Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

jog - 125. oldal

Cikkek
1595914850

Hende Csaba: 2010 nyaráig semmilyen fejlesztés nem történt a honvédségnél

2011. március 3. 5:02

Semmilyen fejlesztés nem történt tavalyig a 2006-ban elfogadott, tíz évre szóló haderő-fejlesztési terv keretében, ezért tavaly be kellett jelentenie a NATO-ban, hogy Magyarország addig hazudott – nyilatkozta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Duna Televízió szerda reggeli műsorában. A Hattól nyolcig stúdiójában a tárcavezető azt is elmondta: jelenleg a kevésbé költséges tervezéssel és a személyi állomány képzésével folytatják a Magyar Honvédség megújítását, viszont új haditechnikai eszközökre is szükség lesz a későbbiekben. A tárcánál folytatott átvilágítás anyagát jogászok elemzik, és döntik el, mely visszaélés-gyanús esetekben tesz büntető feljelentést a HM.

1595914849

Az eddigi belügyminiszter váltja a lemondott német védelmi minisztert

2011. március 2. 18:36

Thomas de Maiziere (CDU) eddigi német belügyminiszter váltja a védelmi miniszteri székben Karl-Theodor zu Guttenberget – értesült a német dpa hírügynökség kormánykörökből szerdán. De Maiziere a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, az ő utódja az ARD közszolgálati televízió szerint valószínűleg Hans-Peter Friedrich, a Keresztényszociális Unió (CSU) parlamenti csoportjának a vezetője lesz.

1595914847

Nyugdíjas katonák tüntettek Bukarestben

2011. március 2. 13:23

Ismét kimentek az utcára kedden Romániában a nyugdíjba vonult katonák, akik öregségi járandóságuk újraszámítása ellen tiltakoztak. A mintegy 2500 tüntető végigvonult Bukarest fő útvonalain, majd a kormány épülete előtt fejezte ki elégedetlenségét az újraszámítás miatt. Erről a kabinet határozott, miután tavaly ősszel elfogadták az új nyugdíjtörvényt, amely megszünteti a kiemelt nyugdíjakat, így módosítani kívánják a katonai öregségi járandóságok mértékét is.

1595914841

Biztosítottak az IGLA éleslövészet technikai keretei

2011. március 1. 16:41

A Magyar Honvédség Gyakorlatok és Kiképzési Rendezvények Programjának, valamint a győri székhelyű MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred éves tervének megfelelően SA-16 (IGLA) légvédelmi rakéta éleslövészet hajtanak végre áprilisban a Cseh Köztársaság kijelölt katonai lőterén, a festői szépségű Karlovy Vary közelében elterülő Hradiste-i gyakorlótéren.

1595914840

Benyújtotta lemondását a német védelmi miniszter

2011. március 1. 15:39

Benyújtotta lemondását Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter. Ezt maga a politikus jelentette be kedd délelőtt a berlini védelmi minisztériumban váratlanul összehívott sajtótájékoztatón. Közölte, hogy döntéséről tájékoztatta Angela Merkel kancellárt. A bajor uniópárt (CSU) 39 éves politikusát – a német kormány legnépszerűbb tagját – az utóbbi időben saját pártjából és a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről is egyre több bírálat érte a február közepén kirobbant plágiumügy miatt.

1595914835

A gyarmati határok módosulása precedens lehet Afrikában

2011. március 1. 9:10

A Magyar Külügyi Intézet „Kávé és Külpolitika” rendezvényén Egy állam születése Afrikában – Dél-Szudán a referendum után, címmel tartott előadást Csicsmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) adjunktusa, és Illés Zoltán az egyetem doktorandusza február 28-án hétfőn. A téma aktualitását a közelmúltban, Szudánban lezajlott s az önrendelkezési jogról döntött népszavazás adta, mely előrevetíti egy régi állam megszűnését és egy új állam keletkezésének lehetőségét.

1595914828

Visszafogadó és búcsúztató: utoljára a központban

2011. február 28. 14:26

Utolsó alkalommal szerveztek békeműveletekkel kapcsolatos rendezvényt az MH Műveleti és Doktrinális Központban. Február 28-án visszafogadó és búcsúztató ünnepséget is rendeztek a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában. A békeműveletekkel kapcsolatos feladatkör március 1-től az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Békeműveleti Főnökségének hatáskörébe kerül át.

1595914828

Kétnapos csata a Tarna völgyében

2011. február 28. 13:31

Ágyúdörgéstől, fegyverropogástól volt hangos a hétvégén Kál, Kápolna, Kompolt és Tófalu környéke: a kápolnai csata 162. évfordulója alkalmából a hagyományőrzők újra lejátszották az 1848/49-es szabadságharc egyik leghíresebb ütközetét.

1595914823

Észak-Korea megfenyegette Dél-Koreát a lélektani hadviselés miatt

2011. február 27. 18:21

Észak-Korea azzal fenyegetőzött vasárnap, hogy lövetni fogja déli szomszédját, ha az nem vet véget az ellene indított lélektani hadviselésnek. Dél-Korea teljes konfrontációba sodorja a Koreai-félszigetet a lélektani hadviselés felerősítésével – jelentette a hivatalos KCNA észak-koreai a hírügynökség.

1595914814

A hatékonyabb együttműködésért

2011. február 26. 13:17

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár kijelölt állományának részvételével rendeztek szakmai napot a közelmúltban az MH Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központjának előadótermében. A tájékoztató egyik célja az volt, hogy az alakulat parancsnoki és személyügyi állománya képet kapjon a hadkiegészítő parancsnokságok által végzett katonai igazgatási szakfeladatokról.