Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Koszovóban szolgáló magyar katonáknál tett látogatást a honvédelmi miniszter

Szöveg: Kálmánchei Norbert |  2017. december 1. 21:52

Magyarországon ma azért élhetünk biztonságban, mert önök jól felkészültek és kiváló munkát végeznek, tiszteletet és elismerést érdemelnek azért a munkáért, amit szövetségeseinkkel együtt a régió és közvetve a magyar emberek védelmében tesznek, távol szeretteiktől, otthonuktól – jelentette ki dr. Simicskó István honvédelmi miniszter december 1-jén, Pristinában, a NATO koszovói békefenntartó misszióban (KFOR) tett látogatása során, ahol az ott szolgáló magyar és külföldi katonákkal is találkozott. A honvédelmi miniszter mellett a delegáció tagja volt Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, valamint dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök.

1596042010

Hazánk számára a balkáni térség stabilitásának fontosságát jelzi, hogy az idén megnövelt szerepvállalásunk következtében a koszovói kontingens a legnagyobb létszámú magyar műveleti szerepvállalás. A nyugat-balkáni országban jelenleg az MH KFOR Kontingens 17. váltása teljesít szolgálatot, a közel 400 fős magyar egység jelenleg a KFOR-ban lévő nemzetek között az ötödik legnagyobb és legjelentősebb képességekkel rendelkező hozzájárulást biztosítja a műveletben.

1596042010

A magyar katonák élet- és munkakörülményeik megtekintése mellett a látogatás fő célja volt, hogy a karácsonyi ünnepek közeledtével a honvédelmi miniszter háláját és köszönetét fejezze ki a magyar katonák részére azért az önfeláldozó munkáért, melyet Koszovó és a térség biztonságának megőrzéséért tesznek.

1596042010

A tárcavezető a nap folyamán az MH KFOR Kontingens települési helyein – a misszió parancsnokságának helyet adó Film City táborban, valamint a Novo Seló-i táborban tett látogatást, ahol megbeszélést folytatott Salvatore Cuoci vezérőrnaggyal, a KFOR parancsnokával és Csombók János dandártábornokkal, a KFOR parancsnokhelyettesével, aki idén októberben vette át beosztását osztrák elődjétől.

1596042011

A honvédelmi miniszter a megbeszéléseket követően állománygyűlésen találkozott a magyar katonákkal, ahol karácsonyi ajándékcsomagot adott át részükre az áldozatos és becsületes munkájuk elismeréséül.

Dr. Simicskó István az állománygyűlésen elmondta: egyetlenegy közös kincsünk van, és ez a hazánk, melyért sok-sok áldozatot hoztunk, hogy ma biztonságban és szabadságban élhessünk Magyarországon. „Az önök hivatása a legszebb hivatás, hiszen kevesen vannak azok, akik az életüket adják másokért, és kevesen vannak azok, akik a haza szolgálatát ilyen magas szinten vállalják" – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

1596042011

A tárcavezető az állománygyűlésen – többek között – tájékoztatást adott a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról is, illetve annak jelenlegi helyzetéről, céljairól.
Dr. Simicskó István beszédében köszönetet mondott a magyar katonáknak azért az áldozatvállalásért, amit hazánk szolgálatában tettek és tesznek karácsonykor és az újévi ünnep alkalmával is távol szeretteiktől, családjuktól és otthonuktól.

1596042011

Fotó: a szerző felvételei