„Nem számított, ki a civil és ki a katona…”
Szöveg: Révész Béla | 2018. február 13. 11:49„Igazi apokalipszisről beszélhetünk Budapest ostroma kapcsán, melynek áldozataira, civilekre és katonákra egyaránt emlékeznünk kell” – mondta Baráth Ernő dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka azon a megemlékezésen, amelyet a fővárosi harcokban elesett katonák és polgári áldozatok emlékére rendeztek február 13-án, kedden Budapesten.
Galéria
Videó
Baráth Ernő dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka beszédében kiemelte: Budapest ostroma annyira véres volt, hogy azt csak a második világháború legpokolibb városi csatáival lehet egy lapon említeni. „Az ostrom során, a belváros szűk utcáiban minden idők egyik legkegyetlenebb városi ütközete bontakozott ki. Ebben az elkeseredett harcban már nem számított, hogy ki a civil és ki a katona" – mondta a tábornok, rámutatva: az utókor legnagyobb felelőssége a történtek részletes megismerése és az emlékezés. „Tartozunk a több mint hét évtizeddel ezelőtt elhunyt hősi halottainknak, elődeinknek azzal, hogy az igazság és a valóság fényében emlékezünk rájuk ezen az évfordulón. Emlékezzünk tehát kegyelettel mindazokra, akik elestek a Budapestért vívott hosszú küzdelemben. Emlékezzünk a hősi halált halt katonákra és civilekre egyaránt. Nyugodjanak békében" – zárta beszédét Baráth Ernő dandártábornok.
A megemlékezés a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán elhelyezett emléktáblánál fejeződött be. Az eseményen Berta Tibor ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke mondott kegyeleti imát a hősi halált halt katonákért és az ártatlan civil áldozatokért.