Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

évforduló - 142. oldal

Cikkek
1595976052

Az Isonzó völgy rejtekei

2014. július 26. 9:32

Idén a Nagy Háború kitörésének századik évfordulójára, jövőre pedig az első isonzói ütközet centenáriumára emlékezünk. A hegyek és a folyó birtoklásáért tizenkét csatát vívtak egymással az osztrák-magyar és az olasz erők 1915-1917 között. Az egykori csatatér még ma is számos világháborús mementót rejt. Múltidéző körutunkon a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei segítettek az események megismerésében.

1595976007

Nándorfehérvár emlékezete Szegeden

2014. július 23. 11:50

2006-ban – a nándorfehérvári diadal 550. évfordulóján – teremtettek hagyományt a szegedi Ferences Rendház Alsóvárosi Kultúrházának munkatársai azzal, hogy életre hívták a Hunyadi János török fölött aratott diadalára emlékező rendezvényt, ezzel is tisztelegve a világraszóló győzelem előtt.

1595975803

A déli harangszó arra emlékeztet, hogy bármire képesek vagyunk

2014. július 22. 17:09

„A déli harangszó arra emlékeztet minket, magyarokat, hogy bármire képesek vagyunk” – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a nándorfehérvári diadal emléknapja alkalmából rendezett kormányzati emlékünnepségen a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban július 22-én, kedden.

1595975780

Nagy utazás

2014. július 21. 8:52

Nem volt könnyű dolga annak a nyolcszáz veteránnak, akik 2014. június elején másodszor is vállalkoztak a nagy utazásra, visszatérni a normandiai tengerpartra, ifjúkori harcaik színhelyére.

1595975454

A „Nagy Háború” centenáriumára

2014. július 12. 17:52

Július 9-én, az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából „A Nagy Háború eseményei, emlékei, hősei” címmel nyílt kiállítás a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központjában (MH HKNYP 2. KIK), Debrecenben.

1595975128

Európa puskaporos hordója akkor és most

2014. július 6. 9:10

Az elmúlt hetek eseményei azt mutatják, a Balkánon akkor is felmerülnek a problémák, ha jelen vannak a nemzetközi békefenntartó erők és akkor is, amikor nyugatról rengeteg pénz érkezik a térségbe. Joggal merül fel a kérdés, mi lesz 2018 után, amikor az itt élő népek magukra maradnak? Megmarad-e a Balkán Európa puskaporos hordójának? Ezeket a kérdéseket boncolgatta dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, háborús hadműveleti szakértő a Stefánia Palotában, a Missziós történetek című előadássorozat legutóbbi részében.

1595974894

Ötven éve a béke védelmében

2014. július 4. 7:23

216 békefenntartó, köztük 18 magyar katona kapott ENSZ Békefenntartó Érdemérem kitüntetést június 26-án Cipruson. Jelentős esemény volt ez a szigeten szolgáló magyar kontingens, valamint az UNFICYP-misszió számára egyaránt, mivel a medálparádéval egybekötve a résztvevők az ENSZ ciprusi békefenntartó misszió megalakulásának ötvenedik évfordulójáról is megemlékeztek.

1595974862

Hősi halott egészségügyiekre emlékeztek Szombathelyen

2014. július 2. 13:02

A Nagy Háborús Emlékév programsorozatának részeként, az egészségügy napján, július 1-jén a vasi megyeszékhelyen megkoszorúzták a második világháborúban elesett katonaorvosok és ápolók emlékművét.

1595974857

Üdvözlet a frontról

2014. július 2. 9:31

Sebestyén Imre nyugállományú rendőr őrnagy első világháborús képeslapjaiból és fényképeiből nyílt kiállítás a XLII. Országos Honismereti Akadémia Kecskeméten tartott tanácskozása alkalmából. Az egykori ifjúságvédelmi nyomozó ma az ország egyik legnagyobb magángyűjtője. A tárlat július 4-éig tekinthető meg a polgármesteri hivatalban.

1595974848

Romák, honvédelem és kultúra

2014. július 1. 17:15

Alkotói pályázatot hirdet a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály a KatonaSuli-programban részt vevő iskolák tanulói számára.