Takács Vivien - 84. oldal
Szakfelkészítés az önkéntes tartalékos rendszerről
2013. november 11. 15:30
A parancsnokságnál, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezeteinél dolgozó katonai igazgatási munkatársak, illetve személyügyi vezetők részére tartottak szakfelkészítést az Önkéntes Tartalékos Rendszerről az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) szakemberei Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Lehel utcai objektumában november 11-én, hétfőn.
„A hangulat a lényeg, nem a konkrétum”
2013. november 11. 9:37
Osgyán László zászlós az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis meteorológiai asszisztense, aki hivatása mellett kitűnő „autodidakta” festő. Lászlóval idén nyáron, a bujáki katonai művésztáborban ismerkedtem meg; amelyen negyedik alkalommal vett részt. Most a festményeiről, a festészet iránti szeretetéről beszélgettünk.
Felbecsülhetetlen értékű egyenruhák, kitüntetések
2013. november 7. 9:41
Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár szervezésében, Fekete Ferenc „A Vitézi Rend története 1920-1944” című könyv írója tartott képes előadást a vitézi rend történetéről a Honvéd Kulturális Központ Stefánia Galériájában november 5-én, kedden.
Akinek két kívánsága is teljesült
2013. november 4. 7:19
„Gyermekkori álmom volt, hogy katona lehessek. Azt szerettem volna, hogy a családom és a barátaim büszkék lehessenek rám. Azzal, hogy 2012-ben bevonultam a francia idegenlégióba, mindkét kívánságom teljesült” – árulta el a honvedelem.hu-nak egy húszéves magyar fiatalember, aki a légióban szolgál.
Megkoszorúzták a Szent Korona megmentőjének sírját
2013. november 1. 8:59
A Honvéd Koronaőrség katonái koszorúztak vitéz bankói Pajtás Ernő posztumusz vezérőrnagy, a királyi koronaőrség utolsó parancsnokának sírjánál a Farkasréti temetőben október 31-én.
„Egy az Isten, egy a nemzet”
2013. október 29. 7:29
Milyen érzés a Szent Korona mellett állni? Mire gondol a koronaőr azon egy óra alatt, amíg a magyar államiság jelképe mellett áll mozdulatlanul? Milyen kiképzésen kell részt venniük a koronaőröknek? Erről és sok egyéb másról beszélgettünk a Honvéd Koronaőrség parancsnokhelyettesével, és két koronaőrrel a Parlamentben.
A katona kötelessége a teste karbantartása
2013. október 28. 15:37
Miután a sport megköveteli a sportolótól az önfegyelmet, a higgadtságot és a figyelmet, hatással van az értelem, a jellem és a lelkiismeret kialakulására. Ilyen formán az erkölcsi és a társadalmi tökéletesedés egy tényezője – idézte Pierre de Coubertin bárót, a modernkori olimpiai mozgalom megteremtőjét Hende Csaba Budapesten október 28-án, hétfőn.
Diktátorok és különleges hobbijaik
2013. október 26. 14:37
Sztálin férfiaktokat, Hitler mesefigurákat rajzolt. Szaddám Huszein romantikus könyvet írt, míg Mussolinit tehetséges hegedűművésznek tartották. Íme tíz diktátor, akik valamilyen különleges hobbinak szentelték életük egy részét – heti listánk, szokásunkhoz híven, szubjektív szempontok alapján készült.
Ágyneműt cseréltek, beteget láttak el
2013. október 19. 9:11
Az MH Egészségügyi Központ szervezésében idén is Budapesten, a Honvédkórházban rendezték meg az Ápoló Tanulók Országos Szakmai Versenyét október 17-18-án.
Hazaszeretet a dallamok és a rímek mögött
2013. október 15. 7:25
Nemzeti ünnepünk tiszteletére „Október 23. – Angyalbőrben” címmel rendezett megemlékezést a HM Protestáns Tábori Püspökség és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár a Stefánia Palotában október 14-én, hétfőn.