Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7338. oldal

Cikkek
1595899511

Málta megkapta négy új járőrhajóját

2010. április 1. 9:05

Az ausztráliai székhelyű Austal vállalat átadta Málta fegyveres erői számára a cég által gyártott négy darab partmenti járőrhajót. A máltai fegyveres erők a partmenti területek felügyeletére, valamint kutató-mentő feladatok végrehajtására fogja alkalmazni az új hajókat.

1595899510

Magyar világbajnokokat avattak Portugáliában

2010. április 1. 8:38

Március utolsó hétvégéjén a portugál főváros, Lisszabon közelében, egy kisvárosban rendezték meg a Kempo Karate Világbajnokságot. A versenyen két magyar versenyző is indult, és mindketten világbajnoki címmel tértek haza. Egyikük Tar László százados, a Magyar Honvédség hivatásos katonája.

1595899510

Dolgoznak a nagyhatalmak az Irán elleni szankciókon

2010. április 1. 8:15

Kína hajlandó „komoly tárgyalásokat” kezdeni az ENSZ-ben az iráni atomkérdésről – jelentette be helyi idő szerint szerdán New Yorkban Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet, megerősítve diplomaták korábbi közlését, amely szerint a hat nagyhatalom – közöttük Kína – megállapodott, hogy a napokban megkezdik az iráni atomprogram miatti újabb szankciók kidolgozását.

1595899509

Nem hozhat megoldást a nyers erő?

2010. április 1. 6:46

Csupán a nyers erő ezúttal sem fog használni a Kaukázusban: ha Oroszország vissza akarja szorítani a szélsőséges erőket, nem erőfitogtatásra, hanem a kaukázusi viszályok gyökereinek kezelésére van szüksége – írta a szerdai The New York Times a moszkvai metrórobbantásokkal kapcsolatban.

1595899509

Az Arab-tengerben végezte a Hawkeye

2010. április 1. 6:45

Géphiba miatt az Arab-tengerbe zuhant szerdán egy E-2C Hawkeye típusú amerikai légtérellenőrző repülőgép, az AWACS haditengerészeti megfelelője – jelentette be az amerikai haditengerészet. A négyfős legénység egy tagja eltűnt, a másik hármat kimentették.

1595899509

Obama építkezési moratóriumot vár Izraeltől

2010. április 1. 6:41

Barack Obama amerikai elnök azt akarja, hogy Izrael négy hónapra függessze fel a zsidó lakótelepek kelet-jeruzsálemi építését, cserébe a megfeneklett izraeli-palesztin béketárgyalások újraélesztéséért. A moratórium arra az időre szólna, míg az Arab Liga felhatalmazást adott a Palesztin Hatóság és az Izrael közötti, közvetítéssel folytatandó tárgyalásokra.

1595899508

Doku Umarov adott parancsot a moszkvai merényletekre

2010. április 1. 6:39

Doku Umarov, a csecsen szélsőségesek és az úgynevezett Kaukázusi Emirátus vezére magára vállalta a hétfői moszkvai metrórobbantásokat: a szélsőségesek kezelésében lévő Kavkazcentr honlapon szerdán közzétett videonyilatkozatában azt mondta, személyesen adott parancsot a támadás megkezdésére, az Oroszország elleni támadások pedig folytatódnak.

1595899508

Párizs nem hisz a NATO rakétavédelmi terveiben

2010. április 1. 6:37

Hervé Morin francia védelmi miniszter szerdán fenntartásokkal fogadta a NATO költséges rakétavédelmi tervét, mely az olyan országok ellen nyújtana védelmet, mint Irán. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerdán Párizsban találkozott Hervé Morinnel, hogy megvitassa vele az afganisztáni háborúval kapcsolatos kérdéseket és az atlanti szövetség jövőjét.

1595899507

Bizonytalan időre leállították a repülést

2010. március 31. 21:34

25 évvel ezelőtt gőzerővel folyt a katonai felkészülés az utolsó április 4-i díszszemlére: a levegőben repülők és helikopterek repültek rá a Dózsa György úti felvonulástérre. Az egyik ilyen rárepülésnél a kötelékről leváló negyedik MiG-23 Budapest közelében lezuhant. A pilóta katapultált, a repülést bizonytalan időre le kellett állítani.

1595899506

Szekérúton panoráma kilátással

2010. március 31. 14:45

A MH 25. Klapka György Lövészdandárnál a kiképzési tervnek megfelelően negyedévente kötelezően végrehajtandó menetgyakorlat volt programon. Az időjárás nem fogadta kegyeibe az indulókat, hiszen szakadó esőben vágtak neki az útnak, a felázott talaj pedig igazán megdolgoztatta a könnyített menetfelszerelésben gyaloglók izmait.