Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

KAIA - 13. oldal

Cikkek
1595929231

Pakisztán visszautasítja a légitámadást magyarázó washingtoni jelentést

2011. december 23. 20:32

A pakisztáni hadsereg visszautasítja annak az amerikai vizsgálatnak az eredményét, amely szerint mindkét fél hibái következtében halt meg 24 pakisztáni katona egy novemberi légitámadásban.

1595929223

Az Egyesült Államok kész erőt alkalmazni Irán ellen, ha szükséges

2011. december 22. 20:55

A The Telegraph című brit lap szerint Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője közölte: az amerikai hadsereg a felkészülésben immár olyan pontra jutott, hogy kész erőt alkalmazni Irán ellen, ha arra Barack Obama elnök utasítást ad.

1595928986

A NATO folytatja éjszakai rajtaütéseit Afganisztánban

2011. december 20. 8:27

Hamid Karzai afgán elnök tiltakozása ellenére az országban állomásozó NATO-erők folytatják a feltételezett lázadók elfogását vagy megölését célzó éjszakai rajtaütéseiket – közölte december 19-én, hétfőn az észak-atlanti szervezet. Újabban már az afgán különleges erők is részt vesznek majdnem minden éjszakai rajtaütésben – hangsúlyozta Carsten Jacobson dandártábornok, szóvivő.

1595928937

Afganisztán ne engedje területéről amerikai drónok indítását

2011. december 16. 18:38

Afganisztán a jövőben ne engedje meg, hogy katonai támaszpontjairól az Egyesült Államok pilóta nélküli repülőgépeket indítson Irán felé – hangsúlyozta december 15-én,  csütörtökön az iráni külügyminiszter az IRNA hivatalos hírügynökség szerint. Teherán nemrég számolt be arról, hogy egy amerikai drónt leszállásra kényszerített a területén. Washington azt állítja, hogy a repülőgép műszaki hiba miatt ért földet.

1595928934

2014 után sem hagyja magára Afganisztánt a nemzetközi közösség

2011. december 16. 18:09

Az afganisztáni katonai jelenlét Magyarország és a Magyar Honvédség számára is nemzeti önérdek – hangsúlyozta Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára december 15-én, csütörtökön Budapesten.

1595928907

Irán kizárja a zsákmányolt amerikai drón visszaadását

2011. december 14. 16:19

Irán december 13-án, kedden kizárta a zsákmányolt szupertitkos, pilóta nélküli amerikai repülőgép visszaadását, amely immár „az iszlám köztársaság tulajdona”.

1595928643

Hetven éve történt: hadüzenet az Egyesült Államoknak

2011. december 12. 15:02

Hetven évvel ezelőtt, 1941. december 12-én üzent hadat Magyarország az Egyesült Államoknak. Washingtonban eleinte egyáltalán nem vették komolyan a hadüzenetet, és sokáig nem is foglalkoztak vele érdemben.

1595928632

Afganisztánban járt Hende Csaba

2011. december 10. 19:50

December 10-én, szombat délután visszaérkezett a debreceni repülőtérre az a delegáció, amely Hende Csaba honvédelmi miniszter vezetésével ötnapos látogatást tett az Afganisztánban szolgáló magyar katonai alakulatoknál. A látogatás ideje alatt a honvédelmi miniszter négy helyőrségben és hét bázison nyolc parancsnoki jelentést hallgatott meg és hat állománygyűlést tartott. A program során a miniszter tájékozódott katonáink biztonsági helyzetéről és feladatairól, valamint megbeszélést folytatott a NATO afganisztáni kiképzési missziójának (NTM-A) parancsnokával, az Északi Regionális Parancsnokság parancsnokhelyettesével és magyar törzsfőnökével, valamint Baghlan tartomány kormányzójával.

1595928346

Vietnam segítséget kér a háborús bombák megsemmisítéséhez

2011. december 6. 15:23

Vietnam félmilliárd dolláros nemzetközi és hazai támogatást szeretne kapni ahhoz, hogy megsemmisítse a háborúból hátramaradt bombákat, aknákat és lőszereket – közölték Hanoiban egy nemzetközi adományozói konferencián.

1595928343

Restaurálják az HMS Victory hadihajót

2011. december 6. 12:59

Az HMS Victory Nelson admirális trafalgari zászlóshajója, illetve a legöregebb, ma is hadrendben álló hadihajó. Az 1922 óta szárazdokkban lévő, idén 246 éves első osztályú sorhajón hamarosan megkezdődhetnek az újabb restaurációs munkálatok, melyek a legnagyobbak az 1805-ös trafalgari csata utáni „gyógykezelése” óta.