vizsga - 97. oldal
Katonadiplomaták előtt tartott előadást a miniszter
2011. június 28. 16:01
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség helyzetéről, a folyamatban lévő főbb feladatokról és a közeljövő kihívásairól tartott előadást Hende Csaba honvédelmi miniszter a véderő-, katonai és légügyi attasék 2011. évi értekezletén június 28-án.
Elítélték a lázadókat
2011. június 28. 13:19
Több száz határőrt ítéltek hét évig terjedő börtönbüntetésre Bangladesben, mert 2009-ben szembeszálltak a kormánnyal. A lázadás, amelyben 74 embert – többségükben feletteseiket – öltek meg, két hónappal azt követően robbant ki, hogy a hadsereg átadta a hatalmat Sejk Haszina Vazed miniszterelnök újonnan megválasztott kormányának.
A béke megőrzéséből vizsgáztak
2011. június 28. 5:06
Befejeződött a 22. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam (International Military Observer Course – IMOC). A szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ (MH BTKK) által szervezett háromhetes kurzus végén négy országból huszonhárom katona- és rendőrtiszt tett sikeres záróvizsgát. A csoport legeredményesebb hallgatója a német Sebastian Noe százados volt.
Egyszeri, húszezer forintos juttatás
2011. június 27. 18:30
Hende Csaba honvédelmi miniszter és a Honvédszakszervezet közti tárgyalások eredményeképpen a katonaállomány részére egyszeri, húszezer forintos juttatásról született döntés.
„Ne feledjék el a bázist!”
2011. június 27. 8:09
A címben szereplő szavakkal vett búcsút Mikusi Zsolt ezredes, az MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) parancsnoka attól az 56 tiszthelyettestől és zászlóstól, akik május 16. és június 24. között, hat hét időtartamban vettek részt „a nem katonai oktatási intézményekben végzett tiszthelyettesek tanfolyamrendszerű felkészítésén”, és eredményes vizsgát tettek.
Lezuhant egy MiG-29 KUB Oroszországban
2011. június 26. 16:26
2011. június 23-án délután lezuhant egy MiG-29 KUB típusú hajófedélzeti vadászbombázó Oroszországban – írja a Ria Novosti. A gép az oroszországi Asztrahány körzetben, 43 kilométerre Ahtubinszk városától szenvedett katasztrófát. A gép személyzete, Alekszander Kruzsilin és Oleg Szpicska ezredesek, 1. osztályú berepülőpilóták életüket vesztették.
Második világháborús kézigránátot találtak Budapesten
2011. június 26. 10:13
Második világháborús, orosz támadó kézigránátot találtak a Országos Onkológiai Intézet Kékgolyó utcai építkezésénél a tűzszerészek június 25-én, szombaton – erősítette meg az MTI értesülését Vörös Mihály főhadnagy, a Magyar Honvédség ügyeletes tűzszerészparancsnoka.
MAGLITE-2011 – nemzetközi logisztikai törzsvezetési gyakorlat
2011. június 26. 7:04
A szentendrei MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) adott otthont a június 20-24 között megrendezett, MAGLITE-2011 elnevezésű nemzetközi logisztikai törzsvezetési gyakorlatnak.
Életfogytiglani börtönt kapott az első, népirtásért elítélt nő
2011. június 25. 8:08
Életfogytiglani börtönre ítélte a ruandai háborús bűnöket vizsgáló ENSZ-törvényszék (ICTR) pénteken Pauline Nyiramasuhuko volt ruandai minisztert, az első nőt, akit valaha népirtásban mondott ki bűnösnek egy nemzetközi bíróság.
Rasmussen az európai védelmi kiadások csökkentésének veszélyeire figyelmeztet
2011. június 24. 7:04
Az európai védelmi kiadások jelenlegi üteme mellett a vén kontinens aligha tudja elegendő mértékben megőrizni katonai képességét, hogy a líbiaihoz hasonló hadműveleteket hajtson végre a jövőben – írta a Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóirat legfrissebb, július-augusztusi számában megjelenő cikkében a NATO főtitkára.