Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7483. oldal

Cikkek
1595895032

Baráti tűz okozta a diákok halálát?

2009. december 29. 9:06

Afganisztánban egy falut ért szombati légitámadásban tíz lakos életét vesztette. Hétfői helyi források szerint a harcokban nemzetközi erők is részt vettek, amit az ISAF még nem tudott megerősíteni. A Kunar tartományában történt incidensről Hamid Karzai afgán elnök is megemlékezett, sürgette az eset haladéktalan kivizsgálását, melyben nyolc diák is meghalt.

1595895032

Az észak-koreai hatóságok elfogtak egy amerikait

2009. december 29. 9:03

Az észak-koreai hatóságok elfogtak egy amerikai állampolgárt, aki illegálisan lépte át az ország határát – jelentette kedden a KCNA hírügynökség. A szűkszavú jelentés mindössze annyit közölt, hogy a határsértő Kína felől lépett észak-koreai területre december 24-én. Kihallgatása folyamatban van. Személyazonosságát azonban nem közölték.

1595895031

34 év után toloncolják ki a menekülteket

2009. december 29. 8:57

A thaiföldi hadsereg hétfőn megkezdte mintegy 4 ezer hmong nemzetiségű menekült visszatoloncolását Laoszba – közölte a műveletet irányító ezredes. Az indokínai országból származó hmong etnikum tagjainak egy jelentős része az Egyesült Államok Vietnam ellen viselt háborúja idején az amerikaiak oldalára állt.

1595895031

Harminc halott és hatvan sebesült az ünnepen

2009. december 29. 8:50

Harminc ember halálát okozta, több mint hatvanat pedig megsebesített hétfőn egy robbanószerkezet, amelyet egy öngyilkos merénylő hozott működésbe az ásúrát ünneplő síiták menetében a dél-pakisztáni Karacsi városában – közölte egy magas rangú egészségügyi illetékes.

1595895030

Obama haragos

2009. december 29. 8:47

Barack Obama amerikai elnök személyesen rendelte el a biztonsági figyelőlisták szigorú felülvizsgálatát, miután egy nigériai férfi a múlt hét végén megpróbálta felrobbantani a Delta-Northwest légitársaság egyik Airbus A330-as gépét. A félmillió gyanúsított nevét tartalmazó listán kívül van egy másik lista, 18 ezer, nagyobb figyelmet igénylő ember nevével.

Mézeskaláccsal és húslevessel ünnepeltek a Sínai-félszigeten

2009. december 28. 18:31

A Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők (Multinational Force and Observers – MFO) minden résztvevő kontingense méltóképpen ünnepelte meg az év utolsó hónapjának legjelentősebb ünnepét, köztük természetesen az északi és a déli tábor magyar külszolgálatos katonái és rendőrei is.

1595895029

Szilveszteri receptek a katonaszakácsoktól

2009. december 28. 18:00

Az év utolsó napján, a jókedv és a szórakozás mellett a finom étkeké a főszerep. A Magyar Katonai Kulináris Csapat – vagyis ahogy mindenki ismeri őket – a Magyar Katonaszakács Válogatott idén szilveszterre tradicionális magyar recepteket keresett a honvedelem.hu olvasói számára. A mesterszakácsok malacsültet és kocsonyát készítettek.

1595895029

Halálosan megfenyegették az izraeli főkapitányt

2009. december 28. 9:53

Halálos fenyegetést kapott Izrael rendőrfőkapitánya – számolt be az ügyről a zsidó állam sajtója vasárnap. hirdetés Dudi Cohennak a napokban egy névtelen levelet kézbesítettek. Az írás szerint “utad a másvilágra kijelöltetett, közeleg a véged”. A levél nyomán jelentősen megerősítették a rendőrfőnök személyi biztonságát ellátó őrséget.

1595895028

Zarándokokat robbantottak fel Irakban

2009. december 28. 9:46

Pokolgép robbant vasárnap reggel, egy síita vallási ünnep idején Irak északkeleti részén, a támadásban öt zarándok életét vesztette, és 15-en megsebesültek – közölték az iraki hatóságok. A pokolgép Túz-Húrmátli városában robbant fel, ahol zarándokok gyülekeztek a legnagyobb síita vallási ünnep, az ásúra utolsó napján.

1595895028

A Hamász a “győzelmét” ünnepli

2009. december 28. 8:58

Megszólaltak a szirénák vasárnap Gázában annak első évfordulóján, hogy rövid de véres háború kezdődött Izrael és a Gázai övezetet ellenőrző Hamász iszlamista mozgalom között. A szirénák helyi idő szerint 11 óra 20 perckor harsantak fel, amikor egy évvel ezelőtt, 2008. december 27-én az izraeli hadsereg megkezdte az “Öntött ólom” hadművelet első légitámadásait.