Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pilóta nélküli repülőgépek is részt vesznek a védekezésben

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. június 5. 13:30

A Magyar Honvédség készen áll arra, hogy ellássa a soha nem látott méretű dunai árvíz kapcsán rá háruló feladatokat, és így se emberéletben, se – lehetőség szerint – az anyagi javakban ne essen kár – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter június 5-én Komáromban, ahol dr. Benkő Tibor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével személyesen tájékozódott az árvízvédelmi munkálatokról, illetve az azokban folytatott katonai részvételről.

Az utóbbi évszázadokban sosem látott méretű árhullám vonul végig a következő napokban a Dunán, így hétfő óta a katonák is a gátakon dolgoznak, hogy elhárítsák a káros következményeket és segítsenek, ahol szükség van rájuk. A munkálatokról június 5-én Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke is személyesen tájékozódott Komáromban, ahová helikopterrel érkeztek.

1595955339

„A Magyar Honvédség az erre megállapított tervek szerint minden erejével azon van, hogy a sosem látott méretű dunai árhullám se emberéletben, se lehetőség szerint anyagi javakban ne okozzon nagyobb károkat" – mondta el a miniszter a helyszínen, miután szemrevételezte az egyik helyi vasúti töltés mentén nyúlgátat rakó önkéntes tartalékosok munkáját. „A feladatok, amelyekre készülünk és amelyeket végzünk, részben a védvonalak megerősítését szolgálják, de nagyon komoly logisztikai ellátási feladataink is vannak. Felkészültünk arra is, hogy ha egyes területekről evakuálni kell a lakosságot az élet- és vagyonbiztonság megóvása érdekében, akkor e munkálatokban is nagy erőkkel tudjunk részt venni."

Hende Csaba kiemelte: az árhullám méretein túl újdonság a korábbi árvizekhez képest, hogy a védekezésben a Magyar Honvédség önkéntes tartalékosai is részt vesznek. Mint elmondta: ma összesen 4700 fővel nagyobb a megfelelő módon felkészített, és kiképzett, az árvízi védekezésben és az egyéb feladatokban bevethető katonák létszáma, hiszen kétezer önkéntes védelmi tartalékossal és kétezer-hétszáz önkéntes műveleti tartalékossal gyarapodott a honvédség az utóbbi három évben. „Ma reggel óta Tát polgármesterének kérésére a Honvédelmi Minisztérium részvénytársaságai által kifejlesztett pilóta nélküli repülőgépek is részt vesznek a védekezésben, légi felderítést végeznek, amíg az ár le nem vonul" – tette hozzá Hende Csaba.

1595955340

Tatán jelenleg mintegy 1300 katona állomásozik, akik váltásokban dolgoznak a térségben – tudtuk meg Sándor Zsolt dandártábornoktól, aki elmondta: rendelkezésre áll a megfelelő állomány, és további önkéntes tartalékosok is érkeznek a térségbe. „Amíg szükség van ránk, addig itt vagyunk" – szögezte le az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka. „Jelenleg negyvennégy teherszállító gépjárművel, négy terepjáró gépjárművel, mentőkocsival veszünk részt a feladatban." Ezeken kívül még mintegy hat darab lánctalpas gépjármű áll rendelkezésre: ezeket a későbbiekben Esztergom környékére csoportosíthatják át, itt ugyanis várhatóan szükség lesz rájuk a mentési munkálatokban. A katonák emellett rohamcsónakokkal támogatják majd a rendőrség munkáját Pilismarót térségében. „A civil lakosság nagyon segítőkész, kávéval, szendvicsekkel érkeznek" – tette hozzá a tábornok.

Pintér Róbert őrparancsnok, önkéntes védelmi tartalékos kérdésünkre elmondta: mintegy negyven fővel azt a feladatot kapták, hogy elsődlegesen a vasút védelme érdekében nyúlgátat építsenek a töltés mentén. „Panasz idáig semmire nem lehet, gyakorlatilag bármilyen igényt támasztunk bárkivel szemben, maximálisan segítőkészek. Mindenki segítséget nyújt abban, hogy problémamentesen végezzük a munkánkat" – mondta el.

A miniszter és a Honvéd Vezérkar főnöke a komáromi látogatás után ismét helikopterre szállt, hogy Győr térségében is betekintést nyerjenek a katonák munkájába.

Az Ön böngészője nem jeleníti meg a beágyazott
tartalmat…

Fotó: Dévényi Veronika