Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

gyakorlat - 556. oldal

Cikkek
1595877936

Iraki rakétákkal kísérleteznek az amerikaiak

2008. július 3. 9:57

Az iraki háború egyik legnagyobb haszna az Egyesült Államok hadereje számára az a 6 darab SCUD rakéta, melyeket a szükséges felszerelésekkel együtt épségben zsákmányoltak. Az elmúlt 5 évben ezeket a fegyvereket a nevadai 52-es körzetben tárolták, ami az amerikai légierő egyik központja, nem messze a legendás 51-es területtől.

1595877931

Magyar kiképzéssel ismerkednek a német tisztek

2008. július 3. 8:33

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem szervezésében, a „ZMNE hallgatói csereprogram a Német Szárazföldi Erők Hivatalával 2008” rendezvény keretében, július 1-én német katonatisztek látogattak a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj alakulatához.

1595877927

Repülőgép-hordozókkal erősítenének az indiaiak

2008. július 2. 13:35

Az egykori brit gyarmat, a függetlenségét 1947-ben elnyerő India, Kína mögött mára a világ második legnépesebb, Ázsia egyik meghatározó országává vált. Ezzel párhuzamosan katonai erejét is felfejlesztette, mely napjainkban már nem csak helyi, hanem globális szinten is számottevő.

1595877925

Lemondott a vezérkari főnök a civilek lelövése után

2008. július 2. 9:19

Benyújtotta lemondását a francia szárazföldi erők vezérkari főnöke, Bruno Cuche tábornok két nappal azután, hogy a dél-franciaországi Carcassonne laktanyájában rendezett katonai bemutatón 17-en megsebesültek, miután egy katona vaktöltények helyett éles lőszert használt.

1595877920

Harci gép lőtte ki a személyautót

2008. július 1. 8:39

Április 9-én az Utah államban található dugwayi gyakorló lőtér közelében haladt egy kölcsönzött SUV jármű, amikor egy gyakorlatozó F-16-os tévedésből tüzet nyitott rá. A találatot kapott jármű kétfős személyzete túlélte a támadást, melyről konkrét részletek ezidáig nem láttak napvilágot. A pilóta kiléte sem volt publikus, a napokban azonban bővebb információk kerültek nyilvánosságra.

1595877918

Akkor dolgoznak, mikor az őrangyalok pihennek

2008. június 30. 12:42

Az Afganisztánban szolgáló magyar PRT táborban található gyorsreagálású erők (QRF) a nap huszonnégy órájában bármikor készen állnak arra, hogy a tartományban a hazai és a nemzetközi erőknek segítséget nyújtsanak. Általában akkor riasztják őket, ha robbanószerkezetet, vagy fel nem robbant lőszereket találnak, illetve ha a feladaton lévő gépjárműveket baleset, támadás vagy bármilyen meghibásodás éri, ami miatt képtelenek folytatni útjukat.

1595877917

Katonák a katonákért

2008. június 30. 11:55

Az MH Tartományi Újjáépítései Csoport (MH PRT) az Afgán Nemzeti Hadsereg (ANA) Baghlan tartományban lévő bázisán a két nemzet katonái közt lévő jó munka-kapcsolat és együttműködés jegyében elhelyezési anyagokat adott át.

1595877915

Kiképzési nagyüzem és országjáró körút

2008. június 30. 9:22

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely helyőrségben állomásozó Művelettámogató Műszaki Zászlóalja eddig sem tétlenségéről volt híres, ám ami idén február óta jellemzi tevékenységét, nyugodtan nevezhető „nagyüzeminek” is…

1595877912

B-52-esek bombáztak Guam szigete mellett

2008. június 30. 7:31

Június folyamán számos amerikai B-52-es bombázó gyakorolta hajók elleni bombák ledobását a csendes-óceáni Guam szigete mellett. A bombázók 162 darab gyakorló bombát dobtak a kijelölt területre. Az Mk-62 egy körülbelül 227 kg súlyú fegyver, amelyre elektronikai és szenzoros berendezést is erősítettek.

1595877911

Hatékonyabb kiképzési rendszer a speciális erőknél

2008. június 30. 7:22

Az elmúlt években szerzett háborús tapasztalatok sok változást eredményeztek az amerikai hadsereg speciális erőinél. A változások főként a kiképzések menetét érintik. Eddig egy évbe telt, amíg egy gyalogos a speciális erők szolgálatába állhatott. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap a gyakorlati kiképzés, olyan valós helyzetek bemutatása, amelyekkel az újoncok nagy eséllyel találkozhatnak – például Irakban vagy Afganisztánban.