Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO megállapodott a koszovói biztonsági erők kiképzésében

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. június 13. 12:34

A NATO-országok védelmi miniszterei csütörtökön Brüsszelben megállapodtak abban, hogy segítséget nyújtanak a csupán könnyűfegyverekkel ellátott, 2500 fős Koszovói Biztonsági Erő létrehozásához, és részt vesznek annak kiképzésében.

Koszovóban – amely februárban kiáltotta ki Szerbiától való függetlenségét – vasárnap lép életbe az
új alkotmány. A Koszovói Biztonsági Erő polgári ellenőrzés alatt áll majd. Mint Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár fogalmazott, a NATO vezette KFOR a demokratikus jellegű koszovói biztonsági intézményrendszer megteremtéséhez nyújt segítséget.

James Appathurainak, az atlanti szervezet szóvivőjének közlése szerint a Koszovói Biztonsági Erő kezdetben válságkezelésre, polgári védelmi feladatokra, robbanó eszközök hatástalanítására fog összpontosítani. Koszovó külső határainak védelme egyelőre nem lesz a feladata.

A Koszovói Biztonsági Erő megalakítása együtt jár azzal, hogy feloszlatják a Koszovói Védelmi Hadtest nevű, mintegy 3 ezer fős, főként az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) tagjaiból verbuválódott fegyveres testületet. A változás tehát nem csupán elnevezésbeli, hanem nagyrészt azt szolgálja, hogy megtisztítsák az új koszovói biztonsági erőt azoktól az egykori UCK-s gerilláktól, akik a szerbekkel vívott harcok során súlyos jogtalanságok elkövetésével kompromittálták a nemzeti felszabadító mozgalmat.

A brüsszeli NATO-tanácskozást beárnyékolta, hogy Törökország kifogásokat támasztott a KFOR tevékenységi körének újrafogalmazásával szemben. Ankara ellenzi a közel 17 ezer katonát számláló KFOR együttműködését az Európai Unió koszovói rendőri-igazságügyi missziójával (EULEX). Ez utóbbinak a teljes létszámát – ha sikerül leküzdeni a buktatókat, és az EULEX idővel megvetheti a lábát a szerbek lakta észak-koszovói területeken is – mintegy 2200 főre tervezik. A törökök azonban nem nézik jó szemmel, hogy a NATO esetleg bizalmas információkat osztana meg az EU-val, és azon keresztül az EU-tag Ciprussal, amellyel Törökországnak régóta rossz a viszonya.

A brüsszeli tanácskozáson részt vevő Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter magyar újságíróknak elmondta: Magyarország koszovói szerepvállalása október elsejétől az eddiginél magasabb minőségi szintre lép, egy manőverzászlóalj Pec környéki állomásoztatásának megkezdésével.