Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ez már régen nem a VÁP

Szöveg: Szűcs László |  2013. február 25. 7:26

Nemzetközi környezetben a lángoló gránát szimbóluma a katonai rendőrök, azaz az MP-sek jelképe. Ma már ez az ábra díszíti a Magyar Honvédség katonai rendészeinek sapkáját és hamarosan zubbonyuk jobb ujját is. A honvedelem.hu a közelmúltban a Maléter Pál Rendészzászlóaljnál vendégeskedett.

Zöld gyakorló, fehér színű sípzsinór, öv és pisztolytáska, valamint antantszíj – amit mindenki csak úgy ismert és emlegetett, hogy „növekedésgátló". Mindez kiegészült csukaszürke gumibottal, bilinccsel, térképtáskával és a jellegzetesen fémesen csillogó, „katonai rendész"  feliratú jelvénnyel. Aki a ‘80-as, ‘90-es években volt sorkatona, a fenti leírásból könnyen ráismerhet a bakák mumusára, azaz a „vápos"-ra.

1595949905

A húsz-harminc évvel ezelőtti híres-hírhedt katonai rendészek a Magyar Néphadsereg idején működő Városparancsnokságokról kapták gúnynevüket. Akkoriban a VÁP feladata volt ugyanis a helyőrségek katonai rendjének és fegyelmének fenntartása, az itt szolgáló „fehér övesek" látták el a komendáns- és katonai rendészjárőri feladatokat.

Aztán a sorkatonai szolgálat megszűnésével a „vápos"  kifejezés is kikopott a köztudatból, ma már szinte senki nem használja, és az egykor rettegett fehér ékítményes járőrök utódjait már csak a hivatalos nevükön, katonai rendészként ismeri és szólítja a katonatársadalom.

Bilincsek és gumibotok

A Magyar Honvédség egyetlen rendészalegysége az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár kötelékében tevékenykedő, Maléter Pál nevét viselő rendészzászlóalj. A Budaörsi úti Petőfi-laktanyában települő zászlóaljnál nemcsak a szolgálat, hanem a kiképzés is mindennapos. „Havi szinten a teljes, komplex feladatrendszerüket gyakorolják a katonák" – mindezt Riczler Tamás alezredestől, a zászlóalj parancsnokától tudjuk meg, miközben a zászlóalj épületéből a laktanya tornacsarnoka felé tartunk.

A szabályos kézilabdapálya méretű épületben közel ötvenen vesznek részt azon a foglalkozáson, amelyen a kényszerítőeszközök alkalmazását gyakorolják. Bilincsek csattannak a hátrafeszített karok csuklóin, gumibotok suhannak át a levegőn – az oktatók feladata az, hogy az életben előforduló összes „váratlan helyzetre" felkészítsék a zászlóalj katonáit. Mindehhez adott a megfelelő szakmai háttér, hiszen az alegységnél létrehozott kiképzőrészleg munkatársai között akad Japánban tanult aikido karatemester, Pride VB-öves versenyző, thai box-harcos, Wing-Tsun magyar bajnok, de itt oktat a Magyar Honvédség gépkarabély-lőbajnoka és a Budapesti Rendészeti SE precíziós lövésze is.

1595949906

Riczler alezredes nem tagadja, büszke katonáira, akik most éppen azt gyakorolják, hogy miként kell szabályosan elvégezni a felsőruházat átvizsgálását, vagy – ha szükséges – hogyan tudják testi kényszerrel vagy egy könnygázspray-vel ártalmatlanná tenni azt, aki venné a bátorságot és megtámadná a rendészjárőrt.

Erre az átlagos katona számára igencsak megerőltető testnevelési kiképzésre a zászlóalj összetett feladatrendszere miatt van szükség – árulja el a parancsnok, aki rögtön sorolja is a legfontosabb feladatokat. A Magyar Honvédségnél szolgálók alaki fegyelmének, valamint a gép- és harcjárművek okmányainak ellenőrzése; a honvédség által üzemeltetett gépjárművekkel okozott, illetve azok kárára történt balesetek helyszínelése; delegációk, katonai menetoszlopok és közúti szállítási feladatok biztosítása; forgalomirányító tevékenység; rendezvények és gyakorlatok biztosítása; a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium felső vezetőinek személyi védelme, valamint a minisztérium két objektumának őrzés-védelme – ezek tartoznak a rendészkatonák legfontosabb teendői közé.


Készülve a nemzetközi feladatokra is

A hazai feladatok mellett a rendészzászlóalj katonái részt vesznek a külföldi missziókban is. A Sínai-félszigeten, Cipruson és Afganisztánban az alegység több tisztje és altisztje is szolgált már, akik a nemzetközi környezetben elsajátított tudást igyekeznek átadni alegységtársaiknak: a havi komplex kiképzés része a műveleti területeken is használt checkpoint (ellenőrző-áteresztő pont) telepítésének és működtetésének gyakorlása.

Jelentős változás következett be 2012 januárjától a katonai rendészek munkájában – mondja a zászlóaljparancsnok, miközben a laktanya alakulóterén kiépített checkpointnál egymás után vizsgálják át a képzeletbeli objektumba behajtani szándékozó autókat a katonák –, hiszen a jogszabályok változásának és az elöljárók szándékainak megfelelően az év minden napján 24 órás járőrszolgálatot vezényeltek a fővárosba. A járőrök feladata a helyőrségben szolgáló katonák és a honvédségi gépjárművek ellenőrzése volt. Ugyancsak rendszeresek voltak az ország más katonavárosaiba kirendelt úgynevezett vezérkari járőrök is. Egy év alatt több mint kétezer katonát és ezernél is több gépjárművet ellenőriztek országos szinten a rendészek.

1595949906

„Véleményem szerint a szervezetek parancsnokai és a helyőrségparancsnokok is pozitívan fogadták jelenlétünket, hiszen tudják, hogy a mi munkánk célja, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a hiányosságokra, amelyekkel megelőzhetünk egy későbbi nagyobb, súlyosabb problémát" – összegzi a járőrtevékenység tapasztalatait az alezredes.

Megtudjuk azt is, hogy a rendészkatonák képzésében is komoly előrelépés történt az elmúlt évben. Az MH Altiszti Akadémiával és a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökségével közösen indították be a rendészaltiszti képzést – egyelőre csak kísérleti jelleggel, de a tervek szerint a következő tanévben már a tanrendben meghirdetett képzésre jelentkezhetnek az érdeklődők.

Lángoló gránát

A belbecs mellett természetesen a külcsín is fontos. A dandár rendészzászlóaljának katonái ma már nem az idősebb férfigeneráció emlékeiben mélyen rögzült, fehér ékítményekkel díszített „vápos" egyenruhában indulnak szolgálatba. A skarlátvörös barettsapka mellé zöld színű, feliratozott láthatósági kabát és „katonai rendész"  feliratú karszalag dukál – Riczler alezredes szerint mindez jól igazodik a nemzetközi sztenderdekhez.

1595949906

A büszkén viselt sapkán már megtalálható az új katonai rendészembléma – ez egyben a zászlóalj immár hivatalosan is elfogadott és hamarosan a zubbonyokra is felkerülő csapatkarjelzése –, a szövetségesek körében is elfogadott és tisztelt katonai rendőri (MP) jelkép, a lángoló gránát szimbóluma.

„Ez már régen nem a VÁP" – mondja a parancsnok, aki nem tagadja: köszöni a dandár vezetésének és a szakmai elöljáróknak azt a segítséget, amelynek következménye a zászlóalj és a katonai rendész járőrszolgálat jelenlegi pozitív elfogadottsága.

Fotó: Dévényi Veronika