Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Begördült a „könyvvonat” Szentendrére

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. október 11. 5:04

Szentendre állomáson állt meg a Zrínyi Kft. „könyvvonata”, mivel előzőleg írásban kapott becses meghívást a soron kívüli érkezésre. (A szentendrei bázis parancsnoka, igazgatója, könyvtára találta ki a „könyvvonat”-minősítést, meghívásuk már így, erre a névre szólt, s azóta elterjedt, köszönjük – a szerk. megj.)

A MH Központi Kiképző Bázisának, Mikusi Zsolt ezredesnek, parancsnoknak, valamint a MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolának, Dr. Kovács Tibor mk. ezredesnek, igazgatónak, és a könyvtár, a művelődési központ vezetőinek nyújtotta át a gazdag könyvszortimentet Gubcsi Lajos, a Kft. ügyvezetője, ezúttal már a „könyvvonat" ötödik-hatodik állomásnál tartva.

Osztatlan örömöt váltott ki a rugalmas felhasználás híre a könyvtárban és a bázis vezetőinél is: hogy gazdagíthatják a könyvtár állományát, és szabadon használhatják ajándékként a katonák között és városi civil kapcsolataikban, gimnáziumok, egyesületek megjutalmazására a bázis részéről, ünnepi alkalmakkor.

Gubcsi Lajos egyben átadta a könyvtárnak az Üzenet Erdélyből IV. című díszalbumot, az ezredéves erdélyi kulturális örökség híres gyűjteményét.

Ez aztán elvezetett A Magyar Művészetért és a Kiképző Bázis közötti váratlan és szívélyes megállapodáshoz: a szeptemberben útnak indult Vándorúton – A Magyar Művészetért Élőtárlata az őszi felvidéki bemutató sorozat után december harmadik Adventjén, már Karácsony szellemében a Bázis kiállító termeibe „vándorol vissza", mivel a kuratórium elnöke szerint „a bázison látható, érezhető tiszta, a tanulás szelleméhez illő környezet, a kiállító tér olyan vonzó erő, aminek nem lehet ellenállni – méltó Szentendre egészének európai hírű, sokszorosan magyar művészeti légköréhez".

Fotó: Füzes Judith