Hírek - 7302. oldal
Lefejezték az al-Kaida iraki szárnyát
2010. április 20. 6:23
Megölték az iraki al-Kaida két vezetőjét és ezzel gyakorlatilag lefejezték a terrorszervezetet, jelentette be hétfőn Núri al-Máliki iraki kormányfő. Abu Omar al-Bagdadit és Abu Ajjúb al-Mászrit a Bagdadtól körülbelül 160 km-re északkeletre fekvő Tartar-tó mellett egy közös amerikai-iraki műveletben ölték meg vasárnapra virradó éjjel.
Kétségbe vonják Srebrenica áldozatainak számát
2010. április 20. 6:20
A boszniai Szerb Köztársaság (RS) vezetői közölték, hogy felülvizsgálják a Srebrenicában meggyilkoltak mintegy 7800 fős listáját, amelyet szerintünk 2004-ben a nemzetközi közösség “nyomása alatt” állítottak össze. Egy jogvédő csoport viszont hétfőn beperelte a La Nation című svájci lapot, mert az kétségbe vonta az 1995-ben elkövetett srebrenicai mészárlást.
Két újabb urándúsító üzem Iránban
2010. április 20. 6:16
Az iráni elnök újabb urándúsító üzemek létesítését hagyta jóvá – közölte az ILNA hírügynökség szerint egyik tanácsadója hétfőn. Modzstaba Szamare Hasemi közölte, hogy Mahmúd Ahmadinezsád áldását adta a létesítmények megépítésére kiszemelt helyszínekre. Az építkezések azt követően kezdődnek meg, hogy az elnök utasítást ad rá.
Abbász dacol az izraeli rendelettel
2010. április 20. 6:14
Mahmúd Abbász palesztin elnök kijelentette, hogy ellenáll annak az izraeli katonai rendeletnek, amelynek értelmében kitoloncolás vagy börtönbüntetés vár Ciszjordániában mindazokra, akik illegálisan, a megfelelő okmányok nélkül tartózkodnak a térségben.
Folytatja a kivégzéseket a Hamász
2010. április 20. 6:12
A Hamász radikális palesztin mozgalom hétfőn leszögezte, hogy folytatni fogja a halálos ítéletek végrehajtását azokon, akikről bebizonyosodott, hogy együttműködtek Izraellel. A bejelentés válasz egyes nemzetközi emberi jogvédő szervezetek tiltakozására.
Egyeztetéssel és focival a kölcsönös megértésért
2010. április 20. 6:02
Olasz polgármesterek és az MNBG-W (Nyugati Többnemzeti Harccsoport, Multinational Battle Group- West) felelősségi területén található járások vezetői cseréltek tapasztalatot Pec/Peje-ben három napon át. A konferencia teljes programját a járásért felelős magyar Összekötő és Megfigyelő Csoport (Liaison Monitoring Team, LMT) szervezte.
Ismét korlátozták a repülést a magyar légtérben
2010. április 20. 5:42
Kedd éjjel 2 órától ismét korlátozták a repülést Magyarország felett. Közben az Eurocontrol nemzetközi légtérellenőrző szervezet igazgatója Brüsszelben azt nyilatkozta, hogy csütörtökre normalizálódhat a légi közlekedés Európában, ha a kavarodásokat okozó izlandi vulkán hamukibocsátása nem erősödik fel ismét.
Elnéptelenedett országot hagytak maguk után
2010. április 19. 18:20
Az 1241 áprilisában bekövetkezett muhi csatavesztést követően a tatár seregek akadálytalanul nyomulhattak előre a Duna vonaláig, és teljesen ellenőrzésük alá vonták a Dunától keletre eső területeket. IV. Béla és kísérete a tatárok elől először Ausztriába, majd Dalmáciába menekült. Az ország a tatárok uralma alá került és teljesen kiszolgáltatottá vált.
Rafale repülési tesztek Kuvaitban?
2010. április 19. 15:21
Kuvait 2010 júliusában repülési tesztek során kívánja felmérni a francia Dassault Rafale vadászgép képességeit, majd az eredmény közzététele után megvizsgálnák a rendszeresítés lehetőségeit. Továbbá az eredményt felterjesztik a kuvaiti védelmi minisztériumhoz, és egy újabb vizsgálat után továbbítják a dokumentumokat az illetékes hivatalnak.
„Távol vagyunk még egy atomfegyver-mentes világtól”
2010. április 19. 15:10
Sem Iránt, sem Szíriát, sem Észak-Koreát nem hívták meg a múlt héten megtartott washingtoni csúcstalálkozóra, melyen csaknem ötven ország értekezett a nukleáris terrorizmus elleni közös fellépésről. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel a csúcs körülményeit elemeztük.