Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO - 405. oldal

Cikkek
1595920287

„A katonai karrier sem épülhet kizárólag egy szakmai területre!”

2011. június 14. 12:23

Tiszti pályafutása első állomásaként a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Főosztályára került, majd szervezeti átalakítást követően a HM Közgazdasági és Vagyonfelügyeleti Főosztályon szolgált. 1998 és 1999 között az USA Haditengerészeti Posztgraduális Iskolájában folytatott tanulmányokat a kaliforniai Monterey-ben, ahol nemzetközi erőforrás-tervezés és gazdálkodás szakirányon másoddiplomát szerzett. Gáspár Tamás Szabolcs alezredes jelenleg a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal Gazdasági Igazgatóság, gazdálkodási osztályvezetője. Az év logisztikus katonája címet kapta meg. Sorozatunk a katonai élet örömeit, feladatait mutatja be…

1595920286

Folytatódtak a harcok Líbiában

2011. június 14. 10:58

Összecsapások voltak Líbia északkeleti részén a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők és a felkelők között; a harcokban négy lázadó meghalt, és több mint harminc megsebesült – közölte június 13-án hétfőn a lázadók egyik parancsnoka. Músza el-Mograbi elmondta, a fronthoz legközelebbi, a felkelők kezén lévő város, Adzsdábíja kórházában járt, ott kapta ezt a tájékoztatást. A Kadhafihoz hű erőknek „jelentős veszteségeik” vannak – fűzte hozzá.

1595920261

Norvégia augusztus-tól nem vesz részt a líbiai légicsapásokban

2011. június 13. 15:12

Norvégia augusztus 1-jén befejezi a líbiai rezsim elleni NATO-légicsapásokban való részvételét – jelentette be június 10-én, pénteken a skandináv ország védelmi minisztériuma. A tárca egyben jelezte, hogy az első lépcsőben hat F-16-os vadászgépe közül kettőt kivon a kötelékből, és néggyel folytatja a líbiai kormányerők elleni támadásait augusztusig.

1595920226

A líbiai kormányerők nehéztüzérséggel lövik Zenten térségét

2011. június 13. 9:02

A líbiai kormányerők nehéztüzérsége ágyútűz alá vette június 12-én vasárnap a Tripolitól délnyugatra fekvő Zenten várost és környékét, azt a térséget, amelyért elkeseredett harcok folynak a felkelők és a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők között. A támadásban vasárnap öten meghaltak – közölte a lázadók szóvivője.

1595920212

German Surgeon General Receives Medal of Service

2011. június 12. 12:38

In recognition of his professional work and outstanding achievements in developing German–Hungarian relations in the field of military medicine, Gen. Dr. Tibor Benkő, the Chief of the MoD Defence Staff presented the “Alliance” Service Medal to Surgeon General Lt-Gen. Dr. Kurt-Bernard Nakath, the Inspector of the Bundeswehr Joint Medical Service.

1595919999

Katonailag jelentéktelenné válhat a NATO

2011. június 12. 11:24

A NATO európai tagállamai anyagi hozzájárulásának növelését sürgette június 10-én, pénteken egy brüsszeli biztonságpolitikai konferencián az amerikai védelmi miniszter. Ellenkező esetben – mondta – a „kollektív katonai jelentéktelenné válás” fenyegeti a szövetséget. „Borús, ha nem gyászos” jövőkép vár az atlanti szövetségre, amely az amerikai biztonságpolitika meghatározó eleme volt hat évtizeden keresztül – állapította meg a hónap végén leköszönő Robert Gates.

1595919995

Alkalmazásban a képesség

2011. június 12. 7:29

A szentendrei MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) a közelmúltban szerezte meg a „Nem hagyományos módon előállított és alkalmazott robbanóeszközök elleni tevékenység – képezd a kiképzőt” tanfolyamának (C-IED Train the Trainer) NATO APPROVED akkreditált minősítést. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ettől kezdve a bázis Nemzetközi Kiképző Alosztály C-IED Kiképző Csoportja jogosulttá vált ilyen tartalmú kiképzés szervezésére és végrehajtására, elsődlegesen az MH ÖHP, valamint más nemzetek katonái számára.

1595919995

Aknára futott egy busz Afganisztánban

2011. június 11. 20:43

Tizenöt afgán lakos meghalt június 11-én szombaton, amikor az őket szállító busz aknára futott az ország déli részén lévő Kandahár tartományban –közölte a kabuli belügyminisztérium. Az áldozatok között nyolc gyerek és négy nő van. Kandahár tartomány a kabuli kormányzat ellen küzdő tálibok erőssége. S a házilagos készítésű aknák – az öngyilkos merényletek mellett – a tálibok egyik legfőbb harceszközének számítanak.

1595919989

Rendőröket ölt egy öngyilkos merénylő Afganisztánban

2011. június 11. 10:06

Egy rendőrparancsnok temetési szertartásán legkevesebb négy rendőrt ölt meg egy öngyilkos merénylő az északkelet-afganisztáni Kunduz városában – közölték a helyi hatóságok pénteken. A mecset kapujában álló őrök megpróbálták megakadályozni, hogy a merénylő bejusson a szertartásra, így kisebb dulakodás kezdődött és a támadó ekkor hozta működésbe a testére erősített pokolgépet. A detonációban legalább hat őr megsérült, a mecset ablakai pedig betörtek.

1595919988

Meeting of Defence Ministers: New Structure Approved

2011. június 11. 8:57

At their two-day meeting in Brussels, Defence Ministers of NATO member states agreed on continuing operation Unified Protector to protect the people of Libya as well as implementing a considered handover of security in Afghanistan and the reform of agency and command structures in NATO. The Ministers reaffirmed that the current economic difficulties necessitate a new approach which enables the member countries to generate and maintain military capabilities cost-effectively in a multinational framework.