Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átfogó kép a honvédség helyzetéről

Szöveg: Dr. Szenes Zoltán egyetemi docens / ZMNE |  2009. május 12. 14:54

Május 11-én – a védelemgazdaságtan-védelmi menedzsment tantárgymodul részeként – Mikita János mérnök altábornagy előadást tartott a Magyar Honvédség helyzetéről a vezérkari osztályban (VKT-19).

A vezérkari főnök helyettese (aki ezredesi rendfokozattal 1995/96-ban vett részt vezérkari tisztképzésben) átfogó képet adott a haderő feladatrendszeréről, a 2009. évi feladatokról, az új elképzelésekről, a problémák megoldási módjáról. Az év legfontosabb feladatai között a katonai képességfejlesztés folytatása (a pénzügyi lehetőségeknek megfelelően), a missziós feladatok teljesítése, a szerződéses állomány megtartó képességének javítása és a szövetségi felajánlások hiánytalan teljesítése szerepel. Megtudtuk, hogy a HM erőfeszítéseinek középpontjában a feltöltöttség javítása szerepel, amit pénzügyi-személyügyi-jogi feltételek javításával, a toborzási ciklusidő rövidítésével és az önkéntes tartalékosok valós feladatokba történő erőteljesebb bevonásával kívánnak elérni.

A HM 2009/2010-ben háromezer új munkahelyet kíván létrehozni a toborzás segítségével. Az idén közel kétszáz kiképzési feladatot (ebből 120 külföldi) hajtanak végre a Magyar Honvédség csapatai, amelyek közül kiemelkedik a hagyományos Bevetési Irány 2009 gyakorlat. Az elmúlt éveknek megfelelően a gyakorlaton ismét ország-védelmi kiképzési témakörök szerepelnek, amelyeket most egy dunai átkelési feladatra ,,fűznek fel". Nagy vízi akadály leküzdése már hosszú évtizedek óta nem szerepelt a kiképzési palettán, ezért most a gyakorlatot Ercsi térségében tartják meg. A szeptemberi bemutatókon (VIP-nap szeptember 15-én lesz) az egyetem hallgatóinak és oktatóinak is lehetőségük lesz részt venni.

Élénk érdeklődést váltott ki a hallgatók körében a jövőbeni békefenntartási elképzelések ismertetése. A 2009-es év egyfajta fordulatot jelent a missziós tevékenységben, hiszen Magyarország harcmegvívással is járható új feladatokat vállalt: az első kiképző-mentori csoport (OMLT) – az amerikaiakkal együtt – egy afgán zászlóalj felkészítését végzi, az első különleges műveleti csoport pedig – szintén az amerikai szövetségeseinkkel – a lázadók és terroristák elleni harcban fog részt venni. Az MH egy megerősített szakasszal közreműködik idén az afgán választások biztosításában is.

A HM középtávú békeműveleti stratégiát dolgozott ki 2015-ig, amely több változatban rajzolja fel Magyarország hozzájárulási lehetőségeit a változó balkáni politikai és biztonsági környezetben. Rövidesen dönteni kell a tekintetben is, hogy Magyarország alegység erőkkel részt vállal-e afrikai uniós műveletekben. Nemzetközi szempontból a 2009-es év nagyon sikeresnek tűnik: július 27-én megérkezik az első „nagy madár" (C–17-es stratégiai szállítógép) Pápa nemzetközi katonai reptérre (jeleztük, hogy egyetemünk polgárai is szeretnének e fontos eseményen részt venni), és ősztől NATO-zászló fog lobogni Budapesten a magyar vállalással „grundolt" katona-egészségügyi kiválósági központ (COE) épületén.

Az előadáson részt vett dr. Felházi Sándor ezredes dékán és dr. Resperger István ezredes tanfolyamparancsnok is. Az oktatási modul részeként május és június hónapban a vezérkari hallgatók találkoznak valamennyi rendszerváltozás utáni vezérkarfőnökkel, és megismerkednek a stratégiai katonai vezetés feladataival, politikai összefüggéseivel, az egyes időszakok sajátosságaival.