Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvéd Testalkati Program

Cikkek
HTP_index

Komplex szemléletű életmódváltást ajánlanak

2022. augusztus 25. 8:46

Egyénre szabott, átfogó szakmai segítséget nyújt az életmód-változtatás iránt elkötelezettek számára a 2015-ben életre hívott Honvéd Testalkati Program. A résztvevők testnevelővel, edzéselméleti szakemberrel, sportorvossal, gyógytornásszal, dietetikussal, humánkineziológussal, egészségtan tanárral és pszichológussal konzultálhatnak, amelynek során személyre szabott tanácsot kapnak az életmódváltás elősegítéséhez és a program sikeres végrehajtásához.

1596046255

Felkészültek 2018 kihívásaira

2018. március 26. 6:40

Idén is Kecskeméten tartották éves szakmai felkészülésüket, és vettek részt fizikai állapotfelmérésen a katonai testnevelők. Az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság által szervezett háromnapos módszertani felkészítést dr. Eleki Zoltán ezredes, a Magyar Honvédség főtestnevelője vezette. Munkáját kollégája, Geist József őrnagy segítette.  

1596039034

„Olyan lehetőség, amellyel luxus nem élni”

2017. szeptember 23. 6:51

A Honvéd Testalkati Programot indulása óta támogatja a hasonló szakmai koncepciókat valló Premium Health Concepts Kft. A cég a napokban újabb korszerű eszközöket adott át a program vizsgálóhelyisége és annak szakemberei számára. A műszereket dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke vette át szeptember 21-én, az MH Egészségügyi Központban.

1596029484

Sportfelmérés sportembereknek

2017. március 25. 11:38

Kiképző, illetve továbbképző módszertani foglalkozáson vettek részt a héten a Magyar Honvédség testnevelői Kecskeméten, az MH Egészségügyi Központ Repülőorvosi, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézetében (MH EK RAVGYI).

1596013522

Altiszti-legénységi fejlesztő foglalkozást tartottak

2016. május 14. 9:42

Altiszti-legénységi fejlesztő foglalkozást tartottak a napokban az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál (MH BHD), a Petőfi laktanya sportcsarnokában.

1596013211

Tudományos ülés a Honvéd Testalkati Program jegyében

2016. május 7. 20:47

Az MH Egészségügyi Központ Egészségfejlesztési Osztálya Az egészség és a testalkat korosztályos sajátosságai, monitorozása és optimalizálási lehetőségei fegyveres testületeknél címmel rendezett tudományos ülést a napokban, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

1596012307

Vezénylőzászlósok a Sziklában

2016. április 21. 15:52

Az MH Légi Vezetési és Irányítási Központban (MH LVIK) tartotta negyedéves munkaértekezlete első napját a Magyar Honvédség vezénylőzászlósi állománya április 19-én.

1596011739

Bővült az eszközpark

2016. április 12. 18:12

Univerzális sporterőmérő készüléket adott át a napokban prof. dr. Bretz Károly, a Testnevelési Egyetem Biomechanikai Tanszékének professzora az MH Egészségügyi Központ Egészségfejlesztési Osztálya részére. A műszert a Honvéd Testalkati Programban résztvevő katonák kézszorító erejének mérésére használják majd.

1596008771

A név kötelez

2016. február 16. 9:22

Az MH Egészségügyi Központ (MH EK) a Magyar Honvédség talán legismertebb, legnépszerűbb és legösszetettebb szervezete. Állományának tagjai misszióban, hazai alakulatoknál, a határ menti feladatok ellátásánál, kiképzési biztosításnál vagy a szervezet bármelyik telephelyén nap mint nap dolgoznak egyetlen cél, az egészség és az élet védelmének érdekében.

1596008766

Székesfehérváron népszerűsítették a Honvéd Testalkati Programot

2016. február 15. 17:03

Az MH Egészségügyi Központ Honvéd Testalkati Programjáért felelős szakemberek – dr. Juhász Zsolt alezredes, programvezető és dr. Györe István, a programért felelős főorvos – február elején Székesfehérváron, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon (MH ÖHP) tartott tájékoztató előadást a programról.