Múltidéző - 174. oldal
Ivangorodnál sikeresen harcolunk
2014. október 28. 19:07
Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.
Amikor a világ a pusztulás előszobájába lépett
2014. október 28. 15:17
Alighanem soha nem volt olyan közel a világ az atomháború kirobbanásához, mint 1962 őszén, a hidegháború legfagyosabb, legdermesztőbb napjaiban. A kubai rakétaválság mélypontot, de egyben fordulópontot is jelentett a két nagy tömb kapcsolataiban: még ha ezt így nem is mondták ki, mind Washingtonban, mind Moszkvában rádöbbentek, hogy egyszerűen túl sok forog kockán, és nem szabad a „piros gomb” körül matatni.
Varsó alatt dörögnek az ágyúk
2014. október 27. 19:14
Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.
A náci haderő dezertőreinek állítottak emlékművet Bécsben
2014. október 27. 14:32
A náci német hadsereg dezertőreinek emléket állító köztéri szobrot avattak Bécs belvárosában pénteken. Heinz Fischer osztrák államfő avatóbeszédében úgy fogalmazott: mindenkinek tudnia kell, hogy milyen bátor tett volt a lelkiismeret hangját követve szembeszállni egy kegyetlen és embertelen diktatúrával.
A világ legnagyobb csatája
2014. október 26. 12:45
Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.
William „Bill” Martin százados első és utolsó bevetése
2014. október 26. 11:22
A második világháborúban Észak-Afrika meghódítását követően Európa felé terelődött a szövetségesek figyelme. Jól tudta ezt a Harmadik Birodalom vezetése is, éppen ezért, hogy félrevezessék a kíváncsi német szemeket, a britek egy igencsak sajátos és meglehetősen bizarr ötlettel rukkoltak elő.
Nyolcvanezer rubeles vérdíj egy hadvezérünkért
2014. október 25. 19:07
Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.
Isteni szél
2014. október 25. 10:39
Egy teljesen szokatlan harcmodorral szembesült az amerikai hadiflotta a Csendes-óceáni hadszíntéren 1944 végén. A japán légierő öngyilkos pilótákat indított útnak az ellenséges hadihajók ellen. A köztudatba kamikaze néven bevonult akciók első tömeges, hivatalosan is jegyzett, szervezett és sikeres akciójára éppen 70 évvel ezelőtt, 1944. október 25-én került sor a Leyte-öbölben.
Csapataink Ivangorod alatt legyőztek két orosz hadosztályt
2014. október 24. 15:28
Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.
Csapataink Csernowitzban
2014. október 23. 15:02
Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.