Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu - 314. oldal

Cikkek
1596080713

A hősi halált halt magyar haditengerészekre emlékeztek

2020. június 17. 16:54

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének Isztriai Egyesülete – a magyar haditengerészek emléknapja alkalmából – koszorúzással egybekötött megemlékezést szervezett a pulai haditengerészeti temetőben található – az első világháborúban hősi halált halt magyar haditengerészek emlékére 2017-ben emelt – emlékműnél.

1596080616

Érdekszövetség – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2020. június 15. 15:43

1921. június 7-én vált teljessé Csehszlovákia, Románia, illetve a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság szövetsége, a kisantant, melynek célja a katonai együttműködés mellett a magyar revíziós törekvések ellehetetlenítése, valamint hazánk gazdasági és külpolitikai elszigetelése volt.

1596080606

Figyelő szemek – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2020. június 14. 16:35

Magyarországon a belgrádi egyezmény 1918. novemberi aláírásától egészen 1927-ig, vagyis a trianoni békediktátum határozványainak betartását felügyelő Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság távozásáig több – a fegyverszüneti és más megállapodások fölött őrködő, előkészítő tárgyalásokat folytató, nagyhatalmi érdekeket képviselő – katonai misszió teljesített szolgálatot.

1596080601

Inter arma caritas – 348. adás

2020. június 14. 10:24

„Boldog az a lélek, amely meghallja a benne megszólaló Urat, és befogadja a vigasztalás igéjét, amely az Úr szájából való. Boldog az a fül, amely rányílik az isteni sugallatok halk neszére, és e világ suttogásaira semmit sem figyel. Nagyon boldog az a fül, amely nem az odakint hangoskodó szót, hanem a belül tanító igazságot hallgatja.” Kempis Tamás gondolataival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

1596080580

Jaj a legyőzötteknek! – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2020. június 13. 9:31

Nemcsak Magyarországgal, hanem a Nagy Háborúban vesztes többi állammal szemben sem bizonyultak kegyesnek az antanthatalmak és szövetségeseik. A szigorú gazdasági, katonai feltételek mellett szembetűnő, hogy a Párizs környéki békediktátumok megalkotói Európa (és a világ) térképének átrajzolásakor szinte teljes egészében figyelmen kívül hagyták az etnikai határokat.

1596080579

Nagyobb hanghatás Szentes környékén

2020. június 13. 8:15

Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred június 15-én és 16-án 7:30-17:00 óra között kiképzési foglalkozást tart Szentesen, a Damjanich laktanya mellett található katonai gyakorlótéren, így az említett időszakban nagyobb hanghatásra kell számítani – olvasható az alakulat Facebook-oldalán.

1596080576

Gúzsba kötve – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2020. június 12. 20:04

A trianoni békeszerződés V. része tartalmazta a magyar haderőre vonatkozó korlátozásokat. Ezek az előírások rendkívül súlyosak voltak, s közel két évtizeden át határozták meg a hazai fegyveres erők jellegét, szerepét.

1596080513

Kezek és sorsok – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2020. június 11. 20:31

Amikor a Magyarországgal kötendő békeszerződés elnyerte végleges formáját, egyre inkább előtérbe került az a dilemma, hogy kik lássák el kézjegyükkel a dokumentumot.

1596080482

Zrínyi emlékezete

2020. június 10. 23:18

Az Országgyűlés – Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának javaslatára – 2020-at Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánította a hadvezér-költő születésének 400. évfordulójának tiszteletére. Zrínyi-Újvár romjainál az emlékévhez kapcsolódóan avatták fel június 10-én a közelmúltban feltárt Zrínyi-kutat.

1596080486

Újra alapkiképzés indult a repülőbázison

2020. június 10. 20:43

Egészségügyi alkalmassági vizsgálattal, valamint alaki foglalkozással kezdődött meg a bevonuló tizenegy újonc hathetes alapkiképzése június 10-én, szerdán Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.