Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 333. oldal

Cikkek
1595929555

Együttműködés új alapokon

2012. január 5. 7:39

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis számára az új év egy már létező együttműködés új alapokra helyezésével indult. Január 4-én, szerdán Lamos Imre dandártábornok, a bázis parancsnoka együttműködési megállapodást írt alá Almási Sándorral, a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnökével.

1595929550

Missziókból jöttek – missziókba indulnak

2012. január 4. 14:19

Az MH Nemzeti Támogató Elem – Afganisztán harmadik, illetve az MH ISAF CSS Logisztikai Iskola magyar mentorcsoportjának első váltásából hazaérkező állományt köszöntötték ünnepélyes keretek között az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon január 4-én, szerdán. Ugyancsak ezen a rendezvényen búcsúztatták el a Libanonba (UNIFIL) és a Nyugat-Szaharába (MINURSO), egyéni beosztásokba induló katonákat.

1595929546

Akik szabadságon sem pihentek

2012. január 4. 7:11

A NATO által 2011 áprilisában akkreditált Counter Improvised Explosive Devices (C-IED – nem hagyományos módon előállított és alkalmazott robbanóeszközök elleni tevékenység) kiképzőcsoport két tagja, Babos Sándor főhadnagy és Kalányos György főtörzsőrmester – akik az MH Altiszti Akadémia Nemzetközi Kiképző Alosztály állományába tartoznak – 2012 márciusáig Afganisztánban, Mazar-e Sharif-ban, az Északi Regionális Parancsnokságon (ISAF RC-N) teljesít szolgálatot C-IED-kiképzőtiszt és -tiszthelyettes beosztásokban.

1595929540

Magyar győzelem a nemzetek viadalán

2012. január 3. 9:21

A Sínai-félszigeten állomásozó Multinacionális Erők és Megfigyelők (MFO) szervezete nagy hangsúlyt fektet a misszióban részt vevő államok képviselőinek szakmai felkészültségére, rátermettségére és nem utolsósorban a csapatmunkára, hiszen ez utóbbi egy nemzetközi környezetben – amelyben tizennégy állam van jelen – kiemelt fontosságú.

1595929537

Honvéd palotaőrök ruhapróbája

2012. január 3. 7:09

A budapesti Petőfi Sándor laktanyában január másodikán, a délelőtti órákban kezdődött meg a honvéd palotaőrök első ruhapróbája. A Magyar Honvédség számos alakulatának válogatott katona ifjai a tervek szerint január hetedikén, szombaton kezdik meg protokolláris őrszolgálatukat a fővárosban, a budavári Sándor-palotánál.

1595929536

Oroszországban kigyulladt egy Szu-24-es frontbombázó

2012. január 2. 16:14

December 29-én a Volgográdtól mintegy 60 kilométerre található martinovkai repülőtéren kigyulladt és teljesen kiégett egy Szu-24 típusú frontbombázó repülőgép. A hírt az orosz védelmi minisztérium képviselője jelentette be.

1595929534

Fontos a szakmai tudás

2012. január 2. 13:51

A 2012-es esztendő kihívásokkal teli lesz, amelyek megoldásához az a szakmai tudás szükséges, amellyel a Magyar Honvédség rendelkezik – fogalmazott Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.

1595929514

Újabb képességekkel bővül a haderő

2011. december 30. 15:07

„2012. január elsejével az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztése új szakaszába érkezik. Ekkortól kezdődik meg a nem őrzés-védelmi feladatokra felkészítendő állomány felvétele” – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az önkéntes tartalékos rendszerről december 30-án, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.

1595929510

Átmenetileg költözik a Szikla

2011. december 30. 7:07

Az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) idén áprilisi megalakulásakor az új katonai alakulat parancsnoka, Szücs József mérnök ezredes a légi irányítási munka terén legfőbb elvárásként azt fogalmazta meg, hogy a korábban elért szakmai színvonalat mindenképpen meg kell tartani. Ez sikerült, azaz 2011-ben nem történt olyan rendkívüli esemény a levegőben, ami a szolgálatok tevékenységére lett volna visszavezethető.

1595929257

„Nem operetthadsereget építek”

2011. december 27. 19:44

A magyar katonák pontosan, becsülettel és szakszerűen teljesítik feladataikat Afganisztánban, amit több oldalról is visszaigazoltak a szövetséges erők, a helyi hatóságok képviselői és a lakosság is – nyilatkozta a fidesz.hu portálnak Afganisztánban tett látogatását követően Hende Csaba honvédelmi miniszter. A tárcavezető kifejtette, a takarékosság elvére épülő tartalékosi rendszer segítségével mintegy 8 ezer fővel növelhetik a honvédség létszámát. Beszélt arról is, legkésőbb 2013. január 1-től érvénybe lép az új finanszírozási rendszer, amely immár fenntarthatóvá teszi a Honvédkórházat.