„A honvédségnek bármikor készen kell állnia a magyar emberek megvédésére”

Hogyan értékelné 2021-et?

Rendkívül sikeres év volt, ami során egy korszakalkotó, történelmi tettet is végrehajtott a Magyar Honvédség. Az afganisztáni kimenekítésre gondolok, ez a művelet ugyanis igazi fordulópontot jelentett a haderő életében, hiszen ötvözte a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhető képességeket a katonák felkészültségével, tehetségével, tapasztalataival. Nemzetközi síkon olyan feladatot tudtunk végrehajtani, amire számos ország nem vállalkozott, inkább meg sem próbálkoztak hasonlóval. Mi azonban a magyar érdekek érvényesítésén túl még más nemzeteknek is tudtunk segíteni.

Sikerülhetett volna ez a művelet azon tapasztalatok nélkül, amelyeket elsősorban épp Afganisztánban szereztek a magyar katonák az elmúlt húsz évben?

Kellettek a kapcsolatok, a helyismeret, a műveleti tapasztalat, amit a fiúk megszereztek Afganisztánban és Irakban, és persze kellettek a nemzetközi kapcsolatok is: utóbbiak sokkal nehezebben épültek volna ki, ha nem szolgáltunk volna együtt Afganisztánban más nemzetek katonáival. Egy-egy ilyen momentum világít rá igazán arra, milyen eredményeket hoz a hosszú éveken át tartó képességfejlesztés.

A januári kazahsztáni művelet esetében mennyiben lehetett hasznosítani az afganisztáni kimenekítésből levont következtetéseket?

A kazahsztáni művelet inkább diplomáciai jellegű volt, mint katonai. Mi természetesen mellétettük a katonai részt, hiszen a biztonság az első, de eleve nem vett részt benne akkora kontingens. Viszont nyomaiban itt is fellelhetők voltak ugyanazok az elemek: a gépek, a közvetlen biztosítás, a különleges műveleti katonák közreműködése, vagy a titkosszolgálati szerepvállalás. Nyilván egyszerűbb volt Afganisztán után hozzáfogni ehhez a művelethez, mintha előtte sosem csináltunk volna hasonlót.

Afganisztán és Irak után most újabb kiemelt válsággócban vállal szerepet a Magyar Honvédség eddig nem ismert formában: Maliban korábban is jelen voltunk, a Takuba misszió azonban más. Úgy fogalmazott, ide nem küldünk „elsőbálozókat”…

Így van. Ez most a legveszélyesebb küldetésünk. Az előkészítő csoport már kint van, és hamarosan élesben is megkezdődik a művelet. A térségben rendkívül feszült a biztonsági helyzet, folyamatosan számolni kell támadásokkal, és rendszeresen érnek atrocitások táborokat, konvojokat, katonákat. Vagyis mindenképpen olyan kollégákat kell küldeni, akik már rendelkeznek tényleges tapasztalatokkal, emiatt mennek elsősorban a különlegesek.

Irakkal és Afganisztánnal szemben az amerikai hadsereg nincs jelen ebben a misszióban. Miben jelent ez eltérést?

Harcászati szinten a NATO-haderők között minimális különbségek vannak, viszont a támogatás, logisztikai ellátás, kiszolgálás rendszerében az Egyesült Államok bármelyik európai országnál komolyabb képességekkel rendelkezik. Ugyanakkor az európai szövetségesek is kellően rugalmasak ezen a téren. Magában a végrehajtásban tehát nincs nagy különbség, de az előkészítés kicsit azért hosszabb így, hiszen gondoskodni kell róla, hogy valóban minden feltétel adott legyen, és a műveleti területen már csak a feladatokra kelljen koncentrálni.

Ha a földrajzilag közelebbi missziókat vesszük, levonhatók-e már tapasztalatok Kajári Ferenc vezérőrnagy első három hónapos KFOR-parancsnoki tevékenységéből?

Mindenképpen. Ez 2021 másik, történelmi jelentőségű mérföldköve a Magyar Honvédség életében: magyar tábornok vezeti a NATO legnagyobb szárazföldi műveletét. Külön öröm, hogy az első visszajelzések rendkívül pozitívak: nemrég jártunk kint a műveleti területen, több szomszédos ország vezérkarfőnökével találkoztam, és mindenkitől jó véleményt kaptunk. Amiben tehát hittünk és bíztunk, mostanra tény: Kajári tábornok és a csapat ugyanazon a szinten folytatja a műveletet Koszovóban, mint elődei. A tábor életében pedig eluralkodott egyfajta magyaros hangulat, ahogy itthon élünk és dolgozunk, ami mindenképpen jó.

A KFOR vezetését jellemzően az olaszok szokták adni. Mennyire fogadják el a szövetségesek, hogy most magyar a parancsnok?

Abszolút elfogadják, a NATO-országok között ezen a téren már gördülékeny az együttműködés, hiszen ismerjük egymást, figyelünk egymásra. A nemzetiség ilyenkor kicsit háttérbe szorul, hiszen a lényeg, hogy egy NATO-tábornok a parancsnok – aki most történetesen magyar. Vagyis a szövetségesek hozzászoktak ehhez, még ha vannak is különböző vonások az egyes vezetők között. De mindenkit a munkája alapján ismernek el.

Másik balkáni missziónk területe, Bosznia-Hercegovina ismét bekerült a nemzetközi hírekbe, és minden szakértő egyetért abban, hogy rég volt ennyire feszült a helyzet az országban, mint az utóbbi hónapokban. Mennyiben érinti ez a Magyar Honvédség kint szolgáló erejét?

Érezhető a belpolitikai feszültség, különösen év végén volt súlyos a helyzet. Ez természetesen hatással volt az állományra is, de a feladatok végrehajtását nem befolyásolta. A katonák továbbra is teljesítik a küldetésüket. Az EUFOR parancsnokságán is magas beosztásban szolgál egy magyar katona, Gerőfi Szilárd dandártábornok személyében – róla szintén nagyon jó visszajelzéseket kapunk, bár szerintem ő maga már várja a tavaszi hazatérését, mert nem volt könnyű dolga. A magyar katonák tehát ott is helyt állnak, és öregbítik a honvédség hírnevét.

Ismét NATO-perspektívára váltva: kézzel fogható a feszültség a szövetség keleti határvidékén. Milyen hatással vannak a Magyar Honvédség működésére az Ukrajna kapcsán kirajzolódott nagyhatalmi játszmák?

Szinte csak most kezdtük ezt a beszélgetést, de már ennyiből látszik: a helyzet nem nyugodt, Magyarország közvetlen közelében, illetve távolabb is rengeteg feszültség halmozódott fel. A Magyar Honvédségnek pedig bármikor készen kell állnia a magyar emberek biztonságának szavatolására, megvédésére. Az ukrán helyzet Magyarország szempontjából jelenleg inkább politikai, mint katonai: követjük az eddigi gyakorlatot, folyamatosan egyeztetünk a szövetségesekkel, és figyelemmel kísérjük az eseményeket. Bilaterális egyeztetéseket is folytatok a vezérkarfőnökökkel, hogy ők miként látják a fejleményeket. Októberben és decemberben például az ukrán vezérkar főnökével is találkoztam, és tavaszra tervbe van véve egy ukrajnai látogatás is. Úgy vélem, nála jobban senki sem látja tisztábban, mi történik Ukrajna keleti határánál. Magyarország kinyilvánította, hogy minden körülmények között támogatja Ukrajna területi egységét, ugyanakkor egyetlen dolgot kértünk: hogy úgy bánjanak az országban élő magyar kisebbséggel, mint ahogy mi bánunk a nálunk élő ukrán nemzetiségűekkel. És ebből nem is fogunk engedni, hiszen nekünk a magyar emberek jövője, biztonsága, prosperitása a legfontosabb.

Fontos regionális együttműködésként mi várható 2022-ben a V4-ek égisze alatt?

További fél évig még Magyarország tölti be az elnökségi tisztet, így ez alapján készülünk az idei programokra. Én is várom a vezérkarfőnököket, hogy az elnökség átadása előtt még egyszer áttekintsük a biztonsági helyzetet, a közös ügyeket. Úgy gondolom, a V4-es együttműködés egyik motorja a katonai kapcsolatrendszer, és ezt szeretnénk továbbra is fenntartani. Van is miről egyeztetni, hiszen épp most vettük végig, mennyi feszültséggóc vesz bennünket körül. A lengyel kollégák például tavaly szembesültek a keleti határaiknál mindazzal, amivel mi 2015-ben, délen. Fel is ajánlottuk nekik a segítséget, meg is köszönték, de igyekeznek egyedül helytállni. Az ukrán helyzettel kapcsolatban is nagyon fontos a V4-es együttműködés, hogy tudjuk egymást támogatni.

Interjúnk második, hazai vonatkozásokat érintő részét holnap olvashatják.