Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

haditengerészet - 125. oldal

Cikkek
1595877938

A csigatáras, a kétcsövű és a golyóspriccelő

2008. július 3. 11:08

Az első világháború lövészárok-harcai nyomán kialakult patthelyzet cselekvésre késztette a fegyvertervezőket. Próbálkozásaik eredménye a géppuskák kisebb távolságokon is hatásos változata, a golyószóró és a géppisztoly lett.

1595877935

Britek bontják szét a francia repulőgép-hordozót

2008. július 3. 9:54

Teesside jó úton halad afelé, hogy egy világméretű hajófeldolgozó központtá váljon. Ennek újabb bizonyítéka a francia védelmi minisztérium bejelentése, miszerint az Able UK vállalat nyerte el egy repülőgép-hordozó szétszerelésére kiírt szerződést. Az előzetes tervek szerint a Clemenceau (Q790) névre keresztelt hajó, még idén nyáron megérkezik a központba, ahol megkezdik a szétbontását további hajókkal (4 amerikai és 3 brit) együtt.

1595877927

Repülőgép-hordozókkal erősítenének az indiaiak

2008. július 2. 13:35

Az egykori brit gyarmat, a függetlenségét 1947-ben elnyerő India, Kína mögött mára a világ második legnépesebb, Ázsia egyik meghatározó országává vált. Ezzel párhuzamosan katonai erejét is felfejlesztette, mely napjainkban már nem csak helyi, hanem globális szinten is számottevő.

1595877922

Brit hadihajó Bangladesben

2008. július 1. 9:37

Chittagong városának kikötőjébe érkezett a brit Királyi Haditengerészet hadihajója, a HMS Echo, hogy megkezdje közös munkáját a bangladesi haditengerészettel. Chittagong Banglades második legnagyobb városa, és az ország fő kikötővárosa is egyben.

1595877918

Finn hadihajókat vásárol Horvátország

2008. június 30. 12:54

A hosszú adriai partszakasszal rendelkező Horvátország haditengerészete még jórészt az egykori Jugoszláv Néphadseregtől örökölt haditechnikai eszközökkel rendelkezik. A fejlesztés érdekében most használt finn rakétás naszádok beszerzése mellett döntöttek. A két darab Helsinki-osztályú egység komoly erősítést jelent majd a főleg partvédelmi feladatokat ellátó horvát haditengerészet számára.

1595877912

B-52-esek bombáztak Guam szigete mellett

2008. június 30. 7:31

Június folyamán számos amerikai B-52-es bombázó gyakorolta hajók elleni bombák ledobását a csendes-óceáni Guam szigete mellett. A bombázók 162 darab gyakorló bombát dobtak a kijelölt területre. Az Mk-62 egy körülbelül 227 kg súlyú fegyver, amelyre elektronikai és szenzoros berendezést is erősítettek.

1595877911

Csúszik a USS Kitty Hawk nyugdíjba vonulása

2008. június 30. 7:27

Az amerikai haditengerészet (US Navy) veterán repülőgép-hordozója, a még hagyományos meghajtású USS Kitty Hawk leváltása komoly késedelmet szenvedhet, hiszen a helyére érkező Nimitz-osztályú USS George Washington fedélzetén májusban pusztító hatalmas tűz nagyobb károkat okozott, mint azt az első kárfelmérések alapján gondolták.

1595877648

Indiai helikopterek korszerűsítése

2008. június 25. 11:47

Az indiai haditengerészet fejlesztési tendert írt ki tizenhét Sea King típusú tengeralattjáró elleni helikopter korszerűsítésére 300 millió dollár értékben. A feljavítás tartalmazza az elavult alkatrészek cseréjét, modern repülőelektronika, érzékelők és fegyverzet integrációját, továbbá javítják a tengeralattjárók elleni képességeket is. A Sea King helikopterek fregattok és repülőgéphordozók fedélzetén szolgálnak.

1595877645

Sikeresek a női pilóták – de jobban félnek a haláltól

2008. június 24. 16:58

Az amerikai haditengerészet (U.S. Navy) F/A-18-as pilótája – Sara Joyner – teljesítette első küldetését a U.S. Navy egyik vadászszázadának (VFA 105) első női parancsnokaként. A bevetés során 7 hónapot töltött el a Perzsa-öbölben a USS Harry S. Truman hordozó fedélzetén.

1595877634

A hadihajókat is érinti a magas üzemanyagár

2008. június 22. 19:48

A folyamatosan emelkedő üzemanyagárak miatt egyre kritikusabb helyzetben vannak a haditengerészetek. Az elmúlt évben 50 százalékkal emelkedtek az üzemanyag költségek, 2008-ban pedig újabb 25 százalékos növekedés várható.