Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7508. oldal

Cikkek
1595894405

Bolívia nem fenyegeti a szomszédos országokat

2009. december 7. 8:51

Evo Morales bolíviai elnök szombaton azt bizonygatta: kormánya azért rendelt meg külföldről hat korszerű katonai repülőgépet, hogy erősítse a drogcsempészek elleni harcát, és egyáltalán nem áll szándékban a szomszédos országok fenyegetése a légi járművek megvásárlásával.

1595894404

Késik a legújabb iráni rakétakísérlet

2009. december 7. 8:31

Irán kénytelen elhalasztani a kísérletet egy új közepes hatótávolságú ballisztikus rakétájával, mivel késik az elektronikus alkatrészek megérkezése Észak-Koreából, ami miatt nézeteltérések támadtak a két ország között – jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség.

1595894404

“Kőbe vésett dátum”?

2009. december 7. 8:09

Az afganisztáni csapatkivonás megkezdésének nincs merev határideje – jelentette ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter vasárnap annak dacára, hogy Barack Obama elnök néhány nappal korábban konkrét, 2011 júliusi határidőről beszélt. Az amerikai elnököt emiatt több bírálat is érte.

1595894166

„A magyar önkéntesek beszédesek, közvetlenek voltak”

2009. december 6. 11:44

Hétköznapi történetek címmel nyílt tárlat a Néprajzi Múzeumban, mely a finn Téli Háború ideje alatt Lapuában állomásozó magyar önkéntes katonák hétköznapjait mutatja be archív fotók, portrék, valamint jelenleg is Lapuában élő finnek emlékeit feltáró interjúrészletek segítségével.

1595894166

Évek óta nem tudják, hol lehet Oszama bin Laden

2009. december 6. 9:02

Az amerikai hatóságok nem tudják, hol bujkál Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetőjének hollétéről évek óta nincsenek kézzelfogható információk – közölte Robert Gates amerikai védelmi miniszter. A terroristavezért állítólag év elején látták utoljára Kelet-Afganisztánban, de az értesülés hitelességét nem sikerült ellenőrizni.

1595894166

A START utódjáról egyeztetnek

2009. december 6. 8:58

Szombaton lejárt a START-1 szerződés hatálya, Oroszország és az Egyesült Államok küldöttségei folytatják genfi konzultációikat a szerződés helyébe lépő új dokumentumról, erősítette meg az orosz külügyminisztérium. A külügyi tárcánál hozzátették, hogy a tárgyalások jelenlegi, nyolcadik fordulója várhatóan a következő héten is folytatódik.

1595894165

Nem repülnek a Szu-30MKI-k

2009. december 6. 8:54

Indiai lapértesülések szerint az indiai légierő felfüggesztette az összes Szu-30MKI többfeladatú vadász-bombázó repülését mindaddig, míg azok át nem esnek egy ellenőrzésen. A döntést a november 30-i repülőbaleset után hozta meg a légierő vezetése. Jelenleg az indiai hatóságok vizsgálják a baleset okait.

1595894165

Statárium a Fülöp-szigeteken

2009. december 6. 8:50

Statáriumot hirdetett ki a Fülöp-szigeteki elnök a további erőszak megakadályozására a Mindanao szigeti Maguindanao tartományban, ahol novemberben politikai tömeggyilkosságot követtek el. Gloria Macapagal Arroyo államfő – akinek egyik szövetségesét vádolják a rémtett elkövetésével – az áldozatok hozzátartozóinak felszólítására hozta meg döntését.

1595894165

Teljes erőbedobással zajlik a Kobra Haragja

2009. december 6. 8:46

Folytatták előrenyomulásukat az amerikai tengerészgyalogosok és az afgán katonák szombaton Afganisztán déli Hilmend tartományában, az első nagyobb támadásban, amelyet Barack Obama elnök csapaterősítési terveinek bejelentése óta indítottak.

1595894164

Békefenntartókkal végeztek

2009. december 6. 8:37

A szudáni Dárfúrban fegyveres támadók két nap alatt megölték a nemzetközi békefenntartók öt katonáját, jelentette be szombaton Kairóban a misszió szóvivője.