Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

parlamenti államtitkár - 120. oldal

Cikkek
1595917255

A honvédtiszti hivatás egy életre szól!

2011. április 19. 12:25

„A hivatásos katona szolgálata – állományba vétele pillanatától – élete végéig tart. Nyugállományba vonulásakor, az obsit megkapásától, csak az állománykategória, a pályához való kapcsolódás viszonya változik meg: elköszön az aktív pályától”. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Kovács Imre nyugállományú dandártábornok, a klub elnöke április 18-án azt az ünnepi közgyűlést, amelyen megemlékeztek az MH Budapesti Nyugállományúak Klubja megalakulásának ötvenedik évfordulójáról. A rendezvényen megjelent és beszédet mondott dr. Simicskó István a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Juhász István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója.

1595917242

Egy életre szóló kötődés

2011. április 18. 6:01

A közelmúltban a megszokottnál élénkebb volt Nagyatád forgalma, hiszen az ország minden részéről, és még Kaliforniából is érkeztek a 25. páncélos találkozó résztvevői. A harckocsi ezrednél szolgált katonák és polgári alkalmazottak közül sokan hozzátartozóikkal együtt látogattak haza, többségüket a kollektív összetartás, a hagyomány és az a kötődés hozta a városba, amely az ezred megszűnése óta egyre csak erősödött. Fájó emlék számukra 1987. június 30, hiszen a 69. Harckocsi Ezred hivatalosan ekkor szűnt meg. „Jó érzés újra együtt lenni – mondta Hortobágyi Ferenc nyugállományú őrnagy, a találkozó főszervezője. A rendezvény támogatói között szerepelt többek között dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a városi önkormányzat, a tűzoltó parancsnokság, a televízió, valamint számos magánszemély is.

1595916954

Sokat segítenek a kiképzett kutyák

2011. április 13. 11:59

A Magyar Honvédség új képességéről, a kutyakiképzés helyzetéről, fejlődéséről volt szó azon a látogatáson, amelyet dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára tett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred hadikikötőjében.

1595916931

„Közös célokért, közösen küzdünk”

2011. április 11. 16:06

Közös bérmegállapodást írtak alá április 11-én, hétfőn a Honvédelmi Minisztérium és a Reprezentatív Érdekvédelmi Szervezetek képviselői a tárca Balaton utcai épületének Manfred Wörner termében. A minisztérium részéről a megállapodást dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter látta el kézjegyével.

1595916924

Lengyel-magyar két jó barát

2011. április 10. 21:03

Az éppen egy évvel ezelőtt, tragikus körülmények között elhunyt lengyel elnökre, Lech Aleksander Kaczyńskire, és a repülő-szerencsétlenség további 95 áldozatára emlékeztek április 10-én, vasárnap 15 órakor, Budapesten, a XI. kerületi Szombathelyi téren. Az áldozatok temetésének napján ültetett emlékfánál rendezett megemlékezésen részt vett dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Roman Kowalski lengyel nagykövet, valamint dr. Csúcs Lászlóné, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke is. Az áldozatokra minden résztvevő – köztük Kelenföld–Albertfalva megjelent lakosai – egy-egy szál virággal és mécsesekkel emlékezett.

1595916344

Egy üveg vodkát kértek a háromszáz éves szablyáért

2011. április 1. 14:09

Országosan egyedülálló kiállítás nyílt Szolnokon, a Rákóczi-szabadságharc és a szatmári béke 300. évfordulója alkalmából. A „…hazánknak szabadsága helyre állíttassék” című tárlatot dr. Töll László alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal igazgatója nyitotta meg. A kiállítás fővédnöke dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

1595916040

Lakossági fórum Medinán

2011. március 25. 11:41

A fórumra nagy számban ellátogató helyiek döntő többsége szeretné, ha a településre kerülne a háromdimenziós radar – derült ki a közel háromórás lakossági tájékoztatón március 24-én.

1595916034

Katona-nő és a haderő

2011. március 24. 16:59

A Honvédszakszervezet (Hosz) jubileumi rendezvénysorozata, a ,,20 év, 20 program” keretében a Hosz Katonanői Szekciója tudományos konferenciát szervezett március 24-én, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. A konferencián felszólalt dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és is.

1595916024

Öregdiák-találkozó a Zrínyin

2011. március 23. 20:37

Első alkalommal rendeztek a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE) öregdiák-találkozót. A március 23-i eseményen részt vett dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Csampa Zsolt, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, dr. Tóth Tibor, a Belügyminisztérium gazdasági és informatikai helyettes államtitkára, valamint az egyetem több vezetője.

1595916022

A Hososz közgyűlése

2011. március 23. 14:36

A Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (Hososz) március 23-án, szerdán délelőtt tartotta éves beszámoló közgyűlését a Budapesti Honvéd Sportegyesület Dózsa György úti székházában. Az eseményen részt vett és felszólalt dr. Simicskó István, a Honvédelmi Misztérium parlamenti államtitkára.