Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ENSZ - 98. oldal

Cikkek
1595919921

Rasmussen további tagországi hozzájárulásokat kér a líbiai bevetésekhez

2011. június 7. 7:04

További tagországok hozzájárulását kérte június 6-án, hétfőn a NATO főtitkára az atlanti szövetség líbiai bevetéseihez. „Néhány szövetséges, aki kezdettől fogva viseli a terheket, most azt kezdte kérdezgetni, lehetne-e egy kicsit szélesíteni a részvételt” – fogalmazott brüsszeli sajtóértekezletén Anders Fogh Rasmussen. Azonosulva e felvetéssel, a líbiai műveletek „széleskörű támogatására” szólította fel a tagállamokat. Szerinte most, hogy a küldetést szeptember végéig meghosszabbították, indokolt lenne minél több tagállam részvétele. A főtitkár jelezte, hogy ezt fel fogja vetni a NATO-országok védelmi minisztereinek szerdai-csütörtöki brüsszeli tanácskozásán.

1595919911

Országvédelem

2011. június 6. 12:46

Csapat-összekovácsolás, az ország védelmével kapcsolatos feladatok gyakorlása és a harctéri segítségnyújtás elveinek, szervezeti elemeinek több nemzet részvételével való bemutatása: az elmúlt hetekben „egymásnak adták a kilincset” a különböző katonai szervezetek a Veszprém melletti gyakorlótéren.

1595919679

Időt kért Ratko Mladic Hágában

2011. június 5. 18:38

Egyelőre nem nyilatkozott az ellene emelt vádakról Ratko Mladic, aki pénteken jelent meg először a hágai törvényszék (angol rövidítéssel: ICTY) előtt. A boszniai szerbek egykori katonai parancsnokát 1992 és 1995 között elkövetett népirtással, polgári személyek üldözésével, meggyilkolásával, kitelepítésével, egyéb embertelen cselekedetekkel, túszejtéssel és fosztogatással vádolja az ENSZ által létrehozott törvényszék ügyésze.

1595919651

Moszkva nem vesz részt a Kadhafi sorsáról folyó tárgyalásokban

2011. június 3. 8:29

Oroszország nem vesz részt a Moammer el-Kadhafi líbiai vezető sorsáról, a neki nyújtandó biztonsági garanciákról folyó tárgyalásokban – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában, amelyet június 2-án, csütörtökön idéztek az orosz hírügynökségek. Lavrov úgy vélte, ezt a kérdést a líbiai népnek, a Líbiában ténykedő nemzetközi koalíciónak és az Afrikai Uniónak kell feltenni.

1595919650

A megfigyelők megfigyelője

2011. június 3. 6:01

A 22. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam (IMOC) június 6-án, hétfőn kezdődik a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK). A kiképzés három hétig tart, a végén pedig nem csak a hallgatók vizsgáznak majd – a kiképző központ is.

1595919647

Június 7-én helyezik örök nyugalomra Mádl Ferencet

2011. június 2. 17:46

Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt június 7-én, kedden, 16 óra 30 perckor helyezik örök nyugalomba a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Állami temetésére katonai tiszteletadás mellett, a katolikus egyház szertartása szerint kerül sor.

1595919634

Meghosszabbítja a NATO a líbiai küldetést

2011. június 2. 7:04

Kilencven nappal meghosszabbítja a NATO a líbiai küldetést – jelentette be június 1-jén, szerdán Brüsszelben az atlanti szövetség főtitkára. „A döntés világos üzenet a Kadhafi-rezsimnek: eltökéltek vagyunk abban, hogy folytatjuk a líbiai nép megmentését célzó műveletünket” – fogalmazott közleményében Anders Fogh Rasmussen. Mint leszögezte, a NATO további erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy teljesítse az ENSZ-felhatalmazásban megfogalmazott feladatot.

1595919626

A szudáni kormány az ENSZ-békefenntartók kivonását kéri

2011. június 1. 13:04

A szudáni kormány arra kérte az ENSZ-t, hogy vonja ki békefenntartóit az országból, legalábbis annak északi részéből, miután július 9-én Dél-Szudán elnyeri függetlenségét. A kartúmi kormány Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak küldött levelét Alain Le Roy, a világszervezet békemisszióival foglalkozó részlegének a vezetője május 31-én, kedden ismertette a Biztonsági Tanáccsal.

1595919623

Karzai fenyegeti a NATO-t

2011. június 1. 9:45

Hamid Karzai afgán elnök figyelmeztette május 31-i, keddi kabuli sajtóértekezletén a NATO vezette nemzetközi biztonsági erőt (ISAF), hogy „mostantól fogva tilos lakott területre támadniuk”, s hogy a polgári áldozatokat követelő számos támadás miatt elfogyott az afgán lakosság türelme. A NATO-t „megszálló erőnek” fogják tekinteni, ha továbbra is civilek halálát okozza hadműveletei során – tette hozzá, a tálibok által a nemzetközi erőkre használt kifejezést alkalmazva. Majd anélkül, hogy kifejtette volna, tett egy burkolt fenyegetést: „Az afgán nép kénytelen lesz cselekedni. Meg kell érteniük, hogy egy szuverén országban szolgálnak.”

1595919621

Megérkezett a scheveningeni fogházba Mladic

2011. június 1. 7:04

Megérkezett a hágai Nemzetközi Törvényszék büntetés-végrehajtási intézményébe Ratko Mladic, a boszniai szerb hadsereg háborús bűntettek elkövetésével vádolt egykori parancsnoka. A scheveningeni börtönben helyi idő szerint május 31-én, kedd este 9 óra körül landolt egy helikopter, s ezzel egyidejűleg négy fekete, elfüggönyözött ablakú jármű hajtott be egy oldalsó kapun.