Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Értékelő-feladatszabó értekezletet tartottak

Szöveg: Kelemen Ilona |  2018. március 31. 8:00

Értékelő-feladatszabó értekezletet tartottak Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK), a napokban.

1599184414
A 2017. évi feladatai végrehajtásának értékelése és a 2018. évi feladatok meghatározása kapcsán rendezett értekezleten Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság (MH HFKP) parancsnoka mellett részt vettek a Szolnok helyőrségben települt – az MH BTKK-val együttműködő – katonai szervezetek képviselői, továbbá a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet vezetője is.

Drót László ezredes, a központ parancsnoka a 2017-ben elvégzett munkát értékelve hangsúlyozta: az alakulat alaprendeltetéséből adódó fő feladat a béketámogató műveletekben részt vevő magyar fegyveres katonai kontingensek, valamint a különböző műveleti parancsnokságokba beosztott törzstisztek és altisztek kiképzése és felkészítése volt. Ehhez a feladathoz a jól felkészült és magasan motivált kiképzőgárda, valamint a megfelelő logisztikai háttér is rendelkezésre állt.

1599184414

„A tavalyi esztendőben a BTKK falai között, a különböző nemzetközi békeműveleti felkészítéseken 113-an vettek részt, közülük 66-an külföldiek voltak. Többek között Burkina Faso, Egyiptom, Franciaország, Izrael, Marokkó, Mauritánia, Németország, Nigéria, Ruanda valamint Zimbabwe delegált hallgatókat a tanfolyamokra, amelyekre Angliából, Ausztriából, Bosznia-Hercegovinából, Finnországból, Németországból és Szerbiából érkeztek oktatók" – részletezte az ezredes. 

Elhangzott: a tavaly végrehajtott kiképzési rendezvények sorából kiemelkedett a 33. és a 34. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam (International Military Observer Course – IMOC), az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (United Nations Forces in Cyprus – UNFICYP) Magyar Kontingens és az UNFICYP Parancsnokság Törzstiszti Csoport felkészítéshez kapcsolódó nemzetközi kiképzések, valamint az első alkalommal tartott nemzetközi Békeműveleti Együttműködési Tanfolyam (Peace Support Operation Cooperation Course – PSOCC).

Drót László ezredes a 2018. év fő feladatai között említette a nemzetközi tanfolyamok megszervezését, a béketámogató feladatokra kijelölt kötelékek és személyek felkészítését, a távoktatási alapképesség kialakítását, a Békeműveleti Együttműködési Tanfolyam NATO-akkreditálását, a társadalmi kapcsolatok kiszélesítését, valamint a hagyományápolást.

1599184414

Az MH HFKP parancsnoka szerint a kiképző központ szépen teljesít, az alakulatnál szolgálók és dolgozók méltán lehetnek büszkék az elért eredményekre. Takács Attila dandártábornok hozzátette: „A Béketámogató Kiképző Központ Magyarország és a Magyar Honvédség kapuja a világra, hiszen megannyi ország katonája érkezik felkészülni, az elért eredmények pedig hazánk nemzetközi elismertségét erősítik" – mondta.

Fotó: a szerző felvételei