Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

víztisztító - 10. oldal

Cikkek
1595890546

Kezdődik a Bevetési Irány 2009

2009. augusztus 28. 6:35

Bevetési Irány 2009 címmel augusztus 31-től szeptember 25-ig tart Ercsiben a Magyar Honvédség legnagyobb horderejű, harcászati szintű gyakorlata, amelyben a honvédség szinte valamennyi katonai szervezete részt vesz. Az idei gyakorlaton olyan hosszú ideje nem alkalmazott képességeket is felelevenítenek, melyek végrehajtása új kihívást jelent.

1595890517

Akik nélkül nem jöhetett volna létre az ünnepségsorozat

2009. augusztus 23. 6:36

A Szent István királyra való emlékezésnek ugyan ezeréves hagyománya van, mégis kevés ünnepnek alakult ki annyi elnevezése, mint augusztus 20-ának. Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj katonái már hagyományosan, minden évben részt vesznek a nemzeti ünnepen tartott budapesti rendezvénysorozat műszaki biztosításában.

1595887864

A katonacsaládoké lett az erőd

2009. június 6. 23:55

Hetedik alkalommal „szállták meg” meg a katonacsaládok Komáromban a Monostori Erődöt. Idei országos találkozójukat szombaton rendezték az észak-dunántúli város népszerű és világhírű építményében, valamint a kőfalak által határolt hatalmas zöld területen. Kicsik és nagyok, idősek és fiatalok, aktívak és nyugállományúak egyaránt jól érezték magukat.

1595886340

Nyílt nap múzeum-átadással és zacskós ivóvízzel

2009. április 24. 17:21

Ilyen még nem volt Szentes város történetében: a katonák és a rendőrök együtt várták az érdeklődő látogatókat az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj kaszárnyájában. A honvédek a műszakiak napját, a zsaruk pedig a rendőrnapot ünnepelték a Damjanich János laktanyában. A rendezvény több ezer látogatót vonzott.

1595886029

Nyílt nap a szentesi laktanyában

2009. április 14. 12:55

A műszakiak napja alkalmából laktanyai nyílt napot rendeznek április 24-én, pénteken Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljnál. A rendezvényre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A laktanya kapuja reggel fél 9-kor nyílik ki, s ezután a katonák rengeteg programmal várják az érdeklődőket.

1595884842

Precízen, biztonságosan, szakszerűen

2009. március 12. 16:37

Ha menni kell, hát induljunk. De hogyan? Természetesen ez a kérdés felvetődik az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj előtt is. A technikai eszközökkel bőven ellátott alakulat, nagyobb távolságra történő kitelepülésének legegyszerűbb, és leggazdaságosabb módja a vasúti szállítás.

1595884235

Brakk víz, fordított ozmózis, permeátum

2009. február 24. 13:56

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Katasztrófavédelmi Tanszékének hallgatói szakmai látogatáson vettek részt Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljnál február 23-án.

1595881525

A víz nem áll meg a határoknál

2008. november 6. 21:14

Szerb-magyar, számítógéppel támogatott parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatot tartottak november 3–7-e között Hódmezővásárhelyen és Szentesen. A Big River 2008 névre keresztelt katasztrófavédelmi gyakorlat november 6-i bemutató napján a honvedelem.hu is részt vett.

1595880687

„Nullaponti” csata a földön és a levegőben

2008. október 7. 14:33

Végéhez közeledik az idei év legnagyobb katonai gyakorlata, a Bevetési Irány 2008. Az október 7-i szakmai napon a Magyar Honvédség alakulatainak és katonai szervezeteinek vezetői nézték meg a Veszprémhez közeli, „nullaponti” lőtéren a gyakorlaton részt vevő állomány dinamikus és statikus bemutatóját.

1595880667

Jöhet eső, fújhat szél, áll a „bakonyi híd”

2008. október 6. 10:00

„Irány a Bakony!” Ezzel a mondattal hagyták el az alföldi város, Szentes katonái laktanyájukat néhány héttel ezelőtt. Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj a Bevetési Irány 2008 statikus bemutatóján vesz részt a Várpalota melletti, „nullaponti” lőtéren.