstechnológiájú szimulációs eszközön gyakorolhatták a sérült katonák azonnali, életmentő ellátását.
A központ megalapítója – mint keretnemzet – Magyarország, amelyhez csatlakozott a Cseh Köztársaság, Franciaország, Hollandia, Németország, Olaszország és Románia. A KEKK megalakulása Magyarország számára különösen nagy kitüntetés, hiszen a budapesti központ létrejöttének ténye a magyar katona-egészségügy magas színvonalát dicséri.
A NATO KEKK kétéves fennállása óta közel kétszáz hallgatót képzett a világ minden tájáról, összesen tizenhét országból. A kurzusokat évente kétszer rendezik meg, melyek során a hallgatók csúcstechnológiájú szimulációs eszközök és gyakorlati tudás fejlesztésére alapozó feladatok segítségével fejleszthetik képességeiket.
Az október 18-i próbaoktatáson mutatkozott be az a Caesar névre keresztelt, „jajgató" és „vérző" szimulációs baba, amelyből jelenleg mindössze négy prototípus van jelenleg az egész világon.
Fotó: Dévényi Veronika
További képeinkért kattintson galériánkra!
Videónk megtekintését csak felnőtt és erős idegzetű nézőinknek ajánljuk!