Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Magyarország elkötelezett a misszió mellett”

Szöveg: Szűcs László |  2010. április 29. 20:45

Három napos balkáni látogatásának első állomásán Bosznia-Hercegovinában tett látogatást csütörtökön Tömböl László mk. vezérezredes. A HM Honvéd Vezérkar főnöke találkozott a Szarajevóban szolgáló magyar katonákkal, valamint az ENSZ és az EBESZ főmegbízottjaival is.

Szarajevóba látogatott április 29-én Tömböl László vezérezredes. A HM Honvéd Vezérkar főnöke három napos balkáni látogatásának első állomásaként érkezett a bosznia-hercegovinai fővárosba. Tömböl tábornokot és kíséretét a szarajevói nemzetközi repülőtéren Nagy Tibor dandártábornok, az EUFOR misszió parancsnokhelyettese, valamint Preininger Győző őrnagy, az MH EUFOR Kontingens parancsnoka fogadta.

A vezérkari főnök délelőtt ellátogatott az EUFOR főparancsnokságára, ahol Nagy tábornok és Gerd Bischof dandártábornok, a misszió törzsfőnöke adott tájékoztatást a művelet jelenlegi állásáról és lehetséges további jövőjéről. A tanácskozáson elhangzott, hogy jelenleg milyen nemzetközi erők vesznek részt a bosznia-hercegovinai békefenntartó misszióban, illetve melyek azok a feladatok, amelyeket a katonák végrehajtanak. Szó esett még azokról a feltételekről is, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy az EUFOR a továbbiakban is átalakítható és szükség szerint fenntartható misszió legyen.

A tanácskozást követően Tömböl vezérezredes hangsúlyozta: a Magyar Köztársaság álláspontja az, hogy a Magyar Honvédség addig marad Bosznia-Hercegovinában, amíg a misszióra szükség van. A misszió további alakításáról azonban már az új kormánynak kell döntenie – emelte ki a vezérkari főnök, hozzátéve: a Honvédelmi Minisztériumban azt tervezik, hogy a magyar békefenntartó missziók lehetséges jövőjéről tájékoztatást adnak, és javaslatokat nyújtanak át a tárca új vezetésének.

1595901042
 

Tömböl tábornok elmondta azt is, hogy Bosznia-Hercegovina kérdésében eléggé megosztott a szövetség. Vannak országok, amelyek azt az álláspontot képviselik, hogy valamennyi feladat teljesült, akár azonnal meg lehetne szüntetni az ALTHEA missziót. Magyarország viszont abba a csoportba tartozik, amely úgy véli, hogy a kérdést még nem lehet lezártnak tekinteni. Bár Bosznia-Hercegovinában a helyzet stabilnak mondható, ugyanakkor ahhoz, hogy ez a stabilitás hosszú távon is megmaradjon, szükséges hogy az állami intézmények megerősödjenek annyira, hogy képesek legyenek garantálni ezeknek a feltételnek a folyamatos megvalósulását. Magyarország úgy gondolja, hogy a misszió létszámcsökkentését feltételekkel kell meghatározni – fogalmazott a HM Honvéd Vezérkar főnöke.

Nagy Tibor dandártábornok a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: négy hónapja parancsnokhelyettese az EUFOR missziónak. Ez idő alatt azt tapasztalta, hogy a nemzetközi erők katonái szervezetten és rendezetten végzik munkájukat. Az EUFOR-nak jelenleg kettős feladata van – tette hozzá a dandártábornok –, az egyik az úgynevezett végrehajtó misszió, a másik pedig a támogató. Előbbi azt jelenti, hogy az EUFOR rendelkezik egy többnemzetiségű műveleti zászlóaljjal, amelynek egyik százada magyar. A támogató misszió fő feladata pedig a kiképzési kapacitás megteremtése, amivel az EUFOR hozzájárul a boszniai hadsereg felkészítéséhez és kiképzéséhez.

A Tömböl vezérezredes vezette magyar delegáció – amelyhez ekkor már csatlakozott Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete, Tóth László is – délután találkozott Valentin Izkoval, az ENSZ bosznia-hercegovinai főmegbízottjával, valamint Gary D. Robbinsszal, az EBESZ helyi missziójának vezetőjével. A tárgyalásokon szó esett a missziók jövőjéről, valamint arról is, hogy az ALTHEA művelettel való kapcsolatuk hogyan alakulhat a jövőben. A tárgyalópartnerek emellett eszmecserét folytattak arról is, hogy Magyarország a továbbiak milyen módon tudja támogatni ezeket a missziókat.

1595901042
 

Késő délután a Szarajevóban szolgáló magyar katonákhoz is ellátogatott a vezérkari főnök, akit kontingens épülete előtt katonai tiszteletadással fogadtak. A delegáció számára Preininger Győző őrnagy, kontingensparancsnok tartott rövid tájékoztatót, majd Tömböl vezérezredes állománygyűlésen szólt a katonákhoz. E rendezvényen egyébként nemcsak a békefenntartó kontingens állománya, hanem az EUFOR és a NATO főparancsnokságokon, egyéni beosztásokban dolgozó tisztek és tiszthelyettesek is részt vettek.

A vezérkari főnök elmondta: a magyar katonákat meglátogató delegáció célja, hogy minél több információt szerezzenek az EUFOR misszióról. Ezen információkra pedig azért van szükség, hogy megalapozott döntéseket lehessen előkészíteni a további magyar részvételről.

Tömböl tábornok ezt követően megköszönte a magyar kontingens teljes személyi állományának azt a tevékenységet és munkát, amit a kiérkezésüket követő három hónapban végeztek. Kiemelte: minden vezető, akikkel mai programja során találkozott, a legnagyobb elismerés hangján szóltak a magyar katonák teljesítményéről.

1595901043
 

– Az önök jelenlétére, arra a munkára, amit itt végeznek, nagy szükség van ahhoz, hogy ez a misszió be tudja tölteni hivatását és ahhoz, hogy Bosznia-Hercegovinában biztosítani lehessen azt a stabilitást, fizikai biztonságot, amelyre a feladatok ellátásához szükség van – mondta Tömböl László, hozzátéve: Magyarország elkötelezett a misszió mellett. Hazánk az Európai Unió azon tagországai közé tartozik, amelyek azt az álláspontot képviselik, hogy addig marad Bosznia-Hercegovinában, amíg a katonai erőre szükség van.

Tömböl vezérezredes az állománygyűlésen bejelentette: érkezett Magyarország részére egy felkérés, hogy vizsgálja meg, miként tudná növelni a jelenlétét az EUFOR-ban, hiszen 2010-ben több nemzet kivonja erőit és eszközeit a misszióból. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a misszió ezen erők kivonásával rendkívül nehéz helyzetbe kerülhet. Ezért a misszió vezetése keresi annak a lehetőségét, hogy a távozó eszközöket valamilyen módon pótolják. Magyarországon a HM Honvéd Vezérkar és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szakértői vizsgálják a lehetőségeket.

A vezérkari főnök és az általa vezetett delegáció balkáni körútjának második napján, április 30-án a koszovói Pristinába és Pecbe látogat. Természetesen a pénteki eseményekről is részletesen beszámolunk.

1595901043
 

1595901043
 

1595901043
 

1595901043
 

1595901044
 

1595901044
 

1595901044
 

1595901044
 

1595901044
 

1595901045
 

1595901045
 

Fotó: Szűcs László és EUFOR