Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Takács Vivien - 4. oldal

Cikkek
TUN_2925

„Keresd a békét!”

2023. szeptember 19. 12:02

Idén első alkalommal vesz részt az Ars Sacra Fesztiválon a HM Katolikus Tábori Püspökség szeptember 18-22. között Budapesten. Ennek keretén belül fotókiállításokkal, érdekes beszélgetésekkel és zenei programmal várták az érdeklődőket Budapesten, a püspökség épületében szeptember 18-án.

zarandoklatindex

„Béke és jóság”

2023. szeptember 17. 7:07

Huszonhetedik alkalommal szervezte meg a családi nappal egybekötött Nemzeti Katonai Zarándoklatát a HM Katolikus Tábori Püspökség, a Somogy vármegyei Andocson, szeptember 16-án.

LALA3803

Együttműködésben a jövő honvédjeiért

2023. szeptember 12. 17:48

A Honvédelmi Minisztérium és Nemzeti Tehetség Központ együttműködési megállapodást írt alá, amellyel a Magyar Honvédség új lehetőségeket kínál a Tanítsunk Magyarországért program mentoráltjai számára.

63a33a4be9fd0122087203 másolat

Kinyílik a püspökség ajtaja

2023. szeptember 9. 11:52

A HM Katolikus Tábori Püspökség idén első alkalommal vesz részt az Ars Sacra Fesztiválon szeptember 18–21. között Budapesten. A rendezvényről és a programokról Berta Tibor dandártábornokkal, katolikus tábori püspökkel beszélgettünk.

index_libanon

Békefenntartóink váltása Libanonban

2023. szeptember 6. 8:08

Útnak indult az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió (United Nations Interim Force in Lebanon – UNIFIL) 2023-as második váltása. A budapesti Petőfi laktanyában történt kora reggeli bepakolást követően a katonák Kecskemétről repültek a missziós területre szeptember 5-én.

Koszoruzas_es_Szentmise_Matyas_templom_index

„A magyar szív nem tűr meg idegen uralmat”

2023. szeptember 3. 7:45

Buda 1686. évi fölszabadításának (Buda Eliberata) 337. évfordulója alkalmából, katonai tiszteletadással egybekötött ünnepi hálaadó szentmisét tartott a HM Katolikus Tábori Püspökség a Mátyás-templomban szeptember 2-án, szombaton.

UNIFIL kibocsátó ünnepség nyitó

Indul a második váltás

2023. augusztus 31. 13:25

Tizenhat fővel indul útnak az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió (United Nations Interim Force in Lebanon – UNIFIL) 2023-as második váltása Libanonba. A Petőfi laktanyában tartott kibocsátó ünnepségen a misszióba készülő katonák mellett a családtagok is részt vettek augusztus 29-én, kedden.

pork2

A hadiipar és a védelmi innováció erősödéséből jelentősen profitál Magyarország

2023. augusztus 23. 13:05

A zalaegerszegi Rheinmetall Hungary gyár augusztus 18-i megnyitója kapcsán a védelmi iparról, innovációról és képességfejlesztésről beszélt dr. Porkoláb Imre dandártábornok, védelmi innovációért felelős miniszteri biztos a Hír TV Napi aktuális című műsorában augusztus 22-én, kedden.

index_diszelges

Légi díszelgés a Duna felett

2023. augusztus 20. 16:50

Államalapításunk ünnepe alkalmából látványos katonai és polgári légi bemutatót láthattak azok, akik augusztus 20-án, délelőtt kilátogattak az Országház előtti Duna-szakaszra.

index_forgatag

Honvédségi forgatag: high-tech, szelfi, toborzás

2023. augusztus 19. 23:55

A Szent István-napi programsorozat keretén belül a Magyar Honvédség számos alakulata bemutatkozik Budapesten, a Városligetben az ünnepi hosszú hétvégén. Augusztus 19-én, szombaton a délelőtti eső okozta csendes órák után délutánra ismét megtelt látogatókkal a Kós Károly sétány.