Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO - 407. oldal

Cikkek
1595919946

NATO medálparádé Mazar-e Sharifban

2011. június 8. 16:21

A missziós feladatokra csak olyan emberek alkalmasak, akik szellemileg, fizikailag felkészültek a külszolgálatra, nyelveket beszélnek, mesterei szakmájuknak! – hangzott el azon az ünnepségen, amelyen az MH Nemzeti Támogató Elem Afganisztán és a Német Tábori Kórházban dolgozó magyar állomány a NATO főtitkára által adományozott érdemérmet vette át.

1595919945

Tripolit 60 légitámadás érte egy nap alatt

2011. június 8. 14:51

Tripolit hatvan légitámadás érte június 7-én, kedden. A bombák 29 ember életét oltották ki – jelentette be este a líbiai kormány szóvivője. A fővárost még soha sem bombázták ilyen kitartóan azóta, hogy a nyugati hatalmak a NATO-t mozgósítva erővel akarják kikényszeríteni Moammer Kadhafi vezető távozását a hatalomból.

1595919941

Kadhafi utáni időszakra is készülnek a NATO védelmi miniszterei

2011. június 8. 11:16

Líbia lesz a legnagyobb érdeklődéssel várt téma a NATO-tagországok védelmi minisztereinek június 8-9, szerdai és csütörtöki brüsszeli találkozóján, és előzetes közlések szerint ezen a szövetség már a Moammer el-Kadhafi jelenlegi vezető távozása utáni helyzetre is igyekszik felkészülni.

1595919937

Rasmussen: A NATO nem fenyegeti Oroszországot

2011. június 8. 9:10

Oroszországnak és a NATO-nak nem szabad potenciális ellenfelet látnia a másikban, s ezt katonai doktrínáiknak is tükrözniük kell – jelentette ki Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár az orosz Interfax hírügynökségnek adott, június 7-én, kedden közzétett interjújában. Emlékeztetett rá, hogy Oroszország és a szövetség már a lisszaboni csúcson kinyilvánította, hogy nem ellenfélnek, problémának tekinti a másikat, hanem stratégiai együttműködés kiépítésére törekvő partnernek.

1595919932

A volt török tábornok semmit sem bánt meg

2011. június 7. 19:40

Nem érez bűnbánatot Kenan Evren egykori török államfő a vezetésével végrehajtott 1980-as katonai államcsínyért. A 93 éves Evren az ügyében eljáró ügyész előtt azzal védte a hatalomátvételt, hogy az országban polgárháborús állapotok uralkodtak. „A parlament nem volt működőképes, naponta tíz-húsz embert gyilkoltak meg az országban. Nem bántam meg semmit” – hangoztatta a török lapok keddi beszámolója szerint.

1595919928

Operating Room from Nothing – In Live Coverage

2011. június 7. 13:51

On June 6, Monday the professional day of the multinational military medical display “Vigorous Warrior 2011” was arranged on the zero point range. In addition to the nominated forces of the HDF Medical Service and several cooperating HDF units, Czech, French, Dutch and German subject matter experts (SME) in military medicine demonstrated their professional skills as well as the use of their equipment and – partly novel – techniques. Unlike in the case of the large-scale maneuvers of previous years, the correspondents of Zrínyi Média covered each phase of the capability demonstration live.

1595919928

A NATO lebombázott egy távközlési központot Líbiában

2011. június 7. 13:25

Erős robbanások rázták meg június 7-én, kedden reggel Tripolit, ami arra utal, hogy a NATO ismét intenzív légitámadást hajtott végre a líbiai főváros ellen – közölték hírügynökségek szem- és fültanúkra hivatkozva. Detonációk hallatszottak már az éjszakai órákban is. A líbiai tévé szerint az al-Karama városnegyedet érték légicsapások.

1595919925

Az afgán újoncok túlnyomó többsége írástudatlan

2011. június 7. 12:10

Az afgán hadseregbe és rendőrségbe jelentkező újoncok egytizede tud csak írni, olvasni – közölte egy magas rangú NATO-parancsnok, jelezve, hogy milyen nehézségekkel küszködnek a nyugati csapatok, amikor az afgán erőket igyekeznek mielőbb kiképezni és átadni számukra a biztonsági feladatokat.

1595919921

Rasmussen további tagországi hozzájárulásokat kér a líbiai bevetésekhez

2011. június 7. 7:04

További tagországok hozzájárulását kérte június 6-án, hétfőn a NATO főtitkára az atlanti szövetség líbiai bevetéseihez. „Néhány szövetséges, aki kezdettől fogva viseli a terheket, most azt kezdte kérdezgetni, lehetne-e egy kicsit szélesíteni a részvételt” – fogalmazott brüsszeli sajtóértekezletén Anders Fogh Rasmussen. Azonosulva e felvetéssel, a líbiai műveletek „széleskörű támogatására” szólította fel a tagállamokat. Szerinte most, hogy a küldetést szeptember végéig meghosszabbították, indokolt lenne minél több tagállam részvétele. A főtitkár jelezte, hogy ezt fel fogja vetni a NATO-országok védelmi minisztereinek szerdai-csütörtöki brüsszeli tanácskozásán.

1595919920

Műtő a semmiből – élő adásban

2011. június 7. 6:01

A „Vigorous Warrior 2011” nevű, többnemzeti katona-egészségügyi bemutató szakmai napját június hatodikán, hétfőn rendezték meg a nullaponti lőtéren. A rendezvényen a Magyar Honvédség egészségügyi szolgálatának és hazai együttműködő alakulatainak kijelölt erői mellett cseh, francia, holland és német katona-egészségügyi szakemberek is bemutatták szakmai képességeiket, eszközeiket és – részben újszerű – eljárásaikat. A korábbi évek nagyszabású hadgyakorlataitól eltérően, a Zrínyi Média szakemberei élő, egyenes adásban közvetítették a bemutatót.