honvéd középiskola - 6. oldal
![Kratochvil_nyílt_nap_nyitó](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/618d59df7aa8f162932807.jpg)
Nyílt nap a Kratochvilban
2021. november 13. 9:41
Nyílt napot rendezett a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium november 5-én. A programra közel száz településről mintegy háromszáz érdeklődő látogatott el.
Így telnek a növendékek napjai a nyíregyházi honvéd kollégiumban
2021. november 8. 7:08
Az augusztus 31-ei évnyitó után elkezdődött a 2021/2022-es tanév a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumába bevonuló diákok számára. Az azóta eltelt időszak tapasztalatairól Horváth András alezredessel, a kollégium vezetőjével beszélgettünk.
![borító](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6183d3e5db593390534021.jpg)
Több mint 4600 diák vesz részt a Honvéd Kadét Programban
2021. november 4. 13:35
Az augusztus végén, Kecskeméten megrendezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumának több, tizedik évfolyamos honvéd kadétja is részt vett. Kiemelkedő helytállásukat megköszönve adott át számukra elismeréseket dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka november 4-én, csütörtökön délelőtt, az intézményben.
![kratochvil_nyitó](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/618107c965571890027606.jpg)
2030-ig mintegy tíz honvéd középiskola és kollégium kezdi meg működését Magyarországon
2021. november 2. 10:52
A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium tervei között szerepel, hogy 2030-ig mintegy 10 honvéd középiskola és kollégium kezdje meg működését Magyarországon.
![Debrecen_nyitó](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/61792d4b3feb9272169040.jpg)
Tudásmegosztó Szaknyelvi Konferencia Debrecenben
2021. október 27. 12:44
Tudásmegosztó Szaknyelvi Konferenciát tartottak október 26-27-én, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban. A konferenciára az ország minden részéről érkeztek résztvevők.
![katonadolog](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6156b94a99942952079057.jpg)
Erkölcsileg, anyagilag megbecsülve
2021. október 1. 9:35
A katonai hivatás kihívásokkal teli, gyönyörű pálya, amelynek presztízse folyamatosan nő - mondta Szabó István honvédelmi államtitkár a Spirit FM Katonadolog című adásában, szeptember 30-án.
![Kratochvil_nyitó](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6145c1d522170945710049.jpg)
Kratochvil-hétpróba - negyedszer
2021. szeptember 22. 11:49
A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban immár negyedik alkalommal rendezték meg a már hagyományosnak számító Kratochvil-hétpróbát szeptember 15-én.
![évnyitó_debrecen (10)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/612f45c1c3e73745857420.jpg)
Becsengettek a debreceni honvéd középiskolában
2021. szeptember 1. 12:18
A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban is elkezdődött a tanév szeptember elsején, szerdán. A nyári szünidőről visszatért növendékeket Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka köszöntötte.
![Nyíregyháza_új_honvéd_kollégium (nyitó)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6117b6be1a0f7107456065.jpg)
Átadták az új honvéd kollégiumot Nyíregyházán
2021. augusztus 14. 14:32
„Elengedhetetlen, hogy olyan fiatal nemzedék nőjön fel mögöttünk, aki fontosnak tartja hazánk, nemzetünk sorsát és boldogulását, hogy elkötelezettek legyenek a hazájuk iránt és legyenek hozzá lojálisak” - hangsúlyozta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium ünnepélyes átadásán tartott beszédében, augusztus 14-én, szombaton, a Nyíregyházi Egyetemen.
![NYHK 02](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/611233d4a1ce9022449088.jpg)
A sikerre ítélt projekt
2021. augusztus 10. 10:19
Ünnepélyes keretek között adják át Nyíregyházán az új honvéd kollégiumot. Az intézmény feladatairól Horváth András alezredessel, a kollégium vezetőjével beszélgettünk.