Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

együttműködés - 134. oldal

Cikkek
1596039020

Öt nemzet katonái gyakorlatoznak Ócsán

2017. szeptember 22. 7:22

Összesen öt ország 73 katonája vesz részt a „SOFT CAPS 2017” elnevezésű harcászati gyakorlaton az ócsai kiképzőbázison. A kéthetes felkészítésről Guba István alezredes, az MH Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ parancsnokhelyettese beszélt szeptember 21-én, csütörtökön a honvedelem.hu-nak.

1596038764

A NATO Katonai Bizottság tiranai konferenciájának eredményei

2017. szeptember 18. 11:49

Szeptember 15−17. között, az albániai Tiranában rendezték meg a NATO Katonai Bizottság kihelyezett ülését. A rendezvényen a magyar delegációt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök vezette, tagjai pedig Domján László vezérőrnagy, katonai képviselő és a Magyar Honvédség Katonai Képviselő Hivatal kijelölt szakértői voltak.

1596038760

Szerbiába hajóznak

2017. szeptember 18. 9:14

Idén a migrációs válsághelyzet kezelésében és a terrorizmus elleni harcban való részvételt is gyakorolják a szerb és a magyar hadihajósok.

1596038720

A tömeges migráció figyelmeztetés Európa számára

2017. szeptember 15. 17:15

A tömeges illegális migráció komoly figyelmeztetés Európa számára – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter szeptember 15-én, pénteken az osztrák hadsereg allentsteigi gyakorlóterén tartott hadgyakorlaton.

1596038719

„Garantálni kell az ország teljes biztonságát”

2017. szeptember 15. 16:25

Tisztelnünk kell egymást, valamint minden kultúrát, de ugyanakkor garantálnunk kell az állampolgáraink és az ország teljes biztonságát is – hangoztatta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter telefonon az MTI-nek az Alsó-Ausztriában tartott nemzetközi hadgyakorlat zárónapján.

1596038708

Budapesten ülésezett a V4 Tervezői Csoport

2017. szeptember 14. 11:18

A júliusi magas szintű védelempolitikai igazgatói megbeszélés után szeptember 12-én a Tervezői Csoport ülésével megkezdődött a magyar V4 elnökségi program szakértői szintű végrehajtása is.

1596038707

Sir Simon McDonald látogatást tett az EUFOR-parancsnokságon

2017. szeptember 14. 10:56

Sir Simon McDonald, a Szent Mihály és Szent György Rend lovagparancsnoka, a Királyi Viktória Rend lovagparancsnoka, az Egyesült Királyság Külügyek és Nemzetközösségi Ügyek Minisztériumának közigazgatási államtitkára és Diplomáciai Szolgálatának vezetője szeptember 11-én, hétfőn látogatást tett az EUFOR parancsnokságán, Szarajevóban.

1596038507

Az EUFOR törzsfőnöke látogatást tett a bosznia-hercegovinai haderő és az EUFOR közös kiképzésén

2017. szeptember 13. 16:22

Szeptember 7-én Szpisják József dandártábornok, az EUFOR törzsfőnöke látogatást tett a bosznia-hercegovinai haderő 5. dandárjának 2. zászlóaljánál Kiseljakban, ahol az alakulat közös kiképzést folytatott az EUFOR többnemzeti zászlóaljával (Multinational Battalion, MNBN). A katonai kiképzés a helységharcra való felkészítést szolgálta. A szeptember 4–8. közötti egyhetes kiképzési eseményen a 2. zászlóalj egyik szakasza vett részt, amely az MNBN egyik osztrák szakaszával hajtott végre közös műveleteket.

1596038495

Kétnapos nemzetközi találkozót tartott a BEOSZ

2017. szeptember 12. 20:48

„Hivatás határok nélkül” volt a mottója annak a kétnapos rendezvénynek, melyet a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) szlovák, román és ukrán nyugállományú katonák szervezeteinek részvételével tartott a napokban.

1596038464

A kibervédelem és a migráció volt a kiemelt téma az EU védelmi minisztereinek tanácskozásán

2017. szeptember 7. 13:16

A kibertámadásokra való felkészülés, valamint a tömeges migrációval összefüggő kihívások voltak a fő témák az Európai Unió védelmi minisztereinek észtországi informális találkozóján −nyilatkozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes szeptember 7-én, telefonon az MTI-nek.