Galériák - 967. oldal
Szolnokon gyűltek össze a makettezés szerelmesei
2017. március 11. 17:02
Látványos makettkiállítást rendeztek március első hétvégéjén Szolnokon.
„Bátor katonákra ma is szükség van”
2017. március 11. 14:59
Számos újdonságot tartogat vendégeinek idén is a pákozdi Katonai Emlékpark (KEMPP) – derült ki a március 11-ei évadnyitón. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes megnyitójában úgy fogalmazott: a nemzeti emlékhely minden szeglete a bátorságra emlékeztet minket, és bátor katonáink ma is helytállnak az országhatárainkon.
„A mi forradalmunk”
2017. március 11. 7:02
A Pesti Srác Alapítvány szervezésében konferenciát, plakátkiállítást és könyvbemutatót tartottak a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban, március 10-én. Az esemény védnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter volt.
Tábornokokat nevezett ki a köztársasági elnök
2017. március 10. 12:38
Négy honvéd ezredest nevezett ki dandártábornokká Áder János köztársasági elnök március 10-én, pénteken a Sándor Palota tükörtermében.
Nőnapi ünnepség a KFOR-ban
2017. március 10. 10:45
A Koszovóban szolgáló magyar katonák sem feledkeztek meg a hölgyekről: szép szóval, virággal és tortával köszöntötték az MH KFOR kontingensnél a katonanőket a nemzetközi nőnap alkalmából a Novo Seló-i táborban.
KFOR-16 Hungarian Contingent Starts Tour in Kosovo
2017. március 9. 5:44
At the first weekend of March, the unit colors of the Hungarian contingent serving in Kosovo were transferred during a change of command ceremony held in Camp Novo Selo.
„Stabil erkölcsi és érzelmi hátteret teremtettek a katonáknak”
2017. március 8. 14:34
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Katonaözvegyek Országos Találkozóját. A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium − mint minden évben − a nőnaphoz kapcsolódva köszöntötte az aktív szolgálat alatt vagy nyugállományban elhunyt katonák özvegyeit a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban.
Megkezdte szolgálatát Koszovóban az MH KFOR kontingens 16. váltása
2017. március 7. 15:38
Ünnepélyes keretek között adták át a Koszovóban szolgáló magyar kontingens csapatzászlaját március első hétvégéjén a Novo Seló-i táborban.
Harc a Tisza partján
2017. március 7. 8:04
Ágyúdörgéstől, puskalövésektől és kardcsörtetéstől volt hangos a Tisza-parti sétány a hétvégén Szolnokon: a honvéd hagyományőrzők ismét felidézték az 1848/49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának egyik legdicsőségesebb ütközetét, a szolnoki csatát. A hadijáték főparancsnoka Udovecz György hagyományőrző ezredes volt.
Two-Day Program for Attachés
2017. március 7. 7:42
The MoD Department for International Cooperation recently organized a two-day program for defence, military and air attachés accredited to Hungary. The military diplomats visited the headquarters of the Riot Police, the Parliament building and the MoD Institute and Museum of Military History.