Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A béke megőrzéséből vizsgáztak

Szöveg: Galambos Sándor |  2014. július 24. 7:24

Befejeződött az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (United Nations Peacekeeping Force in Cyprus − UNFICYP) Magyar Kontingens 36. váltásának felkészítése. A kontingens nemzetközi zárógyakorlatát július 21−24. között tartották a táborfalvai lő- és gyakorlótéren.

Négyhetes felkészítésen vettek részt az UNFICYP magyar kontingens következő váltásának a tagjai Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban. A tervek szerint szeptemberben, két váltásban fognak Ciprusra utazni. Az állomány zöme a görögök és törökök lakta, 1974-óta kettéosztott sziget ENSZ ütközőzónájának 4. szektorában szlovák, horvát, szerb és ukrán katonákkal közösen lát majd el békefenntartói feladatokat.

1596732639

Nagy Róbert őrnagy, a kiképző központ megbízott parancsnokhelyettese a honvedelem.hu-nak elmondta: a kontingens felkészítés június 30-án kezdődött, a kiképzésre fordított 155 óra több mint fele gyakorlati foglalkozás volt. A felkészítésen a Magyar Honvédség tizennyolc alakulatától ötvenkét katona vett részt – közülük a tervek szerint negyvennégyen utaznak majd ki Ciprusra. Július 14-én hat szerb katona is csatlakozott a csoporthoz, ők a magyar szakasz 4. és 5. lövészrajában teljesítenek majd szolgálatot.

A ciprusi váltóállomány felkészítésének zárógyakorlatát hagyományosan az MH Bakony Harckiképző Központ táborfalvai gyakorlóterén tartották. A résztvevők a kinti missziós feladatrendszernek megfelelően egy kijelölt ENSZ ütközőzónában felügyelték a szemben álló felek tevékenységét, a status quót. Üzemeltetették a szektor- és szakaszparancsnoki munkahelyeket, feladatokat kaptak a katonai rendészek, valamint a katonai megfigyelő és összekötő tisztek, és három járőrrajt is felállítottak, amelyekből – a kinti struktúrát követve – kettő vegyes, magyar−szerb összetételű volt.

1596732639

A zárógyakorlat során különböző jelzések, incidensek nehezítették a katonák munkáját, amelyeket a felkészülő állománynak az UNFICYP eljárásainak megfelelően kellett kezelnie. Az MH BTKK kiképzői mellett a gyakorló állomány tevékenységét segítette az a négyfős mentorcsoport is, amely a ciprusi misszióból nemrég hazatért tisztekből és altisztekből került összeállításra.

A kontingens tervezett parancsnoka, Kovács Imre alezredes elmondta: Magyarország meghatározó nemzetként veszi ki a részét a sziget békéjének megőrzésében. A 4. szektorban a szlovák-magyar kontingens látja el a békefenntartói feladatokat, amelybe Horvátország, Szerbia és Ukrajna is vezényel katonákat. Elsősorban a szemben álló erők szétválasztásáért felelősek, egy ütközőzónában ellenőrzik a status quo fenntartását. Feladatukhoz tartozik ezen túl még például a katonai állások építésének és megerősítésének megakadályozása, a katonai manőverek és provokációk megelőzése, a légtérsértések felderítése, az illegális behatolók kiszűrése, valamint a tiltott építkezések megakadályozása. Emellett esetenként részt vesznek demonstrációk és tömegrendezvények rendfenntartásában, valamint a görög és török ciprióta vezetők közötti diplomáciai tárgyalások biztosításában is.

1596732639

Cipruson a magyar kontingens tagjai három helyőrségben szolgálnak. Nicosiában, az UNFICYP főparancsnokságon az egyéni beosztású törzstisztek mellett a parancsnoki tartalék erőkhöz (Mobile Force Reserve) és a katonai rendőrséghez (Force Military Police Unit) beosztottak végzik feladataikat, a kontingensparancsnokság Famagustában települt, az önálló magyar tábor, Camp Szent István pedig Athienou településen található.

* * *

Az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (UNFICYP) nemcsak az ENSZ egyik legrégebbi művelete, hanem hazánk számára is az egyik első, és azóta is a folyamatosan tartó külföldi szerepvállalás. A Magyar Honvédség kezdetben – ENSZ felhatalmazással – katonai megfigyelőket, néhány fős csoportokat küldött Afrika (Angola, Uganda, Mozambik) és a Közel-Kelet (Irak, Kuvait) válsággócaiba. A ciprusi békét garantáló UNFICYP misszióba pedig egy négyfős megfigyelő csoporttal kapcsolódott be 1993-ban. Az első nagyobb magyar ENSZ-békefenntartó erő 1997-ben érkezett Ciprusra, s kezdte meg tevékenységét az osztrák–magyar–szlovén békefenntartó zászlóalj magyar századaként. A vezető nemzet szerepét akkoriban az osztrákok látták el. A magyar kéksisakosok „Camp Berger"-ben (Akincilar faluban) és „Camp Izay"-ban (Athienou faluban) települtek és ezekben a körzetekben végezték feladataikat. A század- és szakaszparancsnokok közvetlen kapcsolatot tartottak fenn a szemben álló felekkel.

Az osztrák kontingens 2001-ben átadta a 4-es szektor vezető nemzeti szerepét a szlovákoknak, de a magyarok továbbra is a második legnagyobb nemzetként vettek részt a szektor munkájában. 2004-ben a misszió életében komoly változás állt be: kiadták a „Force 860" direktívát, amelynek értelmében 2005-től lecsökkentették a misszió létszámát a korábbi közel 1500 főről 860-ra. Természetesen ez a változás a magyarokat is érintette, az addig század szintű alegység szakasz szintre csökkent.

1596732639

Fotó: a szerző felvételei