Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7430. oldal

Cikkek
1595896805

Az INLA leszerelte teljes fegyverzetét

2010. február 8. 15:27

Újabb észak-írországi félkatonai szervezet jelentette be hétfőn, hogy leszerelte teljes fegyverzetét. Az ír sziget egyesítéséért küzdő katolikus mozgalom egyik legradikálisabb csoportja, az Ír Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (INLA) szóvivője, Martin McMonagle sajtóértekezleten közölte: a szervezet úgy látja, hogy a fegyveres harcon kívül már más lehetőségek is vannak „a forradalmárok” számára céljaik elérésére.

1595896805

Indiai katonák lavina alatt

2010. február 8. 15:13

Lavina zúdult egy katonai kiképzőközpontra hétfőn Kasmír India által ellenőrzött részének egyik síparadicsomában: legkevesebb 11 katona meghalt, ötven másikat pedig elvágott a hó a külvilágtól. A hógörgeteg egy hetven katonából álló egységet ragadott magával Szrinagartól 50 kilométerre északnyugatra fekvő Gulmarg környékén – közölte a hadsereg szóvivője.

1595896805

150 millió eurós megrendelés az Aero Vodochody-nak

2010. február 8. 15:01

Az Aero Vodochody három új szerződést zsebelhetett be, összesen több mint 150 millió euró értékben, amelyek értelmében a cég szállíthatja ezentúl a legendás Sikorsky Black Hawk helikopterek kabin részét egészen 2017-ig. Lehetőség van a szerződés meghosszabbítására is további öt évvel. A gyártást 2011 közepén tervezik beindítani.

1595896804

Bulgária AW109 Power helikoptereket rendelt

2010. február 8. 14:44

Az AugustaWestland cég bejelentette, hogy Bulgária belügy- és pénzügyminisztériuma két darab AW109 Power helikoptert rendelt a bolgár határőrség számára. A gépek fő feladata az Európai Unió határainak légi felügyelete lesz, mivel Bulgária 2011 márciusától belép a schengeni övezetbe.

1595896557

Új légvédelmi rendszer Iránban

2010. február 8. 14:20

Irán hamarosan bemutatja hazai gyártású légvédelmi rendszerét, amelynek legalább olyan jó paraméterei vannak, mint az orosz Sz-300-as rendszernek – jelentette be hétfőn az iráni légvédelem egyik parancsnoka. Korábban kitudódott, hogy Oroszország Sz-300-as rendszert készül eladni Iránnak, ami kényesen érintette Moszkva viszonyát Izraellel és az Egyesült Államokkal.

1595896553

Ünnepelt a „legfiatalabb fegyvernem”

2010. február 8. 14:15

Az Informatikai Szolgálat Napja alkalmából rendeztek ünnepi állománygyűlést hétfőn Budapesten, a Maléter Pál Laktanyában. A rendezvényen – amelyen többek között részt vett dr. József Péter, a Honvédelmi Minisztérium jogi szakállamtitkára – elismeréseket és jutalmakat is átadtak.

1595896553

Arjun vagy T-90?

2010. február 8. 13:23

Az indiai katonai vezetés márciusra tervezi azt az átfogó gyakorlatot, amelynek során össze kívánják hasonlítani a nemzeti Arjun harckocsit az orosz T-90 típussal. Nem kizárt, hogy a teszt eredményének ismeretében megnő az indiai harckocsi utáni kereslet, de el is pártolhatnak a típustól. Delhi számára az Arjun „győzelme” presztízskérdés, mivel a harckocsi teljes egészében indiai fejlesztés.

1595896553

Rakéta az ötödik emeleten

2010. február 8. 13:07

Talán a nagy hónak és a hidegnek is köszönhető, hogy az ötödik héten, azaz február 1–7. között mindössze három bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül két esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

1595896552

Elkelt a szovjet szellemváros

2010. február 8. 12:31

Elárverezték a hét végén a szovjet hadsereg kivonulása után elnéptelenedett, 70 épületből álló lettországi szellemvárost, egy orosz befektető 3,1 millió dollárt (500 millió forint) fizetett érte. Az egykori szovjet védvonalhoz tartozó radarállomás köré épült Skrunda-1 településhez a lakóépületek mellett iskola, szálloda, egy kórház és egy tiszti klub is tartozik.

1595896551

Először tankolt levegőben az F-35B Lightning II

2010. február 8. 12:15

Teljesítette első légi utántöltési feladatát a Wyle csoport kijelölt személyzete az F-35B Lightning II változatú repülőgépekkel a Lockheed Martin Texas állambeli Forth Worth-i gyárának pályájáról felszállva. A végrehajtáshoz az üzemanyagot biztosító KC-130-as repülőgépet, az Egyesült Államok Patuxent River haditengerészeti bázisán szolgálatot teljesítő VX-20 százada biztosította.