Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán - 229. oldal

Cikkek
1595908555

Egy a cél és egy a nemzet

2010. október 13. 16:34

„Ön hegedűvel és vonóval, mi katonákkal és járművekkel, technikai eszközökkel küzdünk, de egy a cél és egy a nemzet”, fogalmazott Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, amikor szerdán dolgozószobájában fogadta Mága Zoltán hegedűművészt.

1595908553

A stratégiai koncepcióról folyik majd a vita

2010. október 13. 12:29

Az atlanti szövetség új stratégiai koncepciójának tervezetéről folytatnak vitát csütörtökön Brüsszelben a NATO-országok külügy- és védelmi miniszterei. Magyarország képviseletében Martonyi János külügyminiszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter vesz részt a megbeszélésen.

1595908551

Lezuhant egy teherszállító gép Afganisztánban

2010. október 13. 9:01

Lezuhant egy teherszállító repülőgép kedden a Kabul környéki hegyekben – közölte az afgán főváros repülőterének igazgatója. A NATO vezette nemzetközi erők (ISAF) közleménye szerint egy L-100 Hercules típusú repülőt – a C-130-as katonai szállítógép polgári megfelelőjét – érte katasztrófa.

1595908547

Drogcsempészeket végeztek ki Iránban

2010. október 12. 20:42

Kivégeztek Iránban öt, drogcsempészés miatt elítélt embert – adta hírül hétfőn az IRIB állami televízió az internetes portálján. Mióta 2007-ben az iráni hatóságok hadat üzentek az „erkölcstelen viselkedésnek”, a rendőrség már több tucat drogfüggőt, kábítószercsempészt, erőszakot elkövető személyt és gyilkost kerített kézre.

1595908544

Látogatás Mazar-e Sharifban

2010. október 12. 15:09

Az afganisztáni hadszíntéren tájékozódott a magyar katonák helyzetéről Orosz Zoltán vezérőrnagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese. A delegáció az afganisztáni szerepvállalás egy újabb elemének beiktatására, a kabuli Nemzetközi Repülőtér vezető nemzeti szerepének ünnepélyes átadás-átvételére érkezett az ázsiai országba.

1595908544

Robbanás egy NATO-helikopteren

2010. október 12. 14:08

Robbanás történt kedden a NATO egyik helikopterén Afganisztánban, nem sokkal azután, hogy leszállt egy bázison az ország keleti részében. A fedélzeten a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) 26 katonája utazott, közülük egy meghalt és hét megsebesült – közölte az ISAF szóvivője.

1595908542

Kiszabadítói végezhettek a brit tússzal

2010. október 12. 6:40

Valószínűleg a kiszabadítására érkező amerikai alakulat végzett véletlenül péntek éjjel a brit tússzal, akit Afganisztánban raboltak el, mondta David Cameron brit kormányfő. Az afganisztáni segélyprogramokat koordináló Linda Norgrove-ot három afgán kollégájával együtt szeptember 26-án rabolták el ismeretlen fegyveresek Kunár tartományban.

1595908540

Torkolattűz az afgán éjszakában

2010. október 12. 5:30

A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) őr és biztosító százada lövészetet hajtott végre október elején Afganisztánban, a khilagayi lőtéren BTR-80A típusú páncélozott gyalogsági harcjárművekkel.

1595908531

Lázadókkal végzett a rakétacsapás

2010. október 11. 9:53

Pilóta nélküli amerikai repülőgépről indított rakéták megöltek hét iszlamista lázadót vasárnap Pakisztán törzsek uralta északnyugati részén – közölték biztonsági és hírszerzési tisztségviselők. A két rakéta a lázadók egyik búvóhelyén csapódott be Észak-Vazirisztán tartományban, a térség legjelentősebb városától, Mirámsáhtól mintegy 40 kilométerrel északkeletre.

1595908530

Karzai valóban tárgyal a tálibokkal

2010. október 11. 9:27

Az afgán elnök megerősítette, hogy kormánya bizonyos idő óta titkos tárgyalásokat folytat a rendszer ellen küzdő, radikális iszlám tálibokkal. Az interjúban az afgán államfő azt állította, hogy nem rendszeres, a tálibokkal hivatalosan kialakított kapcsolatokról volt szó, hanem – mint fogalmazott – inkább nem hivatalos, személyes kapcsolatfelvételről.