Merjetek nagyok lenni!
Szöveg: Gémes Ildikó | 2011. szeptember 10. 5:43Szeptember 7-én tartotta megemlékező és koszorúzási ünnepségét a budapesti Petőfi Sándor laktanyában a Maléter Pál Rendészzászlóalj. A rendezvényen részt vett Kun Szabó István dandártábornok, az MH Támogató Dandár parancsnoka.
A koszorúk elhelyezését követően a sportcsarnokban ünnepi állománygyűlésre került sor, ahol Steinbach György alezredes, a dandár Helyőrségtámogató Parancsnokság Rendészeti Alosztály vezetője felidézte a XIX. században létrehozott, és kisebb megszakításokkal ugyan, de a mai napig működő rendészeti szolgálat történetét és feladatait. Említést tett arról is, hogy 1995. szeptember 1-je óta végeznek a Magyar Honvédség katonái fegyveres, békefenntartó misszió keretében kiemelt katonai rendészeti feladatokat.
Kun Szabó dandártábornok a hallottakhoz hozzászólva elmondta: „A dandár szervezetén belül nagyon fontos lételem az önök zászlóalja". Mint fogalmazott, a továbbiakban is számít a megjelentekre, és elvárja azt a korszerű szakmai tudást, ami a XXI. század elején szükséges. Az elvárások közül megemlítette még a magas fokú szakmaiságot, valamint a fegyelmet. Végezetül kitért arra is, hogy a jövőben több feladatot kell ellátniuk, amihez jó felkészülést, erőt és egészséget kívánt.
Az ünnepséget határozatok felolvasásával, az előző napon rendezett sportvetélkedő eredményének kihirdetésével, majd a Központi Zenekar műsorával zárták.
Fotó: A szerző felvételei