Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu - 336. oldal

Cikkek
1596075367

Idén is CISM Day Run

2020. január 22. 15:27

Hetvenkét évvel ezelőtt, 1948. február 18-án alakult meg a Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM). A tagországok katonái, katonai szervezeteknél dolgozó közalkalmazottjai, honvédelmi sportegyesületeinek tagjai 2006 óta ezen a napon közös futással ünneplik meg az évfordulót.

1596075341

Katonák is nevezhetnek a Szupermaraton váltóra

2020. január 21. 15:42

Katonák is jelentkezhetnek a Budapest Sportiroda által március 5-8. között immár tizenharmadik alkalommal megrendezendő Spuri Balaton Szupermaraton versenyre.

1596075322

Múltidézők – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2020. január 20. 15:12

A Hollandia felszabadítását célzó Market Garden volt a második világháború legnagyobb szabású ejtőernyős hadművelete, egyben a szövetséges erők legfájóbb kudarca a hat éven át tartó fegyveres konfliktus során. A történtekről rendszeresen megemlékeznek a különböző hagyományőrző csoportok, az összecsapásban egykor részt vett nemzetek haderői, illetve a harcok még élő veteránjai.

1596075306

Katonaportrék – kiállítás nyílik Székesfehérváron

2020. január 20. 8:06

Katonaportrék címmel nyílik kiállítás január 23-án, csütörtökön, 12 órakor Székesfehérváron, a Bory Jenő Általános Iskolában.

1596075130

Katona és orvos – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2020. január 19. 11:33

Éppen harminc esztendeje van az orvosi pályán, ez idő alatt mindvégig katonai vezetés alatt tevékenykedett dr. Pellek Sándor ezredes, a három afganisztáni misszióban szerzett, majd közkinccsé tett tapasztalatai pedig a mai napig komoly segítséget jelentenek a Magyar Honvédség orvosainak, egészségügyi szakembereinek felkészítésében, kiképzésében.

1596075127

Inter arma caritas: 331. adás

2020. január 19. 7:19

„Isten mindig megadja azt, amire éppen abban a pillanatban szükségünk van. Világosságot, bátorítást, erőt és vigasztalást. Ha kell, szenvedést is. Teljesen a Jóistenre bízzuk magunkat és gyermekként kapaszkodunk kezébe, hogy ő vezessen.” Arnold Janssen, szentté avatott szerzetespap gondolatival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

1596075122

Új haditechnikai eszközöket kapott az ezred

2020. január 18. 15:46

Új haditechnikai eszközökkel bővült az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred gépparkja a napokban. Egy közepes teljesítményű univerzális földmunkagép, egy Volvo Aries autóbusz, valamint egy Rába H-14-es személyszállító terepgépjármű érkezett az alakulathoz. Szilágyi Zsolt ezredes, parancsnok elmondta: az átadott járművekkel hatékonyan tudják majd kezelni a 2020-as év új kihívásait.

1596075121

Viharos siker – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2020. január 18. 9:25

Magyarország 1991 januárjában – gyakorlatilag az utolsó pillanatban – került a Kuvaitot megszálló Irak ellen alakult koalíciós erők nemzetei közé, ám katonaorvosaink a Sivatagi Vihar hadművelet egészségügyi biztosítása során még az amerikaiak őszinte elismerését is kivívták.

1596075107

Az élet a lényeg – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2020. január 17. 17:16

A legnagyobb érték a katona – ma már minden modern hadsereg alaptétele ez a mondat. A harc közben megsebesültek kimentése azonban korántsem egyszerű feladat.

1596075083

Az év első merülése

2020. január 17. 7:17

Szintentartó merülés foglalkozást tartottak a csongrádi Holt-Tiszában. Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái a hidegvízi, téli körülmények közötti feladatok végrehajtását gyakorolták.