Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Félidőben a hatodik váltás – Koszovóból jelentjük

Szöveg: Szűcs László |  2012. május 24. 8:18

A műveleti területre történő kiérkezést követően eltelt három hónap, immár külszolgálatának félidejénél tart a koszovói Pristinában szolgáló MH KFOR Kontingens hatodik váltása. A magyar békefenntartók eddigi és jövőbeni feladatairól Polyák András alezredessel, a kontingens parancsnokával beszélgettünk.

A hatodik váltás első katonái – az úgynevezett logisztikai előkészítő és átvevő részleg – február 10-én érkeztek ki Koszovóba. A második ütem, azaz a főerők pedig egy héttel később, február 17-én kezdték meg békefenntartói szolgálatukat a KFOR-ban – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Polyák András alezredes.

Az MH KFOR Kontingens hatodik váltásának parancsnoka hozzátette: az alakulat az MH 5. Bocskai István Lövészdandárra épül, az állomány nagy része Debrecenben szolgál, a csapat többi tagja pedig összesen tizenhárom katonai szervezettől érkezett. A közel kétszáz katonából álló kontingensben hét hölgy is teljesít szolgálatot, ugyanakkor az állomány 43 százalékának a jelenlegi az első külföldi missziója. Szerencsére azok, akik már jártak külszolgálaton – és akiket a kontingensben csak „öreg katonáknak" neveznek – mindenben segítik az első missziósok munkáját.

A kontingens jelenleg Koszovó fővárosában, Pristinában, a KFOR-főparancsnokság közvetlen közelében található Slim Lines táborban, portugál békefenntartó katonákkal dolgozik együtt – árulta el a parancsnok, aki arról is beszélt, hogy a műveleti területre történő átcsoportosítást követően a magyar katonáknak részt kellett venniük egy ötnapos, úgynevezett hadszíntéri felkészítésen, amely nagyon komoly feltételeket támasztó zárógyakorlattal ért véget. Ezt a gyakorlatot a KFOR parancsnokhelyettese személyesen is megtekintette és elismerően nyilatkozott a magyar katonák felkészültségéről, tevékenységéről. Sőt e gyakorlat után nem sokkal a portugálok szintén végrehajtották saját váltásukat, s az újonnan kiérkezőknek már a magyarok segítettek a beilleszkedésben és a feladatok megismerésében.

Mint megtudtuk, a magyar kontingens három részből áll. A kontingens parancsnoksága alkotja a vezető szerveket, a másik kettő pedig az úgynevezett műveleti elem, valamint a támogató elem. Előbbi a műveleti lövészszázadból és a kontingens alárendeltségébe tartozó, de a KFOR parancsnokának hatáskörében dolgozó LMT-csoportból áll. A támogató elem pedig a műveleti század és a teljes kontingens munkájának biztosításáért felelős. Ugyanakkor a kontingenshez tartozik a KFOR-misszióban szolgálatot teljesítő magyar tisztek és tiszthelyettesek egészségügyi, pénzügyi és logisztikai ellátása is.

A hatodik váltás parancsnoka elárulta azt is, hogy a műveleti század része a portugál−magyar KFOR Harcászati Tartalék Zászlóaljnak (KFOR Tactical Reserve Manoeuvre Battalion), amely a KFOR parancsnokának közvetlen alárendeltségébe tartozó reagáló erő.

„Amíg az előző kontingensek 2011 márciusáig egy meghatározott felelősségi területen hajtották végre feladataikat, addig a jelenlegi váltás – valamint a már korábbi kontingensek is – feladatköre teljes Koszovóra kiterjed" – mondta az alezredes, hozzátéve: a portugál−magyar zászlóalj feladata megegyezik a KFOR alapvető feladatával. Ez pedig az ország területén a szabad mozgás biztosítása, valamint a lakosság részére a biztonságos környezet szavatolása. Ráadásul mindezt pártatlanul kell végeznie, azaz nem lehet részrehajló sem az albánok, sem pedig a szerbek felé!

Mindezen teendők mellett a magyar katonák természetesen felkészültek a tömegkezelési feladatokban való részvételre, az úgynevezett jelenlétfenntartó járőrözésre, az objektumvédelemre, valamint ellenőrző-áteresztő pontok telepítésére és üzemeltetésére is – hangsúlyozta Polyák András alezredes.

Az elmúlt három hónap tevékenységéről szólva a parancsnok elmondta: az első hetekben nem igazán mozdultak ki a táborból, kiképzési foglalkozásokon készültek feladataikra. Az elmúlt másfél hónapban azonban több „éles" feladatban is közreműködtek. Egyebek mellett megfigyelőpontokat üzemeltettek, a szerbek és albánok egybehangzó kérésére jelenlétfenntartó járőrtevékenységet folytattak a megosztott Mitrovicában. Ez utóbbira a közelmúltban megtartott szerb választások miatt volt szükség, hiszen Koszovóban is jelentős szerb kisebbség él, amelynek tagjai részt vehettek az elnöki és a parlamenti választásokon. Szerencsére a kétfordulós szavazás minden probléma nélkül lezajlott, nem volt szükség a KFOR-erők, így a magyar békefenntartók alkalmazására.

A harcászati tartalék zászlóalj sajátos helyzetéből adódóan nem lehet pontosan tudni, hogy mi lesz a magyar katonák teendője külszolgálatuk „második félidejében". Az biztos, hogy a portugálokkal együttműködve, napi szinten tartó foglalkozásokon készülnek mindazon feladatokra, amelyek valószínűsíthetők. Azaz folyamatosan gyakorolnak és frissítik tudásukat – húzta alá a hatodik váltás parancsnoka.

Szerencsére a folyamatos készenlét és munka mellett némi szabadidejük is van a Koszovóban szolgáló magyar békefenntartó katonáknak. Ha éppen nincsenek bevetésen, akkor a vacsora utáni órák, illetve a héten egy nap a pihenésé és a regenerálódásé – mondta a parancsnok, aki szerint ezt mindenki igyekszik a lehető leghasznosabban eltölteni. Mivel minden lakókonténerben – amelyekben két-két békefenntartót szállásoltak el – internet-csatlakozási lehetőség áll a katonák rendelkezésére, az állomány ezeket az órákat használja ki, hogy a világháló segítségével beszéljen otthon maradt családtagjaival. Mindez nagyban segít leküzdeni a távollétből adódó problémákat, ráadásul a KFOR-kontingensek közül a mostani az első, amelyik szabadság nélkül szolgálja le hat hónapos misszióját.

Mindezek mellett – tette hozzá Polyák alezredes – magyar televíziós csatornák is elérhetőek a Koszovóban szolgáló békefenntartók számára, sőt a könyvtár is nagyon jól felszerelt – legyen szó akár DVD-kről vagy könyvekről. Aki pedig fizikai erőnlétét szeretné javítani, az rengeteg sportolási lehetőség közül válogathat a táboron belül.

 
 

 
 Fotó: Rácz Tünde