Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bencsik Mónika hadnagy

Cikkek
_MG_5791x

Amerikai gyakorlatra készülnek a katonák

2020. szeptember 27. 7:27

Befejeződött az Ohiói Nemzeti Gárdával közös minősítő gyakorlatra történő felkészülés második üteme Csobánkán. A tartalékos katonák kiemelkedően teljesítették az egyéni és tűzpár, tűzcsoport, rajszintű harcászati kiképzést. A következő fázisra szintén Csobánkán kerül majd sor október 10-16. között. (Képgaléria)

1596075430

Judótól a közelharcig

2020. január 25. 10:43

Aktív állományú katonák vesznek részt közelharc-felkészítésen január végéig az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokságon. A félévente megtartandó 6 órányi oktatáson a résztvevők az alapoktól indulnak, és számos olyan készséget, képességet fejlesztenek, amelynek a civil életben is hasznát vehetik.

1596072738

Égő autó eloltásában segített a katona

2019. december 1. 6:59

Egy égő autó eloltásában segédkezett november 29-én, a kora reggeli órákban Agárdi László őrvezető, az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred fővárosi zászlóaljának gépjárművezetője a 4-es főút gyorsforgalmi szakaszán.

1596070628

Amerikai gyakorlatra készülnek

2019. október 22. 14:36

Az Ohiói Nemzeti Gárda (OHIO Army National Guard) parancsnokának meghívására egy magyar tartalékos század vesz részt a gárda 2021. évi minősítő gyakorlatán, amelyre már javában készülnek a katonák. Október 7-11. közt az első ütemben a kiképzők kaptak felkészítést Csobánkán.

Századnyi tartalékos a tízpróbán

2019. szeptember 7. 12:14

Veszprémi önkéntes műveleti és önkéntes területvédelmi tartalékos katonák számára szervezett gyakorlati ismeretekből álló tízpróbát az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred. A 10 tárgykörből álló modulképzés szakterületeit felölelő egyedülálló tudásteszten részt vett a 31. Területvédelmi Zászlóalj teljes tartalékos állománya.

1596067267

Tartalékosok felkészítése az egyetemen

2019. szeptember 1. 9:20

Önkéntes területvédelmi tartalékos kiképzést tartott az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred augusztus 26-30. között. A helyszínt a Miskolci Egyetem biztosította.

1596065749

Augusztus 20-ára készülnek

2019. augusztus 19. 7:11

2019-ben második alkalommal nyílik lehetősége szerződéses és önkéntes tartalékos tiszteknek is arra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem frissen végzett hadnagyaival együtt tegyenek katonai esküt. Az elmúlt hetekben javában folyt a gyakorlás.

1596064512

Több mint négyszázan a kiképzéseken

2019. július 8. 6:56

Töretlen érdeklődésnek és népszerűségnek örvend az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálat, a Magyar Honvédség legfrissebb szolgálati formája: nagy számban csatlakoznak a fiatalok is a rendszerhez. Pécsett július hónapban több mint 90 fő, Miskolcon közel 50 fő, Bács-Kiskun megyében közel 170 fő, a nyáron országszerte több mint 400 fő teljesíti alap- vagy ismétlő kiképzését, köztük számos középiskolás diák és egyetemi hallgató.

1596064266

Tanteremből a gyakorlótérre

2019. július 5. 10:47

Az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálat az indulása óta népszerű a nappali tagozatos diákok körében: legyen szó frissen érettségizett középiskolásokról vagy már az egyetemi féléveket taposó fiatalokról. Egyre többen jelentkeznek tartalékosnak.

1596063381

Közösen a sikerért

2019. június 10. 9:17

Június 3-14. között rendezik meg a Capable Logistician 2019 (CL19) gyakorlatot Lengyelországban, Drawsko Pomorskie térségben. A logisztikai rendszergyakorlat a NATO egyik legnagyobb közös feladata, amelyen ezúttal harminc nemzet több mint 1500 képviselője vesz részt.