Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7304. oldal

Cikkek
1595900426

Elmaradnak az uniós rendezvények?

2010. április 19. 11:48

Hétfőn késő délután tanácskozást tartanak az Európai Bizottság, a soros spanyol EU-elnökség, az európai légi forgalom biztonságáért felelős Eurocontrol, valamint az uniós tagállamok képviselői, illetve szakértői, hogy áttekintsék, miként szüntethető meg az izlandi vulkánkitörés nyomán keletkezett légi közlekedési káosz.

1595900425

Földrengés Afganisztánban

2010. április 19. 11:09

Legkevesebb heten meghaltak és mintegy harmincan megsérültek egy afganisztáni földrengésben, amely hétfő hajnalban történt a Kabultól északra lévő hegyekben. Kulam Szahi Bagláni, Szamangán tartomány helyettes kormányzója elmondta, hogy a földmozgás helye körülbelül félúton volt a főváros és Mazar-e Sharif északi nagyváros között.

1595900424

Életfogytiglani büntetésre számíthat Karadzsics

2010. április 19. 10:32

Hágában nemrég a vád tanúinak meghallgatásával folytatódott a korábban hónapokig álló Karadzsics-per. Az egykori politikus ellen 11 pontból álló vádat emelt az ügyészség. Juhász József Balkán-szakértő szerint jót tenne a per tisztaságának, ha beidéznék Richard Holbrooke-ot is, akiről azt tartja a szerb legendárium, hogy büntetlenséget ígért a vádlottnak.

1595900423

Programok a Stefánián

2010. április 19. 9:28

Továbbra is érdemes figyelni a Stefánia Palota programjait és a HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. tevékenységével kapcsolatos újdonságokat.

1595900423

Több száz katona Bangkok pénzügyi negyedében

2010. április 19. 8:24

Katonák szállták meg hétfő reggel a thaiföldi főváros pénzügyi negyedét, a Thakszin Sinavatra elűzött kormányfőt támogató, „vörös inges” tüntetők ugyanis szombaton bejelentették, hogy a héten ismét demonstrációt rendeznek ebben a negyedben a rendkívüli állapot ellenére.

1595900423

KFOR-3 To Control Road Traffic

2010. április 19. 6:37

The troops selected for the third rotation of the KFOR contingent have begun their second week of training at the HDF 5th ‘István Bocskai’ Infantry Brigade. As Lieutenant Colonel László Attila Kanyó said at the review held in pouring rain in the parade ground of Hódmezõvásárhely, 284 troops have started the preparations but less will go to Kosovo. 

1595900422

The Tragedy Of The First Hungarian Paratroopers

2010. április 19. 6:34

In Veszprém the local Association of Veteran Aviators and Parachutists held a commemorative service: the participants recalled the events of April 12, 1941, when the aircraft carrying the 1st Royal Hungarian Paratrooper Battalion crashed and twenty people lost their lives in the accident. 

1595900422

Orosz helikoptereket vásárol Argentína

2010. április 19. 6:04

Az argentin védelmi minisztérium és az orosz Roszoboronexport a napokban szerződést írt alá, orosz Mi-171E típusú helikopterek vásárlásáról közel húszmillió euró értékben. Érdekesség, hogy Argentína most döntött először orosz fejlesztésű haditechnika rendszeresítése mellett. A szerződés Dimitrij Medvegyev orosz elnök argentin látogatása során született meg.

1595900422

Belorusszia tárt karokkal várja Bakijevet

2010. április 19. 6:01

Ha a kirgiz elnök és családja támogatást és segítséget keres ebben a nehéz időben, megtalálja azt Belorussziában – idézte a Belta állami hírügynökség Aljakszandr Lukasenkát, akit sokan Európa utolsó tekintélyuralmi vezetőjének tartanak. A száműzetésbe kényszerült Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök holléte bizonytalan.

1595900421

Ahmadinezsád levelet írt Obamának

2010. április 19. 5:59

Barack Obama amerikai elnök levelet kapott Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöktől – erősítette meg a hét végén a washingtoni Fehér Ház. Az iráni elnök a múlt hónapban küldött levelet – mondta Michael Hammer, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője a Politico hírportálnak. Mint hozzátette, a levél tartalmát nem fedik fel.