Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

misszió - 157. oldal

Cikkek
1595953595

Új feladatok – régi missziók

2013. május 7. 17:18

„Az elkövetkező fél évben az MH Nemzeti Támogató Elemre hárul a feladat, hogy az MH Tartományi Újjáépítési Csoport, valamint az MH OMLT által leadott amerikai kölcsöneszközöket visszaadják, illetve az újjáépítési csoport által leadott anyagokat előkészítsék a honi területre történő átcsoportosításhoz” – hangsúlyozta Huszár János dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke, egyben megbízott szárazföldi haderőnem főnök, május 7-én, Székesfehérváron.

1595953593

Szakszerű, eredményes munkát végez a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat

2013. május 7. 14:45

Költséghatékonyan, szakszerűen, törvényesen és eredményesen végezte éves munkáját a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára május 7-én, Budapesten.

1595953590

Parancsnoki látogatás a Sínai-félszigeten

2013. május 7. 13:36

Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka (MH ÖHP) a Sínai-félszigeten állomásozó Többnemzeti Erők és Megfigyelők (Multinational Force and Observers – MFO) műveleti területére látogatott május 5-6-án.

1595953587

NATO-medált kaptak a békefenntartók

2013. május 7. 9:44

Medálparádét tartottak május 2-án Pristinában, a KFOR-parancsnokságon. Missziójuk végéhez közeledve tizenhárom magyar tiszt és altiszt vehette át a NATO Békefenntartásért Érmet. A magyar katonák valamennyien egyéni beosztásban szolgáltak Koszovóban.

1595953559

Tisztességgel, bátorsággal, becsülettel

2013. május 5. 7:05

Az MH Mi-35 Légi Kiképzés-támogató Csoport (Air Mentor Team) április 30-án befejezte szakmai tevékenységét Afganisztánban, hamarosan elhagyja a hadszínteret.

1595953550

Lövészeten Kabulban

2013. május 4. 9:12

Április végén szintentartó éleslövészeteken vettek részt az MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens 2. váltásának tagjai.

1595953276

Kiképzők lőgyakorlata a tatárszentgyörgyi lőtéren

2013. április 29. 16:24

Az első fél évben esedékes lőgyakorlatát a napokban a tatárszentgyörgyi lőtéren tartotta a szolnoki székhelyű MH Béketámogató Kiképző Központ.

1595953274

A stabilizáció kulcsa az adminisztráció?

2013. április 29. 13:39

A kongói tanácsadó misszió a napokban befejeződött – az ott szolgáló magyarokat is érintő – váltást követően folytatta a stratégiai munkát. Ennek részeként a 10. Katonai Körzet Dél-Kivu, Bukavu parancsnokságon Panzu ezredes, a katonai körzet törzsfőnöke hadműveleti tájékoztatót tartott Král Attila ezredes kirendeltségvezető részére az aktuális helyzetről.

1595953226

Szomáliába és Bosznia-Hercegovinába indultak

2013. április 26. 18:46

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon április 24-én búcsúztatták el a Szomáliába és Bosznia-Hercegovinába induló katonákat. Az EUTM Somalia misszióban ketten kezdik meg szolgálatukat, míg állományába két fő, míg az EUFOR-ban új elemként megjelenő tűzszerész csoportban négyen szolgálnak majd az elkövetkező kilenc hónapban.

1595953028

Semmi sem történik, amíg valami meg nem mozdul

2013. április 25. 15:00

Négy vasúti kocsi, két Rába H18-as típusú terepjáró tehergépjármű és egy húszlábas konténer játszotta a főszerepet az MH Katonai Közlekedési Központ rakodási módszertani bemutatóján, amelyet a vezérkari tanfolyam hallgatói és az MH Ludovika Zászlóalj harmadévesei tekinthettek meg április 24-én, Táborfalván.