Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 965. oldal

Cikkek
1596720215

Rendhagyó történelemóra Szentendrén

2017. március 22. 9:14

A történelmi gyökerek felkutatása és a hagyományápolás mindig is központi szerepet töltött be a szentendrei MH Altiszti Akadémia életében. Ezen szellemiség jegyében tartották meg azt rendhagyó történelemórát, amelyen a honvéd altisztjelöltek a 103 esztendős páncélos őrmester, Hegedűs Ferenc életútján keresztül ismerkedhettek meg az egykori jutasi altisztek szellemi örökségével.

1596029174

Magyarországra érkezett a NATO Transzformációs Parancsnokság főparancsnoka

2017. március 21. 20:41

Udvariassági látogatáson fogadta dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök Denis Mercier vezérezredest, a NATO Transzformációs Parancsnokság főparancsnokát március 21-én, kedden, Budapesten.

1596029165

C-IED harcászati tanfolyam Szentendrén

2017. március 21. 14:42

A NATO Képességfejlesztési Kezdeményezés (DCB) keretében kéthetes, C-IED, azaz nem hagyományos robbanóeszközök elleni védelem tanfolyam zajlik a szentendrei MH Altiszti Akadémián. A kurzuson tizenkilenc jordán katona vesz részt, akik az elméleti és gyakorlati foglalkozásokon ismerhetik meg a rögtönzött robbanóeszközök felismerésének, keresési módszereinek lehetőségeit.

1596029161

ENSZ-missziót modelleznek a Fourlog 2017 gyakorlaton

2017. március 21. 10:21

Ausztriában, Magyarországon és Csehországban folyik a Fourlog 2017 logisztikai kiképzési gyakorlat. A magyarországi szakasz március 20-án, hétfőn fejeződött be Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán.

1596029148

Átadták a negyedik határvédelmi bázist Hercegszántón

2017. március 20. 12:24

Befejeződött a honvédség határvédelmi bázisainak kiépítése. A negyedik létesítményt dr. Simicskó István honvédelmi miniszter adta át március 20-án, hétfőn Hercegszántón. A rendezvényen – mások mellett – jelen volt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök is.

1596029143

Négylábú járőrök

2017. március 20. 8:19

A Magyar Honvédség egyik legfiatalabb, egy esztendővel ezelőtt létrejött alakulata az MH Katonai Rendészeti Központ (MH KRK). Az új szervezethez új képességek is párosultak. Ilyen a kutyás alegység, amelynek kiképzésében a rendőrség nyújt hathatós segítséget a katonáknak.

1596029125

Commemorating the Revolution in Kosovo

2017. március 18. 10:13

Hungarian ambassador to Kosovo Dr. László Márkusz recently honored with his presence a ceremonial staff meeting of the 16th rotation of the HDF KFOR Contingent in Camp Novo Selo. In his speech, he emphasized that “Today we remember our predecessors who flew the flag for a free civil Hungary in March 1848”.

1596029123

Gatteros kiképzés Szentesen

2017. március 18. 7:39

A szakkiképzés részeként indították be a DTJA-60 típusú vontatott keretfűrészt, azaz a gattert a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái a napokban.  Különféle faanyagok előkészítését végezték el.

1596029118

Esküt tettek a pályakezdők Szentendrén

2017. március 17. 17:11

Összesen 89 szerződéses pályakezdő tiszt és altiszt, valamint szerződéses legénységi állományú katona tett esküt március 17-én, pénteken Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.

1596720211

Koszovóban is megemlékeztek a forradalomról

2017. március 17. 9:18

„A mai napon azokra az elődeinkre emlékezünk, akik 1848 márciusában egy szabad polgári Magyarországért emelték fel a zászlót” − hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében dr. Márkusz László, Magyarország koszovói nagykövete, aki megtisztelte jelenlétével az MH KFOR Kontingens 16. váltásának ünnepi állománygyűlését a Novo Seló-i táborban.