„Angyalbőrben minden kicsit más…”

Lassan húsz éve annak, hogy a Magyar Televízióban bemutatták az Angyalbőrben című sorozatot, amely azóta is az egyik legnépszerűbb magyar televíziós sorozat. Annak idején egy ország énekelte a fülbemászó főcímzenét: „angyalbőrben minden kicsit más…" Hogyan emlékszel vissza a sorozat megszületésének körülményeire?

Az előkészületről semmit nem tudtam, teljesen véletlenül csöppentem bele a sorozatba. Eredetileg nem én játszottam volna Urbán András szerepét, hanem valaki más. Hogy pontosan ki, azt még így, két évtized távlatából sem mondhatom el. Szóval az első forgatási nap után az eredetileg kiszemelt főszereplővel leálltak a munkával, és behívtak engem a sorozatba. Ez egy pályakezdő színésznek, vagyis nekem hirtelen a mélyvíz volt. Abban az évben fejeztem be az iskolát, korábban csak a Madách Kamarában játszottam, bár néhány filmben már volt néhány kisebb-nagyobb szerepem.

Nem sokukat. A Rabót alakító Szerednyey Bélát ismertem korábbról, a Linda című sorozatban dolgoztunk együtt. A sorozat egyik utolsó részében volt egy nagyon jó szerepem. Nem vagyok összeesküvéselmélet-gyártó típus, de így utólag úgy vélem, felállítottam egy teóriát ezzel kapcsolatban, hogy a Linda miatt kaptam fokozatosan erősebb és erősebb szerepeket. Valószínűleg az a széria volt az én próbafelvételem az Angyalbőrben sorozatba.

Mi a helyzet a többiekkel?

Bélán kívül csak a Tabajdi ezredest alakító Bárdy Györgyöt és a Kardos századost játszó Végvári Tamást ismertem még korábbról. A többieket nem.

Azért, gondolom, bár nem ismertétek egymást a szakasz tagjaival, a forgatás végére összekovácsolódtatok, mint egy valódi, katonai alegység.

Igen, ez természetesen így volt. De nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen a forgatás ideje alatt minden nap, kora reggeltől, késő estig együtt töltöttük az időnket és dolgoztunk.

Ha már itt tartunk, mennyi ideig forgattátok a sorozatot?

A felvételek egészen pontosan egy nap híján egy évig tartottak. Napra pontosan is meg tudom mondani: 1988. november 17-én kezdtük a forgatást. Azért tudom ezt ilyen jól, mert másnapra már megvolt a vasúti jegyem, Habarovszkba utaztam volna, ahová természetesen nem jutottam el, amit utólag nem is bánok annyira. Egyébként ez volt az az időszak, amikor mindenben átmenet zajlott le Magyarországon. Így természetesen a katonaságnál is. Amikor elkezdtük a forgatást, még elvtársnak kellett szólítanunk a feljebbvalókat a filmben, félidőnél már a bajtárs volt a divat, míg a munka végére már az úr megnevezés dukált. Az átalakulás egyébként abban is jól látszódott, hogy a forgatás elején még rengeteg katonai tanácsadó volt mellénk kirendelve. Õk hatalmas nagy váll-lapokkal, csiricsáré ruhákban jártak ki a forgatásra. Aztán ahogy változott a rendszer, ezek a szakértők fokozatosan eltűntek, vagy elkezdtek civil ruhába átöltözni. Végül is megcsappant a létszámuk és megcsappantak a katonai motívumok is a filmben. Kezdetben nagyon sok katonai jelenet volt, később pedig már jóval kevesebb. Vagyis a forgatókönyv is inkább kezdett egyre inkább civillé válni.

Elkezdték már vetíteni a filmet, miközben még forgattatok?

Nem, sőt a forgatás után még közel egy évig tartottak az utószinkron-munkálatok. Csak amikor ezzel készen voltunk, akkor került adásba az első rész.
Egyébként, hogy eláruljak egy titkot is: kevesen tudják, de a filmet mindössze egyetlen kamerával, celluloidra vették fel, vagyis a mozifilmek rendszerében készült. Talán ezért is volt sokkal jobb, mint egy mai szappanopera.

Az Angyalbőrben sorozat tizenhárom részből állt, minden epizód egy-egy órás volt. Melyik jelenetre emlékszel vissza a legszívesebben?

Hol voltak a főbb forgatási helyszínek?

A laktanyai részeket Budaörsön, az azóta már megszüntetett Vasvári Pál Laktanyában vettük fel, a „Szitakötőkkel" kapcsolatos repülőgépes-repülőteres jelenetek pedig „szomszédban", vagyis a budaörsi repülőtéren. Maga Vasbogdány, mint város elsősorban Zsámbék volt, emlékszem, szinte az egész falucska részt vett a munkában, nagyon lelkesek voltak az ottaniak. Emellett pedig forgattunk még Csobánkán, a honvédségi gyakorlótéren, illetve jó néhány jelenetet a budai hegyekben vettünk fel. 

A filmben szép számmal voltak akciójelenetek is. Ezekben a színészek, vagy dublőrök-kaszkadőrök játszottak?

A forgatás elején én ragaszkodtam hozzá, hogy szeretnék minden egyes jelenetet magam megcsinálni, hiszen úgy gondoltam, hogy így lesz hiteles a film. Aztán egyszer leültem beszélgetni az egyik kaszkadőrrel, aki elmagyarázta nekem, hogy az ő fizetésük azon múlik, hogy hányszor állhatnak a kamera elé. Azután már én is azt mondtam, hogy persze, csinálják csak nyugodtan a kaszkadőrök a veszélyes jeleneteket. S úgy tudom, hogy ezzel a többiek is így voltak.

Eszméletlen mennyiségű levelet kaptam-kaptunk minden héten, többek között katonáktól is. A bakáktól érkezett levelek körülbelül a harmada arról szólt, hogy beszéljek már Tabajdi ezredessel, a laktanyaparancsnokkal, és járjak közben az érdekükben, mert ők szeretnének átkerülni Vasbogdányba katonának. Aztán volt olyan is, hogy egy édesanyától kaptam levelet, amelyben leírta: a fiát viszik be katonának, és kért engem, hogy intézzem el, ha lehetséges, hogy Vasbogdányba kerüljön a srác. Természetesen a leveleken kívül más csatornákon is kaptunk visszajelzéseket. A katonák reakciója pedig nagyon vegyes volt. Sokan mondták azt, hogy a sorkatonai szolgálat a való életben teljesen más, amit mi mutatunk, az hülyeség. Mindenkinek el kellett magyarázni, hogy ez egy film, aminek nem az a lényege, hogy a valóságot adja vissza, hiszen akkor nem játékfilmnek, hanem dokumentumfilmnek neveznék. Ebben az esetben a történet fikcióra épül, amelynek mindössze egy célja van, hogy jót lehessen rajta röhögni és szórakozni.

Beszéljünk egy kicsit a te karakteredről. Urbán András honvéd személye körül forgott a sorozat tizenhárom része. Ez az egyéniség „kőbe volt vésve", vagy valamennyire hozzád alakították a forgatás során?

Természetesen alakult a karakter, hiszen ez a szerep – mint már említettem – eredetileg másra volt írva. Vagyis

Mint jól tudjuk: ez a barát a sorozat utolsó részére felépül, és Urbán ismét a pályára lép… Mészáros Zoltán egyébként tud focizni?

Igen, és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy jól. Csak ez a filmben, illetve a forgatáson nem mindig látszott meg. Valami miatt a focis jeleneteknél mindig begörcsöltem. Ezzel kapcsolatban is van egy hatalmas sztori: éppen azt a jelenetet vettük fel, amikor az olajbogyók a szovjet katonákkal játszanak egy meccset. Ez az egyetlen olyan eset, amikor Urbán is beáll a csapatba, mert az egész szakasz csak akkor tud megmenekülni a bajból, ha ő is focizik, és győznek. Szóval szükség lett volna egy hatalmas gólra a filmben, amit én rúgok. Solymáron forgattunk, többször is felvettük a jelenetet, de valahogy nem akart összejönni az a gól. Közben leszakadt az ég, s hatalmas jégeső kerekedett. Mi természetesen elvonultunk fedett helyre, de a nézőket megszemélyesítő, a forgatásra szerződtetett közel kétszáz statiszta egyre nehezebben viselte a körülményeket. Bőrig áztak és nyakig sárosak voltak. Amikor visszamentünk a pályára, állt a víz a pályán, és csak nem akart összejönni az a bizonyos gól. A „nézőknek" ekkora elfogyott a türelmük, és hasonló szavakat kezdtek el skandálni, mint egy valódi meccs során a szurkolók. Erre meg nekem durrant be az agyam, és rúgtam egy akkora gólt a pipába, hogy csaknem szétszakadt a kapufa. Természetesen pont ekkor nem forgott a kamera, így e találat nem is került be a filmbe.

Nem, semmiféle kiképzést nem kaptunk a forgatás előtt. Sőt a sorozat színészei közül mindössze ketten, a Karádi őrmestert alakító Usztics Mátyás és jómagam voltunk azok, akik letöltötték sorkatonai szolgálatukat. Bár az is igaz, hogy a filmben szereplő főiskolai hallgatók – például Rajkai Zoltán, vagy Bede Fazekas Szabolcs – úgynevezett előfelvételisként éppen sorkatonai szolgálatukat töltötték a Vasvári laktanyában, amikor forgattuk a filmet. Többször is mesélték, hogy a forgatási napok végeztével kiképzőik kivitték őket még egy kicsit alakizni, vagy éppen harcászkodni. Õk egyébként nem is jöhettek ki minden nap a laktanyából, talán ezért is tudták ennyire élethűen eljátszani a szerepüket.

Apropó sorkatonai szolgálat, hogyan emlékszel vissza a saját katonaidődre?

Különböző okok miatt erről az időről nem igazán szeretek beszélni. Ha megkérdezik tőlem, hogy hol voltam katona, én a mai napig azt válaszolom: a vasbodgányi laktanyában húztam le a magam idejét.

Az elmúlt húsz évben hányszor nézted végig a sorozatot?

Bármilyen furcsa is, de egyszer sem. Ugyanis amikor elkezdődött a film vetítése, én már nem laktam Magyarországon. Természetesen édesanyámék minden egyes részt felvettek videokazettára, de mivel nekem nem volt lejátszóm, nem tudtam megnézni a filmet. Aztán szépen lassan kölcsönadtam a kazettákat, amelyeket vagy nem is kaptam vissza, vagy pedig annyira „rongyosra nézték" a haverok és az ismerősök, hogy már nézhetetlenné vált. Amikor a sorozat megjelent DVD-n, természetesen én is megszereztem mindegyik részt, hiszen azért kíváncsi voltam arra, hogy milyen mozit sikerült összehoznunk. Azonban még a mai napig is van három olyan rész, amelyiket nem láttam. De ezeket nem is fogom megnézni addig, amíg olyan nagyok nem lesznek a gyermekeim, hogy velük együtt tehessem ezt meg. Ugyanis már most folyamatosan azzal nyúznak, hogy szeretnének Angyalbőrbent nézni. Úgy gondolom, ezt a három részt velük együtt fogom megnézni.

Nem is tudtam, hogy vannak gyermekeid. Ebből is látszik, hogy idehaza nagyon keveset tudni mostanában rólad! Mekkorák a gyerekek?

A mostani házasságomból három gyermekem született. A fiam a legkisebb, öt éves. A fiam mellett két lányom született, hét és kilenc évesek. Az első házasságomból pedig van egy lányom, ő Magyarországon él.

Visszatérve a sorozatra: volt szó az Angyalbőrben folytatásáról, vagy tizenhárom rész után véget ért a történet?

Erről én is csak úgy hallottam, de állítólag amikorra leforgattuk a tizenhárom részt, a következő tizennégy epizód forgatókönyve már készen volt. Az alkotók rögtön akarták folytatni a sorozatot, de valami történt, és a forgatásra szánt pénz valahol eltűnt. Aztán két év múlva – akkor én már javában a marosvásárhelyi színházban dolgoztam – megkerestek, és ismét felvetették a folytatás ötletét. Erre már én mondtam azt, hogy nem látom értelmét, hiszen eltelt annyi idő, hogy nem lehetne kronológiailag megvalósítani a folytatást. Vagyis a történet folytonossága nem fért volna bele a másfél éves katonai szolgálatba.

Tartod a kapcsolatot a többi színésszel?

Mindennapi kapcsolat nincsen közöttünk, sőt, inkább úgy mondanám, hogy „mindenévi" kapcsolat van. Ez is leginkább a filmben Mamutot játszó Faragó Andrással. Az elmúlt években valahogy úgy alakult, hogy többször is összefutottunk. A véletlen hozta vele össze ezeket a találkozókat hol Magyarországon, hol pedig Németországban, ahol rendszeresen vendégszerepelt az Operettszínház tagjaként. Sajnos a többiekkel nem nagyon találkoztam azóta, van, akit a forgatás befejezése óta nem is láttam.

Akkor ezek szerint nem voltak közönségtalálkozók sem?

De, természetesen voltak ilyen találkozók, amelyekre mindig eszméletlen sok ember volt kíváncsi. Például a szegedi sportcsarnokot egymás után kétszer is megtöltötték a rajongók. Persze az emberek rendszerint ugyanazokat a kérdéseket tették fel, így hamar kialakult e találkozók forgatókönyve. Az elején fél órás beszélgetés a műsorvezetővel, utána válaszadás a feltett kérdésekre, a végén pedig autogramosztogatás kifulladásig.

Csak egyedül vettél részt ezeken a közönségtalálkozókon?

Igen, és a mai napig nem tudom, hogy miért. Utólag tudtam meg, hogy engem teljesen külön vittek a szakasztól. Õk együtt jártak a hasonló találkozókra, engem pedig valami miatt kiemeltek.

Említetted, hogy a film bemutatóját már nem itthon élted meg. Hogyan alakult az életed a forgatás után?

Már befejeződött a forgatás, de a kópia még csak a dobozban volt, amikor a szakma intenzíven elkezdett érdeklődni Urbán András iránt. Igen, Urbán, és nem Mészáros Zoltán iránt. Egyre több felkérés érkezett, állandóan hívtak filmekbe, színházba szerepelni. De ahogy engem kiemeltek a szakaszból a közönségtalálkozókon, úgy belőlem is kiemelték Urbán Andrást. Tehát soha nem Mészáros Zoltánra voltak kíváncsiak, hanem mindenre azt mondták, hogy csináljam úgy, ahogy Urbánként csináltam, mert az jó, az ütős és azt nagyon szeretik az emberek. Amikor már sokadszor szembesültem ezzel a dologgal, azt mondtam, hogy bocsánatot kérek, de én nem Urbán András, hanem Mészáros Zoltán vagyok. Mindennek az lett a vége, hogy úgy döntöttem: külföldön folytatom a pályafutásomat. Akkoriban éppen egy erdélyi barátnőm volt, aki ráadásul ismerős volt a marosvásárhelyi színházban. Õt kértem meg arra, hogy nézzen utána, lenne-e helyem Erdélyben. A választ még aznap megkaptam: tárt karokkal várnak! Hat évig maradtam Marosvásárhelyen. Aztán 1997-ben leszerződtetett Schwajda György Szolnokra, de nem jött össze rendesen az évad, mert időközben idehaza nagyon megváltozott a helyzet. Mondhatom, hogy idegen volt számomra az egész miliő, így még évad közben szerződést bontottunk. Visszatértem Erdélybe még egy évre, aztán onnan Németországba költöztem. Jelenleg Münchenben élek és ott is dolgozom. 

Mivel foglalkozol Németországban? 

Elsősorban színész vagyok, a leggyakrabban filmekben szerepelek. Színházban tavaly játszottam, idén azonban nem vállaltam el egy szerepet sem, mert úgy tűnik, hogy hosszú évek után jövőre végre sikerül elindítanom egy magyarországi projektet és ennek zajlanak jelenleg is az előkészületei. Emellett van egy médiacégem, amely a magyar nyelvterületen leginkább hangoskönyvekkel van jelen. A magyar klasszikusokat dolgozzuk fel és adjuk ki ilyen formában. Mindezek mellett rendezek is, számos dokumentumfilmet készítettem az elmúlt években.

Milyen gyakran jársz Magyarországon?

Sajnos nagyon ritkán, évente legfeljebb egyszer. Bár most, a magyar visszatérés miatt gyakrabban megfordulok majd itthon. Erről sok mindent még nem mondhatok, de annyit azért elárulok, hogy egy színházi előadásra készülök.

(Ha kíváncsi az Angyalbőrben című filmsorozat főcímére, akkor kattintson ide!)

Fotó: Dévényi Veronika és archív