Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7038. oldal

Cikkek
1595908510

Középiskolások a Hadikikötőben

2010. október 9. 7:19

Szakközépiskolások látogattak el napokban az MH.1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredhez. A belügyi szakos diákok a honvédelmi ismereteiket bővítették, valamint a legújabb tűzszerész felszereléseket, technikai eszközöket tekintették meg a Hadikikötőben tett látogatásuk során.

1595908508

Autót kaptak a katonai rendészek

2010. október 8. 23:53

Egy személygépkocsit ajándékozott az idei, kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató egyik kiemelkedő támogatója a Magyar Honvédség katonai rendészei számára. A gépjármű kulcsait a katonák, ünnepélyes keretek között, október 8-án, pénteken vehették át a Honvédelmi Minisztériumban.

1595908506

Elismerések a szervező munkáért

2010. október 8. 23:16

Elismeréseket adtak át október 8-án, pénteken Budapesten, a Hotel Hadikban. A díjakat az idei, kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató sikeres megszervezéséért és lebonyolításáért ítéltek oda a gazdasági társaságok és a katonai szervezetek munkatársainak.

1595908506

Megújuló energiaforrások az amerikai haderőben

2010. október 8. 20:38

Hordozható napelemeket, napenergiával feltölthető komputereket és hírközlő eszközöket valamint egyéb, megújuló energiaforrásokkal működő eszközöket vitt magával Afganisztánba a múlt héten Hilmand tartományba vezényelt tengerészgyalogos különítmény – jelentette a The New York Times.

1595908506

Óriási létszámcsökkentés a svájci hadseregnél

2010. október 8. 18:11

Svájc védelmi minisztere egy csütörtökön megjelent interjúban azt javasolta, hogy az alpesi ország haderőreformja keretében szüntesse meg tüzérségét. Üli Maurer úgy vélte, hogy a hadsereg Leopard harckocsijait sem váltanák már fel újakkal, de még kiszolgálhatják idejüket a hadsereg kötelékében.

1595908505

Magyar az elrabolt szudáni békefenntartó

2010. október 8. 16:06

Több internetes hírportál információja szerint, magyar az a békefenntartó, akit csütörtökön, a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban raboltak el. Papp István nyugállományú alezredes az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó erőinek (UNAMID) egyik civil alkalmazottjaként dolgozik a Fekete Kontinensen.

1595908505

Elraboltak egy békefenntartót

2010. október 8. 14:56

Ismeretlen fegyveresek csütörtökön a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban elrabolták az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó erőinek (UNAMID) egyik civil alkalmazottját – közölték ENSZ-illetékesek. Az emberrablás nem sokkal azt követően történt, hogy a világszervezet Biztonsági Tanácsának a küldöttsége, Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet vezetésével a városba érkezett.

1595908275

Vörösiszap-katasztrófa madártávlatból

2010. október 8. 14:12

Légifelvételeket készíthettek október 8-án, pénteken az újságírók a vörösiszappal borított Veszprém megyei településekről. A fotóriportereket és az operatőröket a Magyar Honvédség egyik Mi–17-es szállítóhelikoptere juttatta el a katasztrófa sújtotta területek, valmaint az átszakadt vörösiszap-tároló fölé.

1595908275

Benkő Tibor altábornagy bemutatkozó látogatása

2010. október 8. 13:27

Benkő Tibor altábornagyot, a HM Honvéd Vezérkar főnökét október 8-án, bemutatkozó látogatáson fogadta Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke. A találkozó után megtekintették az idei turisztikai szezonban utolsó alkalommal fellépő Magyar Honvédség Központi Zenekarának játékát és szakalaki bemutatóját.

1595908274

Oroszország visszafizeti Iránnak az előleget

2010. október 8. 13:08

Oroszország visszafizeti Iránnak azt az előleget, amelyet a megrendelt, de le nem szállított SZ–300-as rakétarendszerért kapott – jelentették be csütörtökön Moszkvában. Szergej Csemezov, a Rosztyehnologiji (Rostechnologii) állami vállalat elnöke közölte, hogy 166,8 millió dollárt fognak visszafizetni.