Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Múltidéző - 98. oldal

Cikkek
1596037878

Miért repült Nagy-Britanniába Rudolf Hess?

2017. augusztus 27. 10:02

Három évtizeddel ezelőtt akasztotta fel magát cellájában, a berlini Spandau börtönben Rudolf Hess, aki szinte a kezdetektől fogva ott volt Hitler közvetlen hívei között, és haláláig kitartott nézetei mellett. Hesst a mai napig elsősorban titokzatos angliai repüléséről ismerik, amely a 20. századi történelem egyik legrejtélyesebb akciójának számít.

1596037812

Hetvenöt éve kezdődött Sztálingrád bombázása

2017. augusztus 22. 21:35

Stratégiai hibát követett el a német hadvezetés azzal, hogy éppen 75 éve a Luftwaffe, vagyis a német légierő elkezdte bombázni Sztálingrádot, mert romokat könnyebb védeni, mint egy ép várost – jelentette ki a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténésze augusztus 22-én, kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

1596037598

Wekerle Sándor a miniszterelnök

2017. augusztus 21. 16:53

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1596037570

Pontosították a Varsói Szerződés 1968-as csehszlovákiai bevonulása áldozatainak számát

2017. augusztus 19. 22:00

Cseh történészek pontosították a Varsói Szerződés hadseregei 1968. augusztusi csehszlovákiai bevonulása áldozatainak számát. Az Okupace 1968 a její obeti (Az 1968-as megszállás és áldozatai) című, Prágában most megjelent kiadvány szerint 1968 végéig 137 csehszlovák állampolgár halt meg a nagyszabású katonai akció következtében. Eddig 135 áldozatról tudtak a történészek.

1596037555

Hetvenöt éve halt hősi halált Horthy István

2017. augusztus 19. 7:12

Hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1942. augusztus 20-án, hajnali öt órakor négy Héja típusú vadászgép emelkedett a magasba az Ilovszkoje városka mellett található repülőtérről. Nem sokkal később az egyik gép éles bal fordulóba kezdett, amelyből kipördült és dugóhúzóba került. A pilótának sikerült kikeverednie a helyzetből, azonban a kis magasság miatt a földbe csapódott. A szerencsétlenül járt repülőgépet vitéz nagybányai Horthy István főhadnagy, Horthy Miklós kormányzó idősebb fia, kormányzóhelyettes vezette, aki életét vesztette a tragikus szerencsétlenségben.

1596037249

„Gurahumora irányában nyomulunk előre”

2017. augusztus 14. 18:32

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1596037244

Pannónia feladása után is élhettek rómaiak Fenékpusztán

2017. augusztus 14. 10:15

Pannónia feladása után is még évszázadokig működött és fejlődött a Balaton nyugati szegletében, a mai Fenékpuszta területén épült egykori késő római erőd. Az eddigi kutatások azt valószínűsítik, hogy az erőd a térséget mezőgazdasági termékekkel ellátó logisztikai központ lehetett – mondta el az ásatás szakmai vezetője az MTI-nek a helyszínen.

1596037241

Kerékpártúra a mohácsi csata hőseiért

2017. augusztus 13. 20:02

Második alkalommal indul útjára a mohácsi csata évfordulója alkalmából szervezett Mohácsi Kerékpáros Zarándoklat augusztus 25-én. A Honvéd Kulturális Egyesület és a Duna-Dráva Nemzeti Park közös szervezésében megvalósult kerékpáros rendezvény fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.

1596037225

A szovjet katonai repülőtér titkai

2017. augusztus 11. 13:23

Augusztus 12-én nyílt napot tartanak Berekfürdőn, a volt szovjet laktanyában.

1596037220

Második világháborús Moszkitót építenek újjá frissen talált tervek alapján

2017. augusztus 10. 15:45

Második világháborús Moszkitó vadászrepülőt építenek újjá elkallódott és kis híján odaveszett tervek alapján szakértő amatőrök Nagy-Britanniában. A szerkezetből már csak Kanadában és Új-Zélandon van egy-egy repülni képes példány.