Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fontos, hogy minden NATO tagállam békében és biztonságban élhessen

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Honvédelmi Minisztérium |  2021. december 16. 11:53

A világ biztonsági helyzetéről, Magyarország és a schengeni térség határainak védelméről, az önkéntes tartalékos katonai szolgálatról, a hibrid hadviselésről, a hazai védelmi kiadásokról, az aktuális migrációs helyzetről, a honvédség nemzetközi szerepvállalásáról, a Szarajevóban és Koszovóban szolgálatot teljesítő magyar katonáknál tett látogatásról, valamint a lengyel-fehérorosz határon fennálló problémákról és ennek hazánkra, valamint a NATO-ra gyakorolt hatásáról beszélt Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Heti TV Pirkadat című műsorában december 16-án, csütörtök reggel.

pirkadat_miniszteri

„Látjuk, hogy milyen kihívások, fenyegetések, kockázatok jelennek meg nap mint nap a világban. A mi dolgunk az, hogy erre felkészültek legyünk és tudjuk ezt kezelni, ha szükséges” – mondta a műsorban a honvédelmi miniszter, aki szerint a héten, az ország déli határánál végrehajtott Határozott fellépés 2021 gyakorlat egy figyelemfelkeltés volt. „Az illegális migráció arra hívja fel a figyelmünket, hogy közösen kell összefognunk, hiszen nekünk nem az a célunk, hogy azokat az értékeket, amelyeket őseink megteremtettek, azokat feladjuk, hogy engedjük elveszni a kultúránkat, hogy hagyjuk veszendőbe mindazt, amit elődeink megteremtettek” – fogalmazott Benkő Tibor.

Az önkéntes tartalékos rendszerrel kapcsolatban a honvédelmi miniszter kiemelte: ma már több mint 11 400 tartalékos katonája van a Magyar Honvédségnek. Hozzátette: a törvény már 2003-ban megszületett, hogy lehetnek önkéntes tartalékos katonák a Magyar Honvédségben. De 8 év alatt mindössze 17 ember vállalt ilyen szolgálatot. Mint fogalmazott: a tartalékosok ott vannak most is a pandémiás helyzetben, valamint kint voltak egy nagyszabású gyakorlaton az Amerikai Egyesült Államokban. „Ez azt jelenti, hogy nem olyan emberekről van szó, akikre csak ráadjuk az egyenruhát, hanem fel is készítettük, kiképzetük őket. Vagy kinn vannak békemissziós feladatokban, most példádul Koszovóban” – húzta alá a honvédelmi miniszter.

A lengyel határon történtekkel kapcsolatban Benkő Tibor hangsúlyozta: mivel tagjai vagyunk a NATO-nak, számunkra is fontos, hogy minden NATO tagállam békében és biztonságban élhessen. Hozzátette: a Szövetség két veszélyeztetettségi irányt jelöl meg. Az egyik a keleti fenyegetettség, amelyre eddig azt mondta, hogy az Oroszország. A másik a déli fenyegetettség, mivel a migráció eddig ebből az irányból érintette Európát és a szövetséges államokat. Azonban ez most már keleti irányból is jellemző.

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról a honvédelmi miniszter elmondta: a legfontosabb az, hogy a nemzeti képességet építsük. „Mi nem a NATO-nak akarunk felajánlásokat tenni, hanem amire szüksége van ennek az országnak, hogy az ország békéjét, az emberek biztonságát szolgálni tudjuk” – fogalmazott.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg.